 Azt hiszem, létezik az életnek egy területe, melyen a túlzó, harsogó nacionalizmus megengedett. Mi több, nemhogy megengedett, de szükséges és elvárt is. Ez a terület a sport. |
Mit csinál az ember, ha egy tigris költözik a fürdőkádjába? Ezentúl lavórban mosakszik, kerüli a fürdőszobát, kerülgeti a tigriscsodálatra érkezőket, és beletörődik, hogy belemásztak a magánéletébe. Legalábbis a Piotr Ohey Projekt főhőse ezt teszi. 
Amikor 100 éves volt, olyan sokan emlékeztek rá. Hiába, a kerek évfordulók varázsa! Május elején 103. születése napjára már kevesebben figyeltek oda. A halott költő. Akinek szobra van abban a faluban, ahonnan a nevét vette! Nemesradnóton! 
A 2001-ben készült kápolna a Sancho-Madridejos Architecture Office munkája, és a spanyolországi Valleacerónban, Almadénben található. Az épület egy nagyon karakteres természeti környezetbe, valamint egy szélesebb körű térrendezési koncepcióba illeszkedik... Cigány vagyok.
Nyugodtan elhihetik, ha mondom. Ez nem olyasmi, amivel alaptalanul szoktak dicsekedni. Bár Lázár Ervin megtette. Egy időben elterjeszette magáról, hogy cigány. Pedig nem volt az...
|
Anna Zaboevát és csodaszép cipőit senkinek sem kell bemutatni. Na jó, ha mégis akadna olyan, aki nem hallott még az orosz származású cipőkészítő lányról és különleges lábbelijeiről (mert ez sem szégyen), most lehetősége van arra, hogy megismerje őt – nem csak ebből a rövid bemutatkozó írásból. 
Van Bencsik-képekben valami nehezen megfogható világélmény, valami, ami olyan Lényeg, mely az Ég felől gomolyog a Földre. Elég, ha a Transzendens etüd című munkára utalok.
Bencsik János pittoreszk és karneválszerű. Az olaszok örököse. Hiszen itt vannak a Maszkok című képei is...
Az elmúlt időszakom elég tartalmas volt, sok minden történt velem, sok helyen megfordultam, majd több ezer kilométer megtétele után végül egy kietlen helyen, Irak Szulejmáníja elnevezésű tartományában kötöttem ki.
Az utóbbi napokban egy hasznos kis könyvet lapozgatok gyakran, amelyet formája szerint zsebkönyvként tart számon a szakirodalom. Én inkább marok-könyvnek nevezném, mert elfér az ember tenyerében. Szerzője Dr. Mázik Mihály.
Európa magyar nyelvterületén ez a legnépesebb, s talán a legmagasabb színvonalú verseny, a Tompa Mihályról elnevezett vers- és prózamondó verseny, ahol megzenésített verseknek és lírai kisszínpadoknak is jut hely. Egy kis ráhangolódás az egy hét múlva induló fesztiválhoz. 
Erkölcsi időutazásra hív a Komáromi Jókai Színház előadása. Egy olyan világba, ahol a dolgok színe és fonákja világosan meghatározzák magukat egymástól. Ahol a szükségszerűség nem demokratikus érveken nyugodott, de már első gyümölcseit aratta a keresztény sztoicizmus. 
Ezen rovat legutóbbi cikkében a magyar történelem olyan epizódjaival foglalkoztam, melyekre méltán büszkék lehetünk. Lássunk most néhány ellenpéldát. Nem az egyensúlyteremtés miatt, de nem is a lelkiismeret-furdalás felélesztése végett. Csak a szimpla igazság kedvéért, hogy nem vagyunk rosszabbak másnál, de jobbak sem.
Vannak nekünk, magyaroknak, jól bevált sirámaink. Ha például Arany János angolul írta volna meg a Vörös Rébéket, elhalványíthatta volna vele Poe Hollóját. Vagy ha Krúdy történetesen francia anyanyelvű lett volna, akkor egyszerűen nem is beszélnénk Proustról... A lista egyébként hosszú.
Nagy volumenű kiállításra került sor Budapesten, a Dohány utcai volt Metro Klubban, a jelenlegi Bazaar Klubban. 62 kiállító művész vett részt Magyarországról, a határon túlról és külföldről. Ők mind valamilyen módon kapcsolatban állnak a Magyar Mozgó Képtárral, a kiállítás szervezőjével. 
Külön érdekesnek tartom Pézman Andrea alkotásainak struktúráját. A munkák a félegyeneshez hasonlóan fix alaphelyzetből indulnak – a kezdet tehát világos és evidens –, viszont a végtelen variációk felé bonyolódnak. A kezdet és a végtelen...