1956 háttere |
| szerkesztette: Kiss László, 2008-10-27 |
|
|
Az események a lengyelek iránti szolidaritás-tüntetéssel kezdõdtek (Poznan, sztrájk, 50 halott, Gomulka nem tetszik Moszkvának, szovjet beavatkozás veszélye). A tüntetés élén az egyetemisták. Talán maguk sem gondolták, de estére 200 ezer pesti ember van az utcán. Ledöntik a Sztálin szobrot, elfoglalják a Rádiót. Itt zajlanak az elsõ harcok. Megszületik a lyukas zászló. A magyar katonaság nagyobbik része átáll a felkelõk oldalára. A küzdelem a forradalmárok és a gyûlölt ÁVH (titkosrendõrség), s a még meglehetõsen gyámoltalan szovjet csapatok között zajlik. A nem túl nagylétszámú szovjet kontingens ekkor olyan címszó alatt tartózkodik még Magyarországon, hogy biztosítani kell az ausztriai erõikkel a kapcsolatot. (Ausztria státuszának meghatározásához 10 évre volt szükség, 1955-ben lett semleges.) Spontán kialakulnak a forradalmi központok, barrikádok. A követelések kezdetben még mérsékeltek, késõbbi szóhasználattal élve "emberarcú szocializmust" szerettünk volna. A helyzet 25-én eldurvul. Az Országház elõtti békés tömegbe belelõnek az ÁVH-sok és a szovjetek. Nem ijesztés, és nem tömegoszlatás volt. Mészárlás. 4-5 órán keresztül, egészen sötétedésig lõttek. A sebesültekre, mentõautókra. Mindenre, ami mozgott. Akinek elzsibbadt valamelyik testrésze, s elhagyta a fedezéket, halál fia volt. A vidéki városokban is sortüzek dördülnek. A mindenható párt és kormány bizonytalan, nincs Moszkvából egyértelmû utasítás. Kezdetben imperialista bandákról, ellenforradalomról beszélnek. Aztán visszaveszik Nagy Imrét a kormányba, csillapítsa le a népet. Nem sikerül. De õ megérezte, az események, a népakarat már túljutott a reformkommunizmus eszményén. Többpárti demokrácia, sajtószabadság, függetlenség kell. Nagy Imre nagyságát bizonyítja, túllépve talán önmagán, az ügy mellé állt. A szovjet csapatok a pesti utcán vereséget szenvednek a molotov-koktéloktól, nem volt gyalogsági fedezete a tankoknak. Moszkva látszólag visszakozót fúj. Tárgyalások. Úgy tûnik, minden rendben lesz. Nagy Imre kinyílvánítja, Magyarország független, semleges, demokratikus ország. A magyarok már a békés munkakezdést várják. A szuezi válság miatt az USA engedékeny, szabad kezet ad az oroszoknak Magyarországon. Moszkva eldönti a beavatkozást. Választanak egy "új magyar arcot", Kádár Jánost. Õ lelkes támogatója kezdetben Nagy Imrének. Kádárt Moszkvában felkészítik. Hazatérve bejelenti új párt alakítását: MSZMP. November 1-én Szolnokról, a szovjet oldalról rádióbeszédet mond: "Népünk dicsõséges felkelése..." Igen, így kezdte Kádár. Aztán két nap múlva bejelenti, behívta a szovjet csapatokat segíteni a munkáshatalom megmentését. November 4-én hajnalban megkezdõdik Budapest szovjet ostroma. Új, friss erõkkel: 16 hadosztály, 2000 harckocsi. (Összehasonlításként ennyi tankja volt Hitlernek is a nyugati hadjáratban a holland, belga, francia, angol hadsereg ellen.) A nyugati sajtó harcra buzdít, segítséget ígér. AZ ENSZ-ben többször napirendre tûzik a magyar ügyet, de a Szovjetúnió vétójoga miatt nincs érdemi döntés. Az erõviszonyok miatt nem kétséges a harc kimenetele. Kádár Jánost, és új kormányát november 7-én szovjet páncélos viszi a Parlamentbe. Aki saját népére idegen katonákat hív, minden ország írott és íratlan törvényei szerint hazaáruló. Az egyént az sem mentesíti, ha õ ehhez csak asszisztált, s nem az õ döntése. A világ közvéleménye felháborodott a magyarok eltiprásán. Alberto Moravia, olasz író javasolta, a világ minden fõvárosában azt az utcát, ahol a szovjet nagykövetség található, nevezzék el "A legyilkolt magyarok " utcájának. Sok fiatal, tizenéves vesztette életét. Nagy humoristánk elmondása szerint '56-ban becsengetett édesanyja 3. emeleti lakásába két 16 éves forma srác, s megkérdezték: "Néni kérem, ha lehúzzuk a cipõnket, kilõhetünk az ablakon..?" Hát ilyen volt '56. Aztán megkezdõdött a kádári bosszú, majd a "puha diktatúra"... |
Vélemények :
| név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-03 |
| Nemrég ünnepeltük az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk 45. évfordulóját. Az elmúlt közel félévszázad alatt sokat írtak dicsõségérõl, a budapesti srác halált megvetõ bátorságáról. Az elmúlt évtizedben azonban egyre inkább elõtérbe kerültek a történetírás csinálthõsei. Azok, akik nem azért emelkedtek a halhatatlanok sorába, mert fegyverrel a kézben álltak szembe a nemzet ellenségeivel, hanem azért, mert az ezerkilencszáznyolcvanas és kilencvenes évek fordulója táján ismét elvesztettük szabadságharcunkat. Ebben az idõben vérnélküli, szellemi-szabadságharc dúlt az országban, amikor a történelmi pillanat olyan lehetõséggel kecsegtetett, hogy az eszmék harcterén kivívhattuk volna szabadságunkat, függetlenségünket, legalábbis olyat, amilyet egy kis nép a mai világban elérhet. E harcot is elveszítettük. Ami még ennél is lesújtóbb, hogy értelmiségünk "színe-java" ezzel nincs tisztában. A következõkben egy személyes élmény alapján kívánok rávilágítani arra, hogy mikor is kezdõdött a budapesti srác, az igazi szabadsághõs dicsõségének elhomályosítása, és a szabadságharc gyõzelmének kisiklatása. Nem dicsekedhetek azzal, hogy átfogó ismereteim vannak 56 irodalmáról. Lehet, hogy valaki foglalkozott, leírta már az alábbiakat. Ha nem, érdemes lesz megörökíteni az utókor részére. 1956 októberének utolsó napjaiban, talán éppen 31-én - nem emlékszem a napra, akkor és utána sokáig nem tartottam fontosnak - kimentem a Népligetbe. A késõ délelõtti órákban lehetett. Arra lettem figyelmes, hogy az Üllõi úton a belváros irányába nagy tömeg hömpölyög. Csatlakoztam hozzájuk, s velük együtt harsogtam: "Ruszkik haza!", "Nagy Imrét a kormányba!". Mikor a Kilián Laktanya elé értünk, a tömeg megállt. Valaki/valakik az élen elkezdték éljenezni Maléter Pált a Kilián Laktanya "hõs" védõjét. Aztán elõkerítették Malétert is, és vállra emelték. Megint valaki az élen: "Malétert a kormányba!", a tömeg utána: "Malétert a kormányba!" Maléter szabadkozott, de a hangadók kérlelhetetlenek maradtak. Aztán megindult a tömeg. Maléter visszament a laktanába, - gondolom. Így meneteltünk a Parlament irányába, miközben a tömeg óriásivá nõtt. A Parlament elõtt hosszú ideig vártunk Nagy Imrére. Egyesek szerint Nagy ekkor tárgyalt a kínaiakkal, akik - állítólag - arra akarták rábeszélni, ne forduljon az ENSz-hez, ne mondja fel a Varsói Szerzõdést, s akkor Kína támogatja Magyarországot. Már alkonyodni kezdett, mikor Nagy megjelent a balkonon, és egy rövid beszédet mondott. Ekkor jelentette be, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerzõdésbõl, s ügyünket az ENSz elé viszi. Ha a kínai ajánlat valós volt, akkor ezzel elveszítettük Kína támogatását. A MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC, A hazai rádióadások tükrében címû kiadvány október 31-i Napi összefoglaló alatt a következõ bejegyzés áll: "Nagy Imre beszédet intézett a Parlament elõtt összegyûlt tömeghez és kijelentette, hogy a varsói szerzõdést felmondja a kormány, és kérik a szovjet csapatok kivonását." (205. oldal) E szerint a tûntetés 31-én volt. Ugyanakkor a Kossuth Rádió a 10.55h, tehát a délelõtti híradásában - az Üllõi úti tûntetõk ekkor lehetnek a laktanya elõtt - ismerteti a Magyar Köztársaság forradalmi honvédelmi bizottmányának tagjai névsorát, amelyben Maléter Pál neve is szerepel (212. oldal). Ez nagyon figyelemre méltó. A tömeg, amely követeli Maléter kormányba juttatását, akkor szervezõdi, amikor a Kossuth Rádió már hírt ad arról, hogy Maléter a honvédelmi bizottmány tagja. Csonka Emil A forradalom oknyomozó tanúi címû könyvében 452. oldalán a következõt írja az október 31-i eseményekkel kapcsolatban: "E napon Maléter Pált kinevezték a honvédelmi miniszter elsõ helyettesének, Kovács Imrét pedig új vezérkari fõnöknek. Ez is nyugtatóan hatott a közvéleményre." Nem tudom ez mennyire nyugtatta meg a Pongrátz testvéreket, Dudást és a többieket - akik ismerték Maléter szerepét -, de minket, az utca népét, sikeresen megetettek. Annyi biztos, hogy Maléter csillag villám sebesen haladt a csúcs irányába. Reggel még csak a honvédelmi bizottmány tagja volt. Este már a honvédelmi miniszter elsõ helyettese. Nos, de mivel tüntette ki magát Maléter ezredes a forradalom napjai alatt? Pongrátz Gergely elég meggyõzõen beszámol a Corvin köz 1956 címû könyvében Maléter szereplésérõl. Itt csak egy rövid idézetet veszünk át a második kiadásból, amelyet Pongrátz Szûcs Miklós vezérkari ezredes könyvébõl idézett, annak igazolására, hogy az elsõ kiadásban a Maléterrõl írtak megfelelnek a valóságnak. Íme: "Én a szocialista rendszer híve vagyok, nem lõttem és nem lövettem, és nem is vagyok hajlandó lõni, vagy lövetni a szovjet csapatokra, amelynek tulajdonképpen az életemet, az egész katonai pályafutásomat köszönhetem." E kijelentés 1956. november 2-án a Kilián Laktanyában a vacsora alkalmával hangzott el Maléter szájából. Jelen volt többek között Csiba Lajos százados is a laktanya parancsnoka, aki naplójából Szûcs az idézetet vette. Maléter tehát katonásan bevallotta, hogy õ nem a budapesti srác oldalán állt a szabadságharc dicsõ, de véres harcai alatt, hanem az idegen megszállók és zsarnokok oldalán. Ez mindenképpen elismerésre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy Maléter e kijelentést a gyõzelmes napok után tette, tehát nem állt a szabadság és a nemzet oldalára. Még 28-án is a szabadságharcosokra lövetett. Na, de hol állt Nagy Imre? Nagy Imre politikus volt. Sodródott az eseményekkel, vagy hatalmi helyzetbõl igyekezett zátonyra futtatni a kivívott szabadságot. Pongrátz írja is említett könyvében, hogy miután a szabadságharcosok és a Nagy-kormány tárgyalni kezdett, az utóbbinak legfõbb igyekezete a szabadságharcosok lefegyverzése volt. Érthetõ tehát, hogy Nagy a szovjetbarát fõtiszteket vett maga mellé. November elsejétõl kezdve már jöttek a hírek, hogy a keleti határon a tankok ezrei és új szovjet alakulatok özönlenek az országba, miközben a Nagy-kormány a szovjet katonai fõparancsnokkal a csapatok kivonásáról tárgyal. Ebben a légkörben érthetõ, hogy a Nagy-kormány november harmadikán a szovjetbarát Malétert vezérõrnaggyá léptette elõ, és kinevezte hadügyminiszternek. E lépésükkel bizonyára a szovjet iránti jóindulatukat akarták igazolni. A továbbiak ismertek. Még tisztázni kellene azt is, hogy kik voltak a hangadói az Üllõi úti tûntetésnek? Kik voltak azok, akik a tömeg élén haladtak, és a Kilián Laktanya elõtt megálltak, majd éljenezni kezdték Maléter Pált, a laktanya "hõs" védõjét? Kik voltak azok, akik a szovjetbarát ezredest, a magyar szabadság meghitt ellenségét a kormányba kívánták juttatni, méghozzá úgy, hogy elfogadtassák a magyarsággal, mint szabadságharcost? Visszatekintve az eseményekre, ma már aligha lehet kérdéses, hogy a szabadságharc gyõzelmének politikai kisiklatása megkezdõdött, amint a szabadságharcosok hétpróbás kommunistákkal a tárgyalóasztalhoz ültek. Ez pedig alig jöhetett mástól, mint a Nagy-kormánytól. Nagy Imrének és Maléter Pálnak e szerepvállalás életébe került. Ezért sokan a nemzet vértanúinak tartják õket. E hitet a magyarországi sajtó, és a ma is hatalmas gazdasági és politikai erõt képezõ volt kommunisták, továbbra táplálják. Kommunista szempontból Maléternek nem volt vétke. Nagy Imre elkövetett mindent, hogy nehéz helyzetben mentse a kommunista hatalom részére, ami menthetõ. Valójában e két ember a kommunisták által rendszeresen és könyörtelenül gyakorolt pártfegyelem áldozata lett. Saját elvtársaik végezték ki õket. |
| név: oszt e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-10-28 |
| ... utánna megszívtuk a gulyáskommunizmust, a kádárkolbászt a háton, a szamizdatokat, a sajtó csempészését határon túlra... meg a cestovná prílohát, évi 2 -szeri utazási lehetõséget, 3,5 ft ért barack pályinkát hajaj na ennyi vót |