| Kihívta volna maga ellen a sorsot? De mi a sors?! Virtuális világba költözött, a megfoghatatlan emlékekben lebeg, nekem, meg még pár embernek. Mások meg megpróbálnak megélni abból, hogy fénymásolt rajzaival üzérkednek, kiadva magukat a festõ barátjának, miközben soha nem találkoztak, míg Pista még élt és járta e világot Deresk-Pozsony-Prága háromszögben ingázva végig a halformájú országot.
Dúdor István képeirõl mondtam egyszer, valahol Tornalján:
Arc – táj – tér – kép – rendszer! Ha Dúdor István Gyémánthegyen címet viselõ, hirtelen kézzel, indulatból papírra vetett arcképsorozatát nézem, számtalan kérdés gurul elõ a sejtések közül. Ki tudja, él-e még közülük valaki? Viselik-e még a reménytelennek tûnõ arcot? Kik õk, kik voltak, voltak-e egyáltalán vagy csak a festõ látta az arcukat. Az biztos, a festõ, Dúdor István, ilyennek látta õket. Arc. Emberi, esendõ, törött, csikart, vesztes, álmatlan, csipás szemû, gondterhelt, horpadt, lélektelen, szellemtelen, viseltes.
Táj. Gyûrött, hullámzó, szakadozó színû, vert, szakadt, álhatatos.
Tér. Az állandóan megújuló, állandóan változatlan, örök és kiismerhetetlen. Tanúja szerelemnek, lopott csóknak, elkeseredett barangolásnak, gyerekek kacajának, halálnak, gyilkosságnak. Macskakövein idõ nem, de ember fogott már.
Kép. Vetítés, álomszerû zuhatag, összegyûrt falu, felette imbolygó Krisztussal, nagyanyámmal, toronnyal, beszáradt festékkel, galambszaros ereszaljával, kiskertben megásott saját sírral. Örök koszos tornacipõk nyomával. Olajban, vízfestékben, tusban, tollvonásban, szénben, szépiában megolvasztott átsodort, megpenderített világ.
Rendszer. Prométheusz tûzlopását sem bírta a maga rendszere. A fényt hozó, azt vászonra papírra, farostlemezre záró létezését hogyan is bírta volna elviselni a rendszer.
Arc – Dúdor István, Táj – Gömör, Deresk, Komárom, Rimaszombat, dombok Bacskaiéknál, Tér – végtelen, idõtlenbe átemelõ, kinyitott és emléket dédelgetõ, szobornak kockányi követ rejtõ, Kép – itt, most, ma és soká még a falakon, bent a fejben, újságpapírokon, emlékezetben halványulón vagy erõsödõn, megmaradó lenyomat, Rendszer – mint kiegyensúlyozott csillagkép, a festõ csillaghalmaz, valahol messze, tudaton és meghatározhatón innen és túl, mindörökké Dúdor Pista, ki huszonkét éve már csak mosolyog, mosolyog, mosolyog!
|
