56’ árnyai

„Ötvenhatos lázban” ég az ország, sõt határokon túl is a Szabadság, Szerelem címû filmnek és a jó PR-nak köszönhetõen. A filmcímbõl ugyan teljes mértékben felvállalt kereskedelmi érdekekre lehet jövetkeztetni, jóllehet, a helyzet ennél azért jóval összetettebb – szerencsére.

     Azért szerencsére, mert végre nem egy újabb „hungaroszauruszt” látunk a moziban, amelynek melodrámai mûfajbelisége határt szab a patetikus magyar önsajnálat hamis vizuális megjelenítésének. Ez természetesen csakis szakemberek segítségével jöhetett létre, amit az élvonalban Andy Vajna, magyar származású hollywoodi producer, Goda Krisztina filmrendezõ garantál, és közkedvelt magyar színészek sokasága teszi a filmet egészestés moziélménnyé.

     Természetesen bakikból van azért egy jó maréknyi, de nem illik ezeket a moziban hangosan számolni. Írjuk ezeket az elsõ magyar-hollywoodi próbálkozás számlájára és élvezzük a pazarul kidolgozott akciókat, drámai helyzeteket és zenét. Meg fogunk lepõdni, mennyire zavarbaejtõ, hogy magyar színészek szájából, szinkronizálatlanul halljuk azokat a mondatokat, amelyeket mondjuk Bruce Willis-ébõl vagy Nicole Kidman-ébõl szoktunk meg. Hõsök és árulók köznapi ember tulajdonságaival felruházva, izgalom az egyenlõ és az egyenlõtlen küzdelem morális helyreállításáért, erkölcsi dilemmák és persze a kötelezõ ágyjelenet Dobó Katával és Fenyõ Ivánnal. Illetve õk egymással.

     Ki szeretném emelni a színészi teljesítmények közül a Hanák Esztert játszó Szávai Viktóriát, aki ugyan mellékszereplõ, viszont annál hitelesebben játsza a fegyverekhez értõ forróvérû lázadó csajt. Lazán kihajol az ablakból és kioszt egy tárat a szovjetekre. Persze a végére egy rebellishez illõen õ is meghal, saját fegyverei oltják ki életét. És ha már a fegyvereknél tartunk, meg kell hogy jegyezzem, hogy a forradalom naturalisztikus átéléséhez ezek segítségével jutunk közelebb, nem mindig a színészi teljesítménynek és a jó párbeszédeknek köszönhetõen. A film a végére rezerválja a Ryan-közlegényes „csatajeleneteket”, ahol a magyar fiatalság védi utólsó vérig a hazáját, amely nagymértékben hozzájárul az 56-os forradalom teljesebb átéléséhez.

     Talán igazságtalanul cinikusan hangzik, ha azt mondom a film megnézése után, hogy a történelemnek jobb a kompozíciója, mint ennek a filmnek. De aki látta, szerintem mindenki érez rajta egy kis esetlenséget, nem megfelelõ arányokat a részletekben, összehasonlítva azzal a „történelmi dramaturgiával”, amely az 56’-os forradalmat jellemezte, vegyük példának csak a legkézenfekvõbb párhuzamot: az otthoni szovjet túlerõ agressziójával szemben esélyt kapott a magyar pólóválogatott arra, hogy sportszerûen verje meg az elnyomók földijeit. Ezzel szemben a film visszaél – nem túlzottan ugyan – az amerikai hatásvadászat dramaturgiájával ebben az eleve adott drámai szituációban. És még ehhez hasonló apróságok a már említett párbeszédekben és színészvezetésben, amely a magyar filmszakmát szondázza elsõsorban.

     Alig jöttem ki a moziból, már nagyon szeretném látni a magyar témák hollywoodi feldolgozásainak a folytatását. Jó lenne még egy tendencia, ami a régi magyar remake-ek mellett mûködne, fõleg úgy, hogy van ki tudja támogatni az effajta ötleteket, és persze magyarok lévén téma is adatik ezrével.

Szerzõ: Samuelis László