Fanyar, képmutatás nélküli, éles, koppanó vers és grafikai anyag. Fityisz minden kartotékoló és besoroló rendszernek, kitörés a kalitkázásból. A bettesi költészet haiku formában is olyan szikrázó és pontos, mint eddig ismert belsõ ritmusú, fokozott érzelmi és értelmi állapotot megfogalmazó versei voltak. Humornál több, filozofálgatást messze lesöprõ egyéni alapállás, a klaun posztjáról. Akin lehet röhögni, meg lehet dobálni, ki lehet kerülni, lehet lefitymálni, sértegetni de akkor sem fog rajta. Ez az egyedüli és lehetséges mód "ép ésszel kibírni"! A haiku kalandja, a kötöt versforma a gondolat szabad szárnyalásának még több erõt képes adni. Nincs szó semmirõl és mindenrõl szó van. Kiindulási alap ez a szöveg belsõ és külsõ fogalmazásoknak. Út a megismeréstõl a megismeréshez. Variációk milliónyi témában, játék, halálosan és véresen komoly játék szavakkal, nyelvvel, élethelyzettel, gyöpös agyúak szabta szabályokkal. Minden megengedett, még az is, hogy ne tetszen mindenkinek. Provokatív, szurkapiszkáló, odamondogató és feloldó versek. Az öncélúság minden jele nélkül, az abszolutizálható szabadság kerettelen végtelenjét nyitva. Lét és nemlét mezsgyéin, emlékezet csavarta múltszivarok füstjének ködében egy pohárnyi mámor és a száraz vég kicsúfolása melletti kvaterkázás és helyzetteremtés, belemerülni ismeretlen tengerek gyilkos vagy éltetõ hullámaiba. Bennünk élõ tengerek ezek, mégha félünk is kimenni partjaikra. Ezt a félelmet igyekszik elveszejteni, a tengerparti ösvényt megmutatni Bettes. Miközben õ maga "csak" verset ír. Furcsának ítélhetõ, de talán már csak az egytelen hiteles alapállásból, a klaun síró, nevetõ, maszkját letépõ és emberarcát megmutató alapállásából.
|
