| A Kárpát-medence és ezen belül a néhai Gömör-Kishont vármegyék történetében az agyag formázásának a kezdetei a Krisztus elõtti 5. évezredbe vezethetõk vissza. A legkorábbi idõkben az ún. vonaldíszes kerámiát készítõ nép élt itt a Sajó mentén, Tornalja-Királyiban és Méhiben, valamint a kecsõi Domica-barlangból származó emlékek tanúsága szerint. Idõszámításunk elõtt a 4. évszázadban a vidékünkön letelepedõ kelták edényeiket már korongolták. A fazekasság történetének felfedéséhez elengedhetetlenül fontos a néprajz mellett a régészeti kutatás eredményeinek felhasználása. Hiszen Gömör-Kishont és Nógrád területén már a 12. századtól dokumentálható a fehérre égõ agyag felhasználása. S nem lehet említés nélkül hagyni a kályhásság emlékeit sem, mivel a fazekasmesterek készítették a kályhaszemeket és magát a kályhát is õk rakták fel. A kiállítás leginkább a néhai Gömör-Kishont vármegyékben dolgozó parasztfazekasok munkáját dokumentálja. A 20. század közepéig az itteni fazekasok látták el fõzõedénnyel az Alföld hatalmas térségeit, akik nem egyszer áruikkal Szerbiáig is eljutottak. A nagy kereslet oka az volt, hogy az itt bányászott, fehérre égõ agyag tûzálló, azaz alkalmas volt a nyílt lángon való fõzésre. S nem csak fõzésre, mert tûzálló volta miatt keresett nyersanyag lett a kohászatban is. S felvevõpiacot helyben talált, hiszen mint tudjuk, a 19. században Gömör és Kishont az ország vasiparának a szíve volt. Fõleg a pongyeloki, zaluzsányi és szusányi fehér agyag volt alkalmas a nagyolvasztók béléstégláinak készítésére. A falusi fazekasok mesterségüket kiegészítõ keresetnek tekintették. Mégis, oly sokan voltak, hogy például a 19. század végén Süvétén a földmûvelés mellett 60—65 falubeli foglalkozott a fazekassággal. Ma már csak egy fazekas maradt s az sem dolgozik a hagyományos, korongon való kerámiakészítéssel.
Már Bartholomeides Ladislaus történetíró is két nagy részre osztotta a fazekas falukat: egyik részük a Murány és Túróc folyó völgyében található, másik részük pedig a Szuha-patak mentén, valamint a Rima völgyében. A 19—20. században összesen 40 helyen mûködtek fazekasok.
A falusi fazekasok a céhekbe tömörült városi fazekasmesterekhez képest kontárnak számítottak, de ez a szó nem mai felfogásban értelmezendõ. Termékeik magas színvonalat képviseltek, bizonyítja ezt az irántuk való nagy kereslet. Noha a céhen kívüli kontároknak megtiltották a városokban való árusítást, ezt azonban õk igyekeztek kijátszani. A gömöri és kishonti kontárok által készített edények minõségét a céhek tagjai is elismerték.
Idõvel aztán a parasztfazekasok kénytelenek voltak vagy valamely céhbe belépni, vagy társaságba tömörülni, hogy a máz alapanyagát nagy tételben, s minél olcsóbban beszerezhessék. 1872-ben aztán a céhrendszert törvényileg megszüntették, s ezért az iparosok társulatokat alapítottak. A fazekasok ipartársulata 1876-ban alakult, székhelye pedig Rozsnyó lett. A gömöri kerámia sikertörténete a 20. században komoly hanyatlásnak indult. A vasedény és a porcelán vetélytársa lett a jófajta agyagedényeknek. A második világháborút követõen a gömöri és kishonti fazekasok hagyományos felvevõpiaca megszûnt, s ez is nagyban hozzájárult e nagymúltú kézmûvesipar elsorvadásához, majd szinte végleges megszûntéhez. A kiállítás gömöri részében nyolc nagy tablón figyelemmel követhetõ az edénykészítés folyamata a kibányászott és elõkészített agyagrögtõl a kész edényig. A Rozsnyói Bányászati Múzeumból és a rimaszombati Gömör-kishonti Múzeum gyûjteményébõl áll össze a kiállítási anyag, és bemutatatásra kerül a Kassától Rimaszombatig terjedõ területen élõ és dolgozó kézmûvesek, és a régió egyetlen kerámiagyárának termékei. Ma már visszahozhatatlan állapotot dokumentál a kézmûvességnek errõl a területérõl a Szlovák Televízió által 1977-ben készített 30 perces dokumentumfilm, mivel a korong gömöri mesterei már csak a filmkockákon üzenhetnek nekünk.
|
