A Magyar Dal Napja Kassán is |
|
| szerző: Kovács Ágnes | 2011-09-13 |
Kassa az első és egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a Magyar Dal Napja rendezvénybe.
A Magyar Dal Napja Kassán is
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget Fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg. 2009 óta szeptember második vasárnapján tartják, és párhuzamosan több helyszínen, köztük vidéki városokban is szerveznek eseményeket. Idén elsőként Kassa is bekapcsolódott a rendezvénybe, így az egyetlen határon túli helyszínné vált.
A Csemadok Kassai Területi Választmánya délelőtt 11 órától várta a Rodostói Ház kertjébe előbb a legkisebbeket, akiket zenés bohóckodással, játszóházzal próbáltak szórakoztatni és lekötni. A vasárnap délelőtti szikrázó napsütés és nyári meleg sem csalogatotta oda nagy számban a közönséget, de délutánra már - a sokak szerint borsos belépő ellenére is - szépen összegyűltek a nézőtéren. A zárt udvar ideális volt a koncertekhez, igaz, a közönség nagy része a tűző napsütés elől igyekezett a fák és a falak árnyékába bújni.
Olyan helyi művészek léptek fel, mint Márkus Judit, a Thália Színház művésze, Tóbisz Titusz és Hundzsa István, a Kassai Állami Színház művészei, Hundzsa Tamás, a prágai konzervatórium végzős növendéke, akik ismert magyar musicalokból énekeltek részleteket. Cmorik Mária magyar operettekből adott elő dalokat. Fellépett a galántai Kicsi Hang Verséneklő Együttes, a KOR-ZÁR együttes, a megasztáros Giorgio, a Csillag születikben feltűnt László Attila, a Kaláka együttes, az All Devils, és végül a Sexit rockzenekar.
Természetesen Kassán sem maradt el a közönséggel való együtténeklés, hiszen valamennyi helyszínen egyidőben, este nyolc órakor elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt.
Az m1 szeptember 17-én este kétórás összefoglaló műsorban mutatja be a Magyar Dal Napja legfontosabb pillanatait. Az m1 stábja Kassáról is tudósított, hogy az ottani események szintén szerepelhessenek a tematikus műsorban.
2010-től bevezették a Magyar Dal Fővárosa címet, amelyre Budapestet és kerületeit kivéve valamennyi város önkormányzata pályázhat. A pályázat feltételei többek között az egyedi és izgalmas program szervezése. A címet első alkalommal Eger, idén pedig Nyíregyháza nyerte el. A kassai szervezőknek két évük van arra, hogy akár a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa 2013 elnevezésű projekt keretében az azonos cím mellett esetleg a magyar dal fővárosa címet is elnyerhessék. Miért is ne?
magyar dal napja |
A galéria megnyitása: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=468 |
Vélemények :
| név: főszerk. e-mail: eniko@nextra.sk dátum: 2011-09-20 |
| Sok mindenki bekapcsolódott, főleg a nyíregyházi felhívás hatására, de nem mindeki volt eseményszervező. A kiigazítást köszönjük. |
| név: Egyetlen e-mail: lebo@freemail.hu dátum: 2011-09-19 |
| Kassa nem az egyetlen határon túli város, aki bekapcsolodott. Csatlakozott meg Kolozsvar, Beregszász, Szatmárnémeti, Stuttart, Liszabon, Barcelona stb... |












