A modernitás

Gyakorta emlegetett és elcsépelt fogalom, amely már a XIX. században, de fõleg a XX. század elején különös jelentõséggel bírt. Saját jelenét nevezte el errõl a ködös meghatározásról az ember, tehát elért eredményei is már csaknem száz évesek. Ritkán topogott ennyi ideig egy helyben a világ.  

Modern társadalom – A modernizációs folyamat – az iparosodás, a városiasodás*, a mezõgazdaság jelentõségének visszaszorulása, a halálozási és születési arányszámok csökkenése, a tudomány és a technika gyors fejlõ­dése, a szekularizáció, az életmód hirtelen változásai, az iskolázottság emel­kedése, a tömegkommunikáció, a nagyobb társadalmi mobilitás, a társadal­mak növekvõ differenciáltsága – gyökeresen átalakította a hagyományos tár­sadalmakat. Max Weber az életvitel és a tevékenységek »racionalizációjaként« írta le e folyamatot, Émile Durkheim a társadalmi kohézió formaváltásaként (az egyformának tekinthetõ egységek mechanikus szolidaritását felváltja a funkcionálisan egymásra utalt részek organikus szolidaritása), Talcott Par­sons pedig a csak a saját logikájukat követõ funkcionális alrendszerek (gaz­daság, közigazgatás stb.) kialakulási folyamataként. A modernizáció kritikája az elidegenedést hangsúlyozza: az egyének elveszítik az otthonosság érzését, nem látják át világuk szabályait, ami fokozódó társadalmi anómiához vezet. A modernitás »torzszülött« változataiban a társadalmi szabályozás modern technológiája »totális« elnyomást valósít meg. A »folyamatos haladásként« felfogott modernizációt a posztmodern elméletek megkérdõjelezik. Sokan tartanak ugyanakkor egy »új törzsiség« kialakulásától is, amelyben az egyes tradicionális csoportok modern technikát vetnek be egymással szembeni küzdelmükben.

*Külön írásként taglalva a Társadalomtudományok rovatban