A népek csatája

A hunok megjelenésérõl a kortársak ezt írják: "a hun gyõzelmek egyik titka kiváló íjászaikban rejlik. Meghajlított íjjal, nyilakkal vannak felfegyverezve, kezük félelmetes pontossággal célba talál, lövéseikkel biztos halált küldenek, gonosz harci dühükben sohasem hibázzák el a célt. Lovas és ló ilyen páratlan harmóniájával még sohasem találkozott az antik világ."

Beszéljünk inkább a hunokról, akik a népvándorlás hosszú és kegyetlen, mégis dicsõ folyamatát elindították.
Fõként kínai krónikákból ismerjük õket. A kínai évkönyvek szerint hun (hjung-nu) hódítók ellen építették a két és fél ezer km hosszú, "Kínai Nagy Falat". 300 évig tartott a hun kalandozás Kína felé, majd megindultak nyugati irányba. A hjung-nu megnevezés helyett a késõbbiekben megjelenik a hunni (hun) név a görög-római történetíróknál.

Nyugaton, a mai Európa területén hasonló helyzet játszódott le. Itt a különféle germán törzsek támadták évszázadok óta folyamatosan a Római Birodalmat. Észak felõl érkeztek és a Birodalom északi limese mentén kelet felé húzódtak.
A két nép találkozása elkerülhetetlen volt.
350 táján a hunok Kínánál maradt törzsei egyesültek a Perzsia szélén tanyázó hun törzsekkel, és megindultak nyugati irányba. Átkeltek a Volgán, leverték a szarmata alánokat és megütköztek a germánokkal, akik kelet felé irányuló eltolódását így megállították, mire azok kénytelenek voltak visszafordulni.

A hunok megjelenésekor Volgától nyugatra élõ népelemek harapófogóba kerültek, nyugat felé vándoroltak, s ezzel megkezdõdött a nagy népvándorlás, a Nyugat-Római birodalom fellazulása. A felbolygatott népek mozgása néhány évtized alatt jelentõsen átalakította Európa térképét.

377-ben a hunok egy része betört Pannóniába és mivel legyõzni nem tudták õket, maradtak, mint a császár zsoldosai. A római hadsereg ekkortájt már jórészt idegen zsoldosokból állt, germánok és hunok vad lovasnépei képezték legfõbb erejét, mivel a római polgárokat tönkre tette a jólét. Nem akartak háborúzni, eltunyultak és elkényelmesedtek, így a Birodalomnak olyan harcosok után kellett néznie, aki nem félnek a haláltól, sõt keresik azt a csatákon. Akik életmódja a háború, akik olyanok, mint a rómaiak voltak egykor.

A hunok fõ erõi ekkor azonban még a Fekete- és a Kaszpi-tenger (Kazár-tenger) között tanyáztak.
Évekkel késõbb egyes részei feltûntek az Al-Dunánál, míg más részük Dél-Lengyelország felõl behatolt Sziléziába.

395-ben a Római Birodalom végleg kettészakadt.
Válságát a népvándorlás folyamata fordította végzetté...

Ebben az idõben Ruga volt a hunok nagyfejedelme. Halála után testvérének, Mundzuknak fiai, Bleda és Attila kerültek hatalomra. Elõször az idõsebb fiú, Bleda lett a nagyfejedelem, majd halála után Attila következett (445), akit már életében legendák öveztek. "Az Isten ostora" - mondták róla.
Attila saját uralmát isteni eredetûnek tulajdonította, Mars kardját itt találta meg Magyarország területén, fõhadiszállása a Tisza folyó valamelyik részén volt, halála után itt is temették el nagy pompával, a folyó medrében valahol...

Rómának más lehetõsége nem volt, mint befogadni a menekülõ germánokat, feltartóztatni õket képtelen lett volna. Végigtelepítette õket észak-déli irányban azon a sávon, ahol ma is élnek a német nyelvû népek, hogy védvonalat képezzenek a kelet felõl érkezõ támadások elõtt. Tette ezt azért, mert egyrészt nem volt más lehetõsége, másrészt számításból, hogy õk legyenek azok, akik felfogják a hunok hatalmas invázióját. Harmadrészt azt remélve, hogy a két erõ kellõképpen semlegesíti egymást, így a végén legyõzheti mindkettõt. Nem így történt.

A hunok megjelenésérõl a kortársak ezt írják: "a hun gyõzelmek egyik titka kiváló íjászaikban rejlik. Meghajlított íjjal, nyilakkal vannak felfegyverezve, kezük félelmetes pontossággal célba talál, lövéseikkel biztos halált küldenek, gonosz harci dühükben sohasem hibázzák el a célt. Lovas és ló ilyen páratlan harmóniájával még sohasem találkozott az antik világ."

Az elsõ csapás iránya a Balkán-félsziget volt. 449-ben azonban békét kötött II. Theodosius keletrómai császár. Pontosabban mondva: megvásárolta a békét.
Honoria, a nyugatrómai császári család tagja 450-ben feleségül ajánlkozott Attilának. III. Valentinianus császár azonban nem járult hozzá a házassághoz, mivel e frigy révén további területeket kellett volna átengednie a hunoknak.
Ezt követõen Attila Gallia ellen indult. A hunok egyesítették a keleti gótokat, gepidákat, szvébeket, szkíreket, herulokat és türingeket.
A rómaiak hadvezére Aëtius volt, valamint I. Theodorich gót uralkodó, akik szövetkeztek Gallia barbár népeivel, az alánokkal, burgundokkal, frankokkal és a nyugati gótokkal.
A catalaunumi mezõn (Troyes mellett) 451. június 20-án került sor a "népek csatájára", amely ütközetet egyik fél sem tudta gyõzelemként elkönyvelni.
Attila visszavonulását vereségként fogta fel Róma, de sem ereje, sem bátorsága nem maradt ellenfele üldözésre. Attila 452-ben újra Itáliára tört, és a félsziget kegyetlen pusztításával egészen Rómáig eljutott. Ekkor már világos volt, hogy a hatalmas, véres ütközet igazi nyertese ki volt valójában.
A catalaunumi csata végzetes következményei ekkor kezdtek megmutatkozni. A Nyugatrómai Birodalom képtelenné vált védelmének megszervezésére, ütõképes hadsereg felállítására.
Amikor a hun uralkodó hírét vette Markianosz kelet-római császár támadásának, fogadta Róma békeküldöttségét, melynek I. Leó pápa is tagja volt, és hatalmas hadisarc ellenében fegyverszünetet kötött. A szeszélyes uralkodó bosszúra éhesen tért haza, a Duna-Tisza közé, ám 453 tavaszán hirtelen agyvérzésben meghalt.
Állítólag. Megmérgezték valószínûleg.
Halála után a személyes hatalmával összetartott birodalma összeomlott. Fiai seregeit egykori vazallusai 454-ben leverték, és Erdélybe valamint a kelet-európai sztyeppére szorították vissza. Attila fia, Csaba visszatértét a mai napig várják székének õrzõi.
A Nyugatrómai Birodalom az 5. század végén megszûnt létezni, míg a Keletrómai túlélte a népek nagy hullámzásának és eltolódásának korát és sikerült termékenyen kikerülnie a válságból. Ezer évig a Kelet legpompázatosabb birodalma lettKellõképpen megerõsödve, ügyes diplomáciájuknak köszönhetõen a kereszténység legnagyobb terjesztõivé váltak.

Az angolszász Peterborough Chronicle szerint 443-ban a britek segítségért fordultak Rómához a piktek ellen, de hiába, mert a rómaiak le voltak kötve Attila, a hunok királya elleni hadjárattal. Az északi Eddaban kapott helyet az Atli-dal, a német hõsmondában (Nibelungen-Lied) pedig Etzel jutott szerephez. Az utóbbi monda ismerete alapján nevezhette a magyar Anonymus Attila király városának és Ecil- burgnak az aquincumi rommezõt.

lásd még:
http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/008.html

http://www.gportal.hu/gindex.php?pg=6717232&nid=1439449&PHPSESSID=cc3566f218468fd9be0605c644d2cd5b .............. - arab források a magyarokról