107 évvel ezelõtt Blum Sámuel, Trencsény megyei vállalkozó Pelsõcre költözve elhatározta, hogy gyengeelméjûek és epilepsziások részére bentlakásos magánintézményt hoz létre. Ezért a 23 éves Rezsõ fiát elküldte tanulmányútra a Budapesti Központi Elmegyógyintézetbe. Blum Rezsõ, aki 131 évvel ezelõtt, 1874-ben született, Budapest után a Berlin melletti, akkor világhíres Waldorfi Elmegyógyintézetben, a potsdami Wilhelmstift Idióták Intézetében, a Kückenmühle Idióta Intézetben és a Zürichi Kretének Gyógyintézetében szerezte meg szakmai ismereteit. A másfél éves tanulmányút után a fiatalember állami szakminõsítõ vizsgát tett és bizonyítványa elnyerése után engedélyt kapott egy intézet alapítására. Pelsõc községétõl megvásárolt 2317 négyszögöl telket és 1898. július 4-én ünnepélyesen lerakták az epilepsziások és elmebetegek gyógyintézetének alapkövét Pelsõcön. A tervezési és építési munkálatokkal Szilvássy Nándor rozsnyói építészt bízták meg, aki hamarosan két pavilont fel is épített. Ezzel megnyithatták Pelsõcön a gyengeelméjûek és epileptikusok Blum-féle Magán Nevelõ Intézetét. Az intézet célja az volt, hogy a Magyarországon több mint l4 ezer ellátásra szoruló elmebetegek egy részét magánintézetben, megfelelõ gondozásban és ellátásban részesítsék s így az ország második magán nevelõintézetében lehetõséget adjon az arra rászorultaknak. 24 pavilont terveztek építeni és ezzel 600 beteg ápolását kívánták lehetõvé tenni. Az intézetben fokozatosan kiépült a kertészet, amelyben üvegházat létesítettek, hiszen a gyógyítás részeként a fizikai munka is része volt a betegek terápiájának. Az intézetben 1904-ben iskolai oktatást is bevezettek, és az akkor bentlakó 154 betegbõl 18-an vettek részt a rendszeres oktatásban, amelyet anyagilag az állam is támogatott. Blum Rezsõnek, az igazgatónak méltó segítõtársa lett fiatal felesége, Friedmann Flóra Franciska, aki nagy szeretettel és hozzáértéssel viseltetett ápoltjaik iránt.
1910-ben azonban tûz ütött ki az intézetben, amely szerencsére nem tett tetemesebb kárt az épületekben. Súlyosabb gondot jelentett viszont a Gömöri Faipar Rt. teljes pusztulása, amely szintén a tûz martaléka lett. Ugyanis ezzel az intézet a legnagyobb támogatóját veszítette el. Az alapító és támogató
A vállalkozó apa, Blum Sámuel izraelita vállalkozó volt, 1879-ben telepedett meg Pelsõcön. Felismerte a lehetõséget az 1874-ben beindított Bánréve–Dobsiná vasútvonalban és elhatározta, hogy fával fog kereskedni. Késõbb 1892-ben több társával egyetemben megalapította az Elsõ Gömöri Faipari Részvénytársaságot. Megvette a vármegyétõl az elhagyatott vármegyeházat és itt fûrésztelepet, rendezett be. Munkát adott ezzel több száz környékbeli lakosnak. Vagonszámra szállította termékeit, bútorokat, hordókat, parkettákat a világ különbözõ országaiba. A nyersanyagot a Pelsõc körüli erdõkbõl, de fõleg gróf Andrássy Géza szádvári uradalmának erdeibõl és Coburg herceg murányi és balogvári uradalmi erdeibõl szerezték be. Üzleti tevékenységébe beépítették a parkettagyártást is, amely iparcikk kelendõ lett nem csak a Csorba-tó környékén de az Alföldön is. A részvénytársaság érdeme révén Gömör megyében Pelsõc utcáin gyúlt ki az elsõ villanylámpa. A jó és nyereséges üzletvezetés Blum Sámuel igazgató szakértelmének volt köszönhetõ. A gyártelep kibõvült egy újabb ingatlan megvásárlásával, ahol hordókat és kádakat készítettek. Az eredeti és az új gyártelepet iparvágánnyal kötötték össze, amely rákapcsolódott a pelsõci vasútállomásra. Új iparcikkek meghonosításán is fáradoztak, hogy növelve versenyképességüket termékeik külföldön is eladhatók legyenek.
1899-ben azonban leégett az ipartelep. Az újjáépítés során a gyár állami támogatásban is részesült és három új épülettel bõvült. Ebben az idõben a gyárban 160, de az erdõkben átlag 2000 munkás dolgozott. 1910-ben a gyártelep másodszor is leégett, és Blum Sámuel halála után pedig a részvénytársaság is feloszlott. Sír Az intézet sorsa
A részvénytársaság megszûntével és Blum Sámuel halálával az intézet a legfõbb támogatóját veszítette el. Az elsõ világháború kitörésével pedig az elmegondozó rész hadikórházzá alakult át és ápoltjainak felét a fronton megsebesült katonák tették ki. A katonai szolgálat alól felmentett Blum Rezsõ igazgató az évek folyamán az ápoltak orvosi ellátását a helyi körzeti orvossal és a háború alatt itt mûködõ katonaorvosokkal biztosította.
1919-ben a Pelsõc környéki harcok folyamán erõsen megrongálódtak a Blum Intézet épületei. Az általános élelmiszer és közszükségleti cikkek hiánya egy idõre szinte megbénítja az intézmény mûködését. Ennek falai között mûködik a Csehszlovák Haderõk Parancsnoksága és a magyar hadak visszavonulása után kétségessé válik a Blum Intézet mûködtetése. Ráadásul 1920-ban, negyvenhat éves korában meghal Blum Rezsõ és a vezetés gondja fiatal özvegyére, Friedmann Flóra Franciskára marad. Fél évre rá az özvegy férjhez ment Horák János tartalékos fõhadnagyhoz, akinek kapcsolatai révén és vezetésével újra normális viszonyok közé kerül az elmegyógyintézet. Állami támogatással bõvítik az intézmény befogadóképességét és Szlovákia teljes területére kiterjedõ elmegyógyintézeti központtá teszik. A harmincas évek hozták meg az intézmény modernizálását. Felépült a mosodája, szennyvíztisztítója, belsõ rendszerû telefon és rádióhálózata.
A bécsi döntés után a Horák házaspár Prágába távozott és az intézet vezetését dr. Thausz Józsefre és feleségére bízták. 1940-ben a magyar állam lengyel menekülttábort létesített falai között. A Magyarországon bevezetett zsidótörvények értelmében a Blum Intézet bizonyos térítésért a magyar állam tulajdonába került. E helyen késõbb tüdõgondozót, katonai üdülõt, s végül hadikórházat rendeztek be. A háború folyamán meghalt Horák János, és felesége nyomtalanul elpusztult.
De a Blum intézet államiként máig mûködik. Kovács Ágnes |
