A mûvészetek újjászületése Lorenzo Ghiberti, a 15. század elsõ felének nagy mestere, a híres firenzei szobrász beszél elõször a mûvészet feltámadásáról. A mûvészetek haldoklása Constantinus császár korával vette kezdetét. Meghalt a szobrászat és a festészet, elenyészett a jó hagyomány. A festészet terén ugyan próbálkoztak a bizánciak, de az õ mûveik a régmúlt idõkhöz képest gyengék és kezdetlegesek. Nagyon furcsa fintora a sorsnak, hogy Etruriában, a régi etruszkok földjén – vagyis Toszkanában – támad fel a festészet. Az etruszkok földjén, akik az antik görög mûveltséget közvetítették a rómaiaknak. Tankönyvekben és elemzésekben bizony így szerepel, viszont nem biztos, hogy mindez így is történt.
... Etruszkok, akik közvetítenek Róma felé... Mintha csak kalmárkodtak volna a kultúrával...
Legújabb tudásunk szerint Rómát az etruszkok alapították, akik folyamatosan kapcsolatban voltak Magna Grecca-val – vagyis Nagy Görögországgal – amely Dél-Itália és Szicília földjén terült el. A hatás tehát közvetlenül jelen volt Itália területén, az etruszkok pedig hozzáadták magukat: boltíveket, dongaboltozatot, vízvezetékeket, szennyvízelvezetést..., kupolát – és még sorolhatnánk. A latinok pedig folyamatosan elvegyültek közöttük, majd átvették az irányítást. Nem akkor történt ez elsõízben, és napjainkban sincs másképp. Ghiberti felfogása szerint nem az antik mûvészet születik újjá, hanem maga a mûvészet.
Megszületik a szabad egyéniség fogalma is, aki már nem termelõmunkát végez, de nem is csak közvetíti a vallás világképét, szigorú normákhoz kötötten, hanem egyéni véleményt, hozzáállást és értelmezést közvetít. Önmagán átszûri a kor eseményeit, a vallási vagy filozófiai mondanivalót, és úgy jeleníti meg azokat, ahogyan azt õ maga elképzeli. Ha az Utolsó Ítélet történéseirõl van szó, ha Jézus kereszthaláláról, ha Mária fájdalmairól – ez mind-mind a szabad egyéniség, az alkotó lelkivilágából táplálkozik, és nem egy kollektív elképzelés szerint történik. Az egykori pásztorfiú, Giotto di Bondone alapítja meg az új mûvészetet.
Az itáliai öntudat igazi emberekhez fûzi a mûvészet újjászületését és annak továbbfejlõdését. Már a 13. század elején jelezte Aquinói Tamás, hogy a szépség csak az emberi tudatban jelentkezik, és Giotto is ennek a századnak szülötte.
Az alkotó géniusz, mint néhány ember különös képessége, befolyásolja ezen túl a mûvészetek fejlõdését és a továbblépést is. A reneszánsz mûvészet bölcsõje Toszkána, kora a 13. század. Európa más területein még javában virágzik a gótikus stílus, azonban ez a stílus Itáliát sohasem befolyásolta igazán. A román korból fejlõdött ki oly módon, hogy újra felfedezte azt, ami a román kor elõtti idõszak szellemiségét jelentette, – az antik görög és római csodát.
Felfedezte és nem tudott tõle szabadulni. Úgy elkápráztatta a reneszánsz embert az antik mûvészet, hogy katarzisélményévé vált.
Az emberi gondolkodás középpontjába az ember került, valamint a természet és a természeti jelenségek tudományos magyarázata. A reneszánsz ember olyan mint egy gyermek; mindenre rákérdez, a miértjeire elfogadható válaszokat akar. A világ megismerésére törekszik, ez elõsegíti a tudományok fellendülését, de a mûvészetek fejlõdését is. Ez az emberközpontú szellemi irányzat a humanizmus. A reneszánsz mûvészet három nagy idõszakot foglal magába:
– TRECENTO – a 14. század mûvészetét jelenti (olaszul 300-at jelent).
Az irodalmat illetõleg ez már az újjászületés évszázada. A képzõmûvészetet tekintve ez még nem egészen egyértelmû. Talán egyedül Giotto az, aki már egy egészen új szellemiség hatása alatt áll.
Leghíresebb falfreskóin már gondosan ügyel a részletekre. Emberábrázolása nem sematikus, fény és árnyék játszik az arcokon, amelyeken nyilvánvalók az emóciók, érzések, lelkiállapotok kifejezésére való törekvés.
Padovában a Capella dell’ Arena nevû kápolnában Szûz Mária életét dolgozta fel falfestményeken.
Assisiben Szent Ferenc életét festette meg a Felsõ-templom falaira. Dolgozott Firenzében is a Santa Croce-templom két kápolnájában.
Giotto Dante Alighieri barátja; úttörõnek számít a reneszánsz festészetben.
A szobrászat kiemelkedõ képviselõje a trecentóban Niccolo Pisano, akit meghaladt mûalkotásaiban fia, Giovanni Pisano. Az egész trecento két meghatározó egyénisége Giotto és Giovanni Pisano, akik döntõ hatással voltak a következõ évszázad mûvészetére, amely idõszak meghatározása:
– QUATTROCENTO – a 15. század mûvészetét jelzi (olaszul 400-at jelent).
A quattrocento mûvészetében a realizmus a lényeg. A természet hû ábrázolása, valamint a minél nagyobb élethûségre való törekvés.
Feltûnõ a mûvészet mûvészi oldalának érvényesülése. Valójában nincs szó hirtelen születésrõl vagy újjászületésrõl, hanem inkább a régi fejlõdési folyamat folytatásáról beszélhetünk, amely folyamatot a történelem viharai évszázadokra megszakítottak.
A quattrocento már kiemelkedõ mûvészegyéniségeket hozott. Ez az idõszak a reneszánsz kultúra virágzásának ideje, az univerzális alkotóegyéniség kora. Univerzális egyéniségek tûnnek fel, akiket minden új érdekel; a legnagyobb mûvészek tudósok, felfedezõk, költõk és filozófusok egyben. Akik alkotótevékenységét fõleg a festészet fémjelzi, szobrászok és építészek is egyben. A szobrászok festõk és építészek is egyben. Az új mûvészi hitvallás egyik legkiemelkedõbb alakja a szobrász Donatello és a festõ Leonardo da Vinci. |
Sehol semmi 
