Nagyon jó buli volt a május 20-i Rovás taggyűlés. Sokan összejöttünk. Új helyzet állt elő múlt év novembere óta, amikor sikerült megszereznünk Löffler Béla kassai szobrászművész szülői házát. Rengeteg tennivaló szakadt hirtelen a nyakunkba, alapjában változtak meg a körülményeink. Egy baráti körből, egy jórészt csak virtuálisan létező polgári társulásból hirtelen egy fontos, Kassa művészetét tekintve meghatározó tényező lett. Szlovák és magyar viszonylatban egyaránt.

Amikor a felkínálkozó lehetőségre lecsaptunk, nem is nagyon volt gondolkodási időnk. Ha lett volna, talán ez a villa nem lett volna. Talán ez a rengeteg intéznivaló, a felelősség, a gond, ez a ránk nehezedő teher sem lett volna. Ja, igen, tudom: ha az a volna ott nem volna...
A pályázat megszerkesztésekor, a gazdasági rész kidolgozásakor, az átépítéshez szükséges anyagiak bebiztosításáról szóló fejezetnél eljutottunk arra a pontra, amikor egyszerre mondtuk ki a gazdasági igazgatóval, hogy nem csináljuk!
Aztán aludtunk rá egyet.
Mérlegeltük, hogy kire lehet számítani egy ekkora épület ügyes-bajos dolgainál, kire lehet számítani kapcsolatai révén az intézkedések és tárgyalások, pályázatírások, utazások és programszervezések esetén, és végül belementünk.

Most elmondható, hogy ismét megújultunk, mint már annyiszor. Ismét kissé fájt, ismét féltünk a megszokott és a jól bevált átformálásától, de meg kellett tennünk. Nem lett volna már elég átcímkézni a lejárt szavatosságú portékát.
 

1994-ben nagy dolgot csináltunk, amikor hárman szövetségre léptünk - Rácz Noémi, Lukács Zsolt és én -, és létrehoztuk a Rovást. Kassai bemutatkozó kiállításunk megszervezésekor negyedikként csatlakozott hozzánk Szaszák György és közzétettük a csoport kiáltványát (lejjeb újra közzéteszem).
Folyamatosan összejártunk, nyári és téli alkotótáborokat szerveztünk, együtt alkottunk és álmodoztunk kommunáról, magániskoláról, galériáról, kiállításokról, esztétikát formáló előadásokról és iskolázásokról, fiatalok tehetséggondozásáról, egymás megsegítéséről, barátságról, szeretetről...
Sokan keresték a társaságunkat, a Rovás-kör folyamatosan bővült. Akadtak azonban olyanok is, akik rossz szemmel nézték a megerősödésünket. Ártottak, ahol tudtak. Máig megvannak, tudunk róluk és számíthatunk rájuk. Ellenségek. Velük harcolva nemesedtünk, és lettünk egyre összeszedettebbek, végül talán nekik köszönhető, hogy jogi formát vett a közösség.

1999-ben polgári társulás lett a képzőművészeti csoportból, sőt, szélesedett a paletta azzal, hogy előbb művészeti, majd értelmiségi közösség lett. Sikerült Szepsiben egy régi óvodaépületben megalapítanunk a Rovás Galériát. Egy jópár ember viszont, köztük nagyon közeliek is, ekkor távolodtak el. Magukkal vittek egy rakás közös álmot, és megpróbálták maguk megvalósítani. A galéria fenntartási költségeit "nagylelkűen" felvállalta a város vezetése, viszonzásul csak annyit kért, hogy Rovás Városi Galéria legyen a neve. Aztán már azon az alapon, hogy a város a fenntartója a helynek, elrendelte olykor, hogy szervezzünk kiállítást a helyi csipkeverő körnek, a Matica Slovenskának, a Cvürcsöknek (cvrcsek), a testvérváros polgármestere barátjának... fogadjuk be a kismamák klubját, a cserkészeket, a bélyeggyűjtőket, a gumimacikat...
 

Ekkor megint lépnünk kellett. Megint fájt sokaknak. Megint magyarázkodni kellett, felovasni a Kiáltványt, az Alapelveket, és módosítani ott, ahol félreérthető volt. Átfogalmazni a szabadon értelmezhető kifejezéseket, és definiálni azokat. Hiszen "csak a pontosan meghatározott fogalom azonos önmagával" - ekkor értettem meg Szókratészt valójában.
Amikor átformáltuk a csoport meghatározását képzőművészetiről értelmiségire, hirtelen több szakterület érezte magáénak a gondolatot. Elképzelte a Rovást, és nem alkalmazkodott hozzá.

Közben a nyári workshopok lerészegedési összpontosításokká alakultak, emiatt a téli táborok fokozatosan elmaradtak. A bulis és harsány nyári akciók népszerűsége csúcson volt, rengeteg művész és szélhámos dorbézolt velünk, sokan szerettek volna ekkor közénk tartozni. Aztán, hogy megmentsük a Rovás alapeszméit, tehetséggondozó gyerektáborokká változtattuk a nyári workshopokat; sokak szájából elhangzott ekkor, hogy "ez a Rovás már nem az a Rovás..." Hogy minek játszunk óvóbácsira és nevelőnőre. Meg rendfenntartóra...
A tehetséggondozó táborok valóban megmentettek minket, a gyerekek előtt senki sem mert lezülleni. Megint sokan jelentkeztek közénk, sokan szimpatizáltak a gyerekekkel való foglalkozás gondolatával. A Rovásban eluralkodó hangulat is nagyban kezdett az elemi iskolák tanári irodáinak légkörére hasonlítani. Lépni kellett ismét.
Újra elhangzott párszor, hogy ez már nem az, mégpedig nagyon nem az, ami volt. Ismét fontossá vált az Alapszabály felemlegetése, sőt, a működési elvben nem egészen egyértelmű részletek pontosabb meghatározása. Eltávolodtak páran ismét, magukkal víve közös álmaink egyéni elképzelését gyerektáborról, tehetségfejlesztésről, magániskoláról - egyéni bizonyítási kényszerrel megspékelve a közösségre építő gondolatot.

2003-ban áttettük a székhelyünket Kassára, és megalapítottuk a Rovás virtuális galériáját, a Rovartot. Fantasztikus lelkesedés volt megfigyelhető, a változás miatt eltávolodókat könnyen pótoltuk. Egy olyan intézményt állt szándékunkban létrehozni, amely kiállításoknak, előadásoknak, szimpóziumoknak ad helyet, de végül az internetes újság mellett döntöttünk.

Él a Rovás, és képes együtt haladni a környezet változásaival: jelen van a mában. Kortárs!
Halad tovább, és teszi ezt úgy, ahogyan a növekvő fa halad az ég felé. Elágazódik a tér minden irányába, de felfelé halad.
Megy tovább azon az úton, amelyet a kezdetekben választott, erre minden körülmények között az elnök személye a garancia. A Rovás elnökének nem is kellene, hogy más feladata legyen, és nem nyugszom addig, amíg össze nem jön az önfenntartó, autonóm műhelyek szövetségére építő civil szervezet. És még ekkor sem lesz vége. Az élet változás.

Legújabb kihívás számunkra a Löffler-villa. Rengeteg lehetőséget rejt magában, köztük annak a lehetőségét is, hogy az Óváros polgármestere eladja a fejünk felől. De azt is, hogy nem. Annak a lehetőségét is, hogy kiépítünk egy Apple Macintosh tantermet. Vagy nem. Megvan a lehetősége annak, hogy létrehozzunk egy kiválóan felszerelt szobrászműhelyt. De annak is, hogy nem.
Hogy felszereljünk egy grafikai műhelyt, egy festészeti ateliért, fotó- és fimstúdiót, színműhelyt, intermediális galériát. De annak is, hogy nem. Hogy rezidenciákat alakítsunk ki a tetőtérben. Meg kávézót lent. Antikváriumot és könyvesboltot, oktatótermeket...
Lehetőségek.
Mi is, mindannyian onnan jöttünk - a lehetőség szerinti létezésből, ahol az összes ötlet, elképzelés, műalkotás eleve adott.


   A ROVÁS KIÁLTVÁNYA 1994-ből

   Négy jóbarát egyetértéséből jött létre a "ROVÁS" csoport, fokozatosan kialakítva egy közösséget – azonos hullámhosszon gondolkodó értelmiség közösségét, akik feltett szándéka, hogy újrarendszerezzék az értékeket. Az alkotás alázatával és a tanulás szorgalmával szolgálva a Nagyszerűnek, a Felemelőnek.
Deformált világunk átnéz az igazi értékeken, sőt, fel sem fedezi azokat, és a pénz hajszolásában, a csillogásban leli örömét. Az okkultizmusban, a keleti misztikában véli felfedezni önmagát. Siker néven új világvallás alapjait ássa, és meglehet, újraépíti a bábeli tornyot is. Mágikus és természetfeletti dolgokat, misztikát és tudattágítást, olcsó érzelmeket, új szellemiséget keres.
Felgyorsult a világ, rengeteg új információt kell elraktározni, így nincs idő behatóan tanulmányozni Platónt, Arisztotelészt, Augustinus Auréliust vagy Aquinói Tamást.
    Elrohanunk az élet mellett.
    A parancsolatok és a kőtábla szilánkjai mélyen betaposva a sárba.
Tíz- és százezer évekkel dobálózunk, ha visszatekintünk a múltba; pontos műszereink már azt is bebizonyították, hogy... – és valójában a tegnapot sem látjuk tisztán.
    Nagyjából értünk egy kicsit mindenhez; nagyon – semmihez...
    Nem veszi észre a rohanó világ embere, hogy banális, gyermekded dolgokban hisz, filozófiának egyáltalán nem nevezhető szemetet tanulmányoz, hogy közhely, amin elérzékenyült... Nem veszi észre, hogy igazi értékeket hagy figyelmen kívül, hogy régen megmagyarázott problémákra keresi a választ, és teszi ezt pusztán azért, mert hiányos a műveltsége.
Inkább a rosszabbat választja, csak új legyen.
És különben is – nem rohan a világ; puszta alibizmusból találta ki ezt a Tehetségtelenség.
    Az az igazság, hogy ezen a részén a világnak nagyon is megállt az élet. Az emberek belesüllyedtek beteges vágyaik mocsarába, és képtelenek továbblépni.
Van viszont egy jelentős réteg, amely igényli a minőséget és az igazi értékeket.
A "Rovás (Új Értékrend)" csoport is ilyen, és ezen réteg igényeit akarja kielégíteni, mert rajtuk kívül a legalacsonyabb, legalantasabb igényeket is kiszolgálják az egyes kultúrával foglalkozó intézmények.
     Egész Szlovákiára jellemző, hogy a kulturális élet egy helyben topog. Nem képes lépést tartani a fejlődéssel, nem képes folyamatosan megújulni. Úgynevezett nagyvárosaink minden kulturáltsága, művésziessége, túllihegett igyekezete ellenére is provincionális maradt... és főleg azért, mert mások normáit akarja náluknál jobban teljesíteni. Ha pedig egy terület kiesik a "nagyok" vonzásköréből, a helyzet annyira sajnálatra méltó, hogy inkább nevezhető tragikomikusnak, mint drámainak... Itt aztán véli magát művelt embernek (és esztétának) felmagasztalva ki-ki...
Az egyes kulturális szervezetek csak egy bizonyos réteg igényeit hajlandók kielégíteni, hivatkozva felmérésekre, statisztikákra, nézettségi indexre... És a mérce egyre alacsonyabbra kerül, amitől a "középszerű" hiszi azt, hogy az eltolódással most ő van a csúcson, hogy értékmeghatározó tényező lett.

    Elegünk van az igénytelenségből!
    Felháborító, hogy nem a belső értékei, nem a műveltsége, hanem a szája után ítélik meg az ember rátermettségét. És teszik ezt önjelölt kultúrfelelősök. Akik évszázadok óta a kultúrát züllesztik, és most is azt korlátozzák.
    Felháborító hogy a művészeti kritika nincs jelen a kulturális életben.
    Hogy nincs mérce, hogy egy a fontos: ki kinek az ismerőse.
    És közben tehetségek égnek el önpusztító tűzben.

    A művészet támogatást igényel – és ezt évezredek óta tudják Európa kultúr-nagyhatalmai."