A szepsi Egressy-szobor

Kedves kisváros számomra Szepsi. Tavaly egy szoborral "gazdagodott", Egressy Béni portréjával. Íme, alább egy nagyon személyes, szemlélõdõ és esetleg kritikus hangnemet is megütõ értékelés errõl a köztéri faragványról.

Köz-ízlés-akarat avagy jó az átlag alatti is vidékre?

Minden tiszteletem azé a településé, amely igyekszik neves szülötteinek vagy a mûvészet és a történelem kiválóságainak szobrot állítani. Általában ehhez a köz akarata szügséges, mely eldönti, kinek és milyen okból állíttat szobrot, emléket. Ha e döntés megszületik, jobb esetben pályázat útján keres a terveinek kivitelezõt. Jó esetben ez a pályázat olyan szakmai kuratórium kezében van, mely igazi értéket szeretne közpénzen, a köz számára tartós megtekintés céljából, a közterületen elhelyezni.

Szepsiben, tavaly november óta új köztéri szoborban „gyönyörködhet“ a római katolikus templomhoz érõ nézelõdõ. Egressy Béni robusztus arcképe nõ ki a betonból meglepetésszerûen. A szobor állíttatásának okairól nem kívánok vitatkozni. Mindenki ott és akkor állít szobrot neveseinknek, ahol és amikor csak akar, ha telik rá. Inkább azzal foglalkoznék, milyen is ez a szobor.

Elsõ pillantásra látszik, hatalmas, hiszen a portrét magán hordozó tömb majdnem két és fél méternyi vagy talán nagyobb is annál. Az elsõ furcsaság és szokatlan érzet magából a portré méreteibõl gerjed. Ha portré, miért nem a szokott, a klasszikus formáknak és méreteknek inkább megfelelõ, életnagyságú, vagy maximum az életnagyságúhoz viszonyított hatötödös méret, mely befogható, átlátható?

Szepsiben szfinxméretû arcot kapott Egressy. Lehet mondani, a szobrász, vagy adott esetben a kõarc megfaragója így álmodta meg. Nos, legyen szabad a mûvészi alkotó, ne korlátozzuk semmiben, ha meg telik is, lehet nagy is az a szobor. De ha már portré, akkor legalább  hajazzon az alanyára. Legalább kicsit. Hasonlítson. Hogy felismerhetõ legyen.

A szepsi téren lévõ szobor ennek a kívánalomnak nem egészen felel meg. Monumentalitása miatt embertelen, gigászi, fáklyaszerû háttérbõl kibukó síkarc, melyen az arc vonásai találomra, az anatómia minden szabályának fittyet hányva próbálnának megjelenni, de nem jelennek meg, még hevenyészve sem! Elcsúszott arcrészek, kajla szem, kidolgozatlan, elnagyolt száj, stilizáltnak gyenge arcszõrzet mívesnek tûnõ kidolgozása – kidolgozatlansága vágják haza pillanatok alatt a szent áhítattal a szobor felé közelítõ, más értékeken, mondjuk Izsó Miklós nívóján szoborhoz szokott nézõt. Durván.

Profilból benézve sem sokkal jobb a helyzet, Egressy jellegzetes magas homloka nem érvényesül, mélyenülõ szemek helyett naiv falusi keresztek dülledt szemû Krisztusaira hasonlító szemet faragott a faragó. Mellesleg a falusi Krisztusokat faragók nem képzelték magukat szobrásznak. Semmi átszellemültség, semmi finomság nincs ebben a szoborban. Az arcszerûség hátterét, az egyik társadalmi szervezetünk, a magát „a szlovákiai magyarság egyedüli letéteményeseként meghatározó“ (sic) szervezet kommunista idõkbõl ránkmaradt fáklyaszimbóluma szolgálja. A neves zeneszerzõ ruházatát díszítõ zsinórozás reliéf technikát mutat, plasztikusságról nem lehet beszélni.

Általános értékelése ennek a szobornak az lenne: ha egy szobrásznövendék ilyet alkotna, még az elsõ évben menten eltávolítanák az egyetemrõl. Nem az akademikusság szabályainak be nam tartása, hanem sima tehetségtelenség miatt.

A faragó mindenesetre ügyes egy ember. Aki ilyen, az alanyához, a megörökítendõhöz méltatlan munkát köztérre mer javasolni és azt így oda el is készítheti, arról, mint jól intézkedõ, a jég hátán is megélõ üzletemberrõl okvetlenül meg kell emlékezni. Véleményem személyes vélemény. Minden bizonnyal sokan lesznek, akik emiatt vitába szállnak. Ez csak jó! Legalább kiderülhet, mi az a köz-ízlés-akarat és milyen erõk mozognak mostanság egy-egy szoborállíttatás mögött.

Utóiratként: sírkövesnek sem fogadnám fel a faragót, kár lenne az elrontott anyagért.