 Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek:
a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.
|
Ezért valamennyien elõkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielõtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott .
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett.
Õ megkérdezte:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:
- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! ? válaszolt a Büszkeség,- itt
minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen elõtte hajózott el:
- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de
egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és
boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
- Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt.
Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette
megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDÕ volt, mondta a Tudás.
- Az IDÕ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDÕ?
A Tudás válaszolt:
- Mert csak az IDÕ érti meg, hogy milyen fontos az életben a
SZERETET! (barta eda, Szeged, 2005) |
