A szepes megyei születésû toporci fiatalember bizonyára német ajkú szülõk gyermeke volt, amelyre családi neve is utal, s a Christian magyaros változata. Tanulmányait a pesti Mérnöki Intézetben végezte 1791-ben. Elõbb kamarai mérnök, majd Gömör vármegye mérnöke, illetve fõmérnöke lett. Az 1788–1804 közötti években számos Gömör vármegyei község térképét készítette el. A Király-féle atlasz egyik szerkesztõje, majd 1807-tõl haláláig az  Esterházy család uradalmi mérnöke. Reisz Gedeon, az unoka így emlékszik vissza nagyapjára egy Aggtelekrõl szóló régi könyv lapalji jegyzetében, 1890-bõl: „Azon, ma már egészen kihalt eredeti magyar alakok egyike, kik alapos tudományos szakképzettség, sokoldalú, általános mûveltség és elpusztíthatatlan derült kedéllyel koruk különösségeit és eredetiségét egyesítették magukba. Vannak még sokan az élõk között, akik visszaemlékeznek a mindig derült kedélyû, szellemes, sokszor élces társalgású öregúrra, ki tõsgyökeres magyar voltát nemcsak soha le nem vetett nemzeti viselettel, hanem hazáján s ennek élte alkonyán végveszélybe jutott nemzeti ügyén aggódva csüggõ érdeklõdéssel bizonyította be.” Bartolomaidesz László és Csokonai Vitéz Mihály jó barátja volt. Körtvélyesen halt meg 1849. augusztus 13-án a világosi fegyverletétel napján. Reisz Keresztély neve elsõsorban a Baradla-barlanggal örökre egybefonódott. Õ volt az elsõ, aki rendkívül nagy gonddal és alapossággal, már 1881 nyarán kutatta és felmérte a barlang nagy részét. Térképét a Görög nevû bécsi térképkiadó már 1803-ban forgalomba hozta. Reisz Baradla térképének orosz feliratos változata 1815-ben Oroszországban is megjelent. Reisz és a magyar barlangkutatás ily módon már a múlt század elsõ éveiben nemzetközi elismerést szerzett. Az azonban már sokkal kevésbé ismert tény, hogy õ volt a tervezõje és építésvezetõje a Torna-völgyet Rozsnyóval összekötõ szoroskõi mûútnak. Építésében számos külföldi, többnyire olasz vendégmunkás is részt vett, például robbantómesterek. Ma már természetes a megléte, bár cseppet sem kedvelt ez a hágó az autósok körében. Ami száz évvel ezelõtt még áldás és hatalmas eredménynek számított az útviszonyok fejlõdésének tekintetében, ma már – az alig változott körülmények miatt csak elégedetlenségre, félelemre és szitkozódásra ad okot. Ki ne félné és egyben ki ne elégelte volna már meg éppen ezt, a Kassa és Rozsnyó közötti, a mai napig is egyetlen, elsõ osztályú kategóriába tartozó összekötõ utat, amely a megléte óta, de fõként a közlekedés gyors fejlõdése óta annyi emberéletet és balesetet követelt már.
A térképész meghúzta a vonalat
A Torna-völgyi és Bódva-völgyi községek között évszázadokon át pereskedés folyt, mivel nem tudtak megegyezni abban, hogy az Alsó-hegy fennsíkján, vagy ahogy a középkorban nevezték, a Torna-derékon hol húzódik a határ. A Torna-völgyi községek, Görgõ és Méhész szerint övék a fennsík egészen annak déli pereméig és csak a Bódva-folyóra nézõ hegyoldal tartozik Komjátihoz, Nádaskához illetve Vendégihez. A több évszázados perre végül Torna megye táblabírái tettek pontot, amikor 1813-ban és 1815-ben nagyjából a fennsík közepe táján húzták meg a Torna-völgyi és Bódva-völgyi községek között az új határt. Még álmukban sem gondoltak arra, hogy az õ tollukkal meghúzott határvonalból valaha Magyarország államhatára lesz. Ehhez a határmegjelöléshez Reisz Keresztély, az országos hírû tudós mérnök és térképész készített pompás térképmellékletet, aki akkor már a herceg Esterházyak bódvaszilasi uradalmának mérnöke volt, és hosszú éveken át az uradalom központjában, Bódvaszilason élt és dolgozott, de szerteágazó családja révén szorosan kötõdött Körtvélyeshez. Élete végén Körtvélyesen lakott az uradalmi kastélyban, népes családja körében. Az õ térképén nem csak a vitatott határokat és a bíróság által meghúzott határvonalat tünteti fel, de egy sor tereptárgyat és helynevet is közöl. Ami ma ránk maradt
Reisz Keresztély neve szerepel a református egyházi iratokban is, mivel egy ún. Raisz Alapot hozott létre, amelybõl a helyi református egyház több mint 100 forinttal részesült. Sírja Körtvélyesen van, ahol a falu szélén lévõ régi temetõben valaha a 13 fõnyi családi sírhant vette körül, amelyek azonban már eggyé váltak a réttel. Az õ síremléke azonban áll. Anyaga vöröses homokkõ, s a beleillesztett, finomra csiszolt szürke mészkõlapon a  felirat még jól olvasható:
Itt alusszák örök álmukat
Raisz Keresztély
mérnök a Szoroskõ mûút építõje
sz. 1766. mh. 1849
és neje Szontagh Krisztina leánya
Rokfalusyné Raisz Vilmával
Raisz Sándorné
sz. Raisz Hermina Natália
utóbb Lükõ Gézáné
sz. 1816. nov. 10. mh. 1868. febr. 17.
leányaival
Raisz Vilma, Raisz Irma
és Lükõ Mariskával
Lükõ Géza
sz. 1822. jul. 24. mh. 1893. jun. 6.
Béke lengjen nyugvó helyük felett! Egyetlen kívánságát teljesítette az akkori egyház, miszerint sírját gondozzák, és kõfalkerítés vegye körül. A sírt körülvevõ kõfal azonban mára már omladozik, a rendszerváltás után pedig egyik napról a másikra eltûnt a szép kovácsoltvas kerítés is, ami a kõfal tetején ékeskedett. Nyaranta csak bozót, gaz növi be a sírt, alig lehet rátalálni. Pedig illene egy kis figyelmet szentelni ennek a férfiúnak, aki olyat alkotott, hogy a mai napig elengedhetetlenül szükséges mindennapi életünkben. Kovács Ágnes
|
