[kapcsolat]   husken

MaJel nyitva tartás

 

V4

 

 

Hamvas

 

Mozgás

 

májusi program

 

szimpózium

 

kitüntetés

 

MTN

 

Ringató 2017

 

eperjesi egyetem

 

KSK plakett

 

Rovás Google naptár

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Videóanyagok < Irodalom < Színház < Társadalom​ < Programok < Utazás < Építészet < Médiavisszhang

 

ArtResidence

ArtResidence

reakció
MaJel Rovás Központ

 

Szabó Ottó

 

2%

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

 

Kultiplex

 

Zeman Zoltán

 

ŠÚV
<<< Vissza a főldalra

A történelem elõtt

szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2005-11-04

bölényPróbáltátok már összehasonlítani az avantgárd néhány alkotását az altamirai barlangrajzokkal? Nagyon sok közös vonást lehetne felfedezi bennük. Van bennük valami nyugtalanító...


Altamira


felbukó állat


a vadászat


Lascaux


szignó


mammutok


Stonehenge


a gigászok asztala Barcelona mellett


vajon mi célt szolgált?



Az õskor embere a mágia gyermeke, jó és rossz szellemek befolyásolják mindennapjait, minden cselekedetét, ébrenlétét és álomvilágát, születésrõl és elmúlásról alkotott elképzeléseit. Világképe mágikus világkép. Vadászata sikere vagy harcai végkifejlete sem saját erejétõl, bátorságától, leleményességétõl és ügyességétõl függ, hanem a szellemek szeszélyeitõl.
Vadászat elõtt felrajzolta az elejtendõ állat képét a sziklafalra és síppal, dobbal, nádihegedûvel, vadásztánccal, a jó szellemek megidézésével és jóindulatuk elnyerésével – valójában a vadászatot már az éjszaka elkezdte. Az elejtendõ állat szellemét gyõzte le a vadászat elõtti éjjelen, így reggelre a lebénított szellemû test már könnyû zsákmányul szolgálhatott.
Létezik jó néhány magyarázat – talán akkor pontosabbak leszünk, ha feltételezést mondunk – azzal kapcsolatban, hogy mi célból keletkeztek a barlangrajzok. 
Feltételezhetõ, hogy azért rajzolta fel az elejtendõ állat képét a falra, hogy dárdáikat beledobálva már a vadászat elõtt legyõzhessék a szellemét;
Az is lehet, hogy pusztán sikereit szerette volna elmesélni a nõ(stényé)nek; dicsekedni akart; szebbé tenni vagy drámaibbá a vele történteket, de mivel még szókincse igencsak gyér lehetett, lerajzolta a cselekményt…
Elképzelhetõ az is, hogy elõbb tudott rajzolni, mint beszélni…
De mi van akkor, ha nem is az õsember festette a képeket, hanem a felesége – pusztán a díszítést tartva szem elõtt – mintegy megszépíteni akarván a lakóhelyét? He?
Az õskori barlangrajzok és sziklarajzok nagyszerû természet-megfigyelésrõl és ügyességrõl, kiváló rajzkészségrõl árulkodnak. Kifejezetten tehetséges emberrõl keltenek benyomását. Lehet, hogy nem is „gondolkodó ember”-nek kellene neveznünk, hanem „tehetséges ember”-nek…

Az õskor tényleg az emberiség hajnala lett volna? Valóban a kezdet kezdete?
A huszadik század embere, aki olyannyira biztos volt abban, hogy a fejlõdésmenet csúcsán áll, mindenesetre tett egy-két pontos meghatározást ezzel kapcsolatban is. A huszadik század embere különben is a pontosságáról híres. Pontosan megmondja az idõt (ha kérdezed), pontosan leméri a távolságokat, a súlyokat, a méreteket. Pontosan meghatározza a fogalmakat.
A tudományok panteonját építi pontos számítógépeivel és semmilyen idealizmus, semmilyen istenség sem tudja eltéríteni céljától: megméri a pontos súlyát és méretét mindennek.
A szénizotópos vizsgálat segítségével például (a C612-es felezési idejének vizsgálata által) megállapította az egyes dolgok korát.
E szerint a mai értelemben vett értelmes ember mintegy 100 000 − 50 000 évvel ezelõtt jelent meg. Pontosan.
… Szóval kb. 50 000 év a differencia.
Az elsõ ókori kultúrától napjainkig mindössze 5 000 év telt el.
Tehát pusztán a differenciába 10-szer belefér a kultúra egész fejlõdéstörténete: az egyiptomi népek birodalommá fejlõdésétõl napjainkig. Az õs-sumer kortól a 20. századig. Az ószövetségi törvényektõl a kapitalista fejlõdés büszke ragyogásáig.
Nem semmi…
Ha most a természettõl elidegenedett emberiség tárgyilagos géniusza elpusztítaná világát, és a túlélõk – megpróbálva életben maradni – újra kezdenék a legeslegelején, aztán a fokozatos fejlõdésben eljutnának a maihoz hasonló szintre… nos, ez akár tízszer is megismétlõdhet, és újra kezdõdhet…
A földtörténet kezdeti idõszakait megállapító szénizotópos pontosságról inkább már ne is beszéljünk. Itt néhol többszázezer éves a differencia (sõt, gyakran évmilliókkal dobálóznak).
A mai európai ember, az önmagára olyan büszke „nyugati“ géniusz, a római birodalmat elpusztító és új kultúrát teremtõ szellemiség is alig 1 500 éves.
Tehát
Láthatjuk, hogy az effajta, múltbatekintõ pontosság mennyire ingatag. Nem állítom, hogy hazug, inkább azt mondom, hogy nem igaz.
És
Ha figyelembe vesszük múltba tekintõ politikusainkat, a nacionalizmus álszent ördögét, a kommunizmus démonát, a fasiszta tébolyt,
– ha figyelembe vesszük múltban élõ jelenünket – a jövõ elég kiábrándítónak tûnik.
Jézus figyelmeztetett: apáitok megölték a prófétákat, ti pedig elkészítettétek a sírjaikat…
– de ki figyel ma már Jézusra; csak korlátoz a fejlõdésben és állandóan problémázik.

Nem olyan volt a múlt, ahogyan mi azt ma elképzeljük. A jövõ viszont olyan lesz, amilyennek azt ma elindítjuk.
Nem kell a múlttal törõdnünk, hiszen az már van. Az már megtörtént, az megvan. Gondolkodjunk azon, ami még nincs.
Tanulnunk kell a múltból – állítják sokan. Ez mind igaz – viszont mi a múlt tanulmányozását eltúlozzuk nagyon.
Fel kell térképeznünk a múltat – állítják a fontoskodó hullarablók és sírgyalázók.
Fel kell térképeznünk ahhoz, hogy a jelen biztosabb és nemesebb legyen. Le kell szûrnünk a tanulságot…
– Milyen jelenrõl beszélnek ezek?
Nézzétek meg a másodpercmutatót, és magatok is láthatjátok, hogy mennyire múlik a jelen. Nem pusztán merõ alibizmusról van szó?

Nagyon furcsa  és nagyon meglepõ az az észrevétel, hogy az emberiség hajnalán ugyanaz a fétis jellemzõ a mûvészetre, mint a 20. században.
Tanulságos lehet összehasonlítani a 20. századi avantgárd néhány alkotását a lascaouxi vagy az altamirai barlangrajzokkal.
Nagyon sok közös vonást fedezhetnénk fel bennük.

Úgy is felfogható a 20. század, mint egy új korszak hajnala. A gépesítet világ, az avantgárd mozgalmakkal élhette õskorát. Most, a 21. század elejérõl nézve a múlt század forrongásit, õrületét, háborúkba torkolló szentimentalizmusát, megfogalmazódott bennem az az elképzelés, hogy az emberiség valószínûleg egy egészen más és egészen új társadalmi szerzõdés szerint fog élni nem sokára.
Lehetséges, hogy sem a demokrácia, sem a monarchia, sem az osztálydiktatúra nem lesz megfelelõ a 21. században a nép („ez a rosszindulatú fickó”) fékentartásához.

Boldog pásztornépek mesés fantáziája rajzolhatta fel elõször Istent az égre. A pattogó tûznél a titokzatos és olykor félelmetes éjszakai égboltot kémlelve el tudom képzelni, hogy elvágyódtak innen. Vajon ki találta ki az elsõ történetet, hogy a kegyetlen valóságot megszépítse, hogy a könyörtelen igazságon az elsõ kis gyõzelmet arathassa?
A pásztorfiú, akire apja a nyájat bízta? Aki elsõ félelmében kitalált egy mesét, hogy apjának megmagyarázza, miért hiányzik egy állat. Az elsõ történetet, amire már nem mondhatjuk, hogy hazugság, hanem fikció?
Vagy az anya volt az, aki felsíró gyermekét próbálta megvigasztalni?
Vagy a férfi, aki vadászélményeit túlozta el egy falfestményen?
Lehet, hogy a hazugság szülte a mûvészetet? Persze nem a durva, ormótlan, mások kárára hazudott csalás, hanem a hihetõ, a kedves, a szeretetreméltó, a „nem teljesen igaz“ – de mégis valami valós alappal rendelkezõ helyzetfelismerés…?
Nem tudni…
Mindenesetre egyetlen korszak mûvészetére sem jellemzõ a nyers, kegyetlen valóság, a tiszta igazság bemutatása.
Fantáziánk mindent megszépít, vagy megmagyaráz.
A szerelmes fiú azt mondja a lánynak, hogy virágom – ami természetesen nem igaz.
A kislánynak azt mondja az anya, hogy csillagom – ami szintén nem igaz.
A festõ a templomunkban galambszárnyat hazudott egy angyalnak az egyik freskón.
Pedig az igazság elég erõs ahhoz, hogy meg tudja magát védeni a mi magyarázataink vagy kitalált történeteink nélkül is. Nem szorul a mi segítségünkre.
Minden szerelmes vers, minden regény, minden elmondott történet, minden élmény és érzés – már nem feltétlenül fedi a valóságot, mivel hozzátesszük magyarázatul önmagunkat.
És különben is: miért kell egyáltalán egy történetet elmondani valakinek?

Az ártatlanság állapotának nevezik sokan a történelem elõtti idõszakot, amikor még nem volt Törvény, ami megszülje a Bûnt.

Az õskor mûvészetében van valami furcsa, valami, ami elbizonytalanít. A barlangrajzok leegyszerûsített formái fejlett rajztudásról árulkodnak. Az egyes felületek kiszínezése, az ábrázolás leegyszerûsítése sem sematikus. Az állatok egész teste meg van határozva, szépen kidolgozva a végtagok is: elsõ, hátsó lábak, paták, csülkök, mancsok.
Az õskor mûvészetében talán az a nyugtalanító, hogy minduntalan feltámad bennünk a gyanú: olyan, mintha a jövõre emlékezne vissza…


Az Ön véleménye

név:

e-mail:

hozzászólás:


biztonsági
kód:


Nem látom a kódot
- Ide Írja be a biztonsági kódot!
 

Vélemények :

név: Pista314 e-mail: pista510101@freemail.hu dátum: 2011-06-15
Válsz vagy kérdések a felvetett témahoz http://www.vilagtortenelemhajnala.eoldal.hu/
név: lina e-mail: b.lina80@gmail.com dátum: 2008-11-30