Abdai razglednica

Nem is akarok senkit se traktálni már én ezekkel a jubileumokkal. Mindjárt vége, úgyis vége. Csak annyit szeretnék elmondani, nincs esély arra, hogy tisztán láthassak, láthassunk. 65 évvel ezelõtt és most sem. Különösen akkor, abban az esetben, amikor Radnótit meghurcolják. Ma is.

Meghurcolták már õt eleget! Halálakor is. Ma meg azért, mert nem fér bele egyes gömöri emberek és a magyarság képébe. Legszívesebben a képébe vágnám ezeknek a kérdõjelezõknek, így 65 évvel a végzetes lövés után, nézzenek már tükörbe, gyûjtsenek nyálat, köpjenek! Mert amikor azt állítja valaki, felesleges a gömöri kultusza Radnótinak, hitetlenkedem. Nem vagyok kultuszpárti! Nem vagyok a felesleges koszorúzgatásnak sem híve. Az olyan nemadokos!

Viszont ami tény az tény, itt vannak a gyökerek, Uzapanyiton, Nemesradnóton, Rimaszécsen. Tetszik, nem tetszik, kedves utálkozók, ez így van. A Naplóból kiolvasva mindez egyértelmû. A vonzalomban is az, a Runya melleti 1942-es nyaralásról szóló sorokban is. Olyan ember igazolta ezeket a tényeket, aki társa volt Radnótinak. Fanni. Aki ma is él, visszavonultan és csendességben. Aki évtizedekig tanított a Vas utcában, a Színház és Filmûvészeti Fõiskolán. Beszélni tanított s emellett élni, viselkedni is. Méltósága utolérhetetlen. Soha nem magát tette elõtérbe, mindig, mint igaz múzsa, a költõt szolgálta.

Abdán jártunk tavaly ilyenkor, december elején. Nehezen találtuk meg a gátak alatt azt a helyet. Hideg volt, mint most, zúzmarás hideg, mint akkor. Abba temették elõször. Abba a hideg, zúzmarás földbe. Sekély sírba, csak rákapart kavicsos réteg alá. Abba temették elõször. Abda temette elõször. Nincs más csak kín és fájdalom? Csak megszépítõ emlékezés? Vagy van felelõsség is Radnóti iránt?
Voltak események, talán halkabbak, csendesebbek, de voltak. Szóltak idézetek, versenyek, tévémûsorok, rádiófelvételek róla. Véget ér az év. A centenáriumi. Nem tudom, november 9-én járt-e kint valaki ott Abdán. Remélem, igen. Emlékséta, virtuálisan, oda, ahol befogadta õt a szülõhaza. Nem tudhatom...
Majd ha jártok Pesten, majd ha jártok a Kerepesi temetõ 41. parcellájában, nem messze a kerítéstõl, rálátva a régi lovira, meg egy üzletház tûzfalára, meg ha jártok majd, jaj, ott Abdán, a tömegsírnál, bólintsatok. Igent az életnek, igent az emberségnek.

RAZGLEDNICÁK

1
Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hõköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zürzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkezõ bogár.

1944. augusztus 30. A hegyek közt

2
Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépõ
apró pásztorleány
s felhõt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

3
Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bûzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács, 1944. október 24.

4
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.