| Két kuruc beszélget
,Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb,
Szivünk jó borát gonosz ittasoknak
Mivelhogy úgyis odaadtuk: mindegy,
Majd elvezérel az Ördög már minket.'
»Tudom, pajtásom, szívbéli pajtásom,
Nem is magunkat, a holtakat bánom,
Kik meg nem érték ezen igaz jókat,
Õket sajnálom, síri bujdosókat.«
,Ha volt vón szükség emberre, magyarra,
Lett volna, aki másképpen akarja.
Nem akaródott, hát nem akaródott.'
»Gyerünk pajtásom, a strázsa már szólott.«
,Menjünk hát, menjünk, cudar temetõkön,
Adj' Isten, holtak, mi még más mezõkön
Taposunk rongyos, vén, piros csizmánkkal,
Vérben pirulni egy véres világgal.' Két kuruc beszélget
"Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?"
»Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre.
Sorsunknak sorsával már régen számoltak,
Már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a Holnap.«
"Hát várjuk pipogyán legcsúfosabb végünk?"
»Öreg Balog testvér, ez nem a mi vétkünk.
Itt régik a bûnök, itt régik az átkok
S itt újak a bûnök s itt újak az átkok.«
"De hogyha az ember mégiscsak dacolna?"
»Igen, ha az ember igen erõs volna.
Így a szegény ember megmaradhat veszteg,
Se nem nagyon hajráz, se nem nagyon reszket.«
,Oh, jó kurucoknak ilyen rút, rossz végük,
Ennen-szíveikben lakik ellenségük.'
»Hurcolj engem, testvér, az Isten trónjáig,
Ott is csak ezt mondom halálig, halálig.
Ha az Isten látna, látná az én gondom,
Látná, hogy ezeket keservesen mondom.«
"Hát így lakik benned a jóságos Isten?"
»Hát hogyha jóságos, jöjjön és segítsen.
Addig pedig, testvér, amíg álljuk, álljuk,
Kuruc életünket megállván csináljuk,
Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk,
De már ne rohanjunk és ne lelkendezzünk.« |
