Állati jó!

Elsõ olvasásuk után percekig nem nagyon kaptam levegõt. Aztán egy pár évvel ezelõtti nyári táborban maga szerzõ, Németh Zoli olvasta fel õket, na akkor is frenetikus röhögés kísérte. Állati versek- bõl egy kis ízelítõ. Állati!!!

adhatok egy pofont?

behúzhatok egy jó nagyot
a szemed alá? – kérdezi a farkas
a bárányt.
bee, bee, bee, jaj, nem tudom
azt mondani, hogy nem, jaj,
bee, bee, jaj, nem tudom azt
mondani, hogy nem.
belerúghatok a fenekedbe is? –
kérdezi a farkas.
bee, bee, jaj, nem tudom
azt mondani, hogy nem,
bee, bee, bee, jaj, segítség,
nem tudom azt mondani, hogy
nem.
berakhatlak darabonként a számba,
ugye bee? – kérdezi a farkas.
jaj, segítség, segítség, nem tudom
azt mondani, hogy nem, bee, bee,
segítség, nem tudom azt mondani,
hogy nem.

miért kicsinyítõképzõzzük a rókát meg a macskát...

miért kicsinyítõképzõzzük
a rókát meg a macskát?
ró-ka, macs-ka.
ezek szörnyen véres állatok
különben, iszonyú vadak
tudnak lenni, nem kegyelmeznek
a kismadaraknak (azokat miért
nem kicsinyítõképzõzzük?
milyen hamis komolyság
rejtõzik abban a szóban, hogy:
madár. madár! ma-dár!),
szóval ezeket a durva állatokat –
még hogy róka, macska –
ezeket a durva állatokat
egyszer és mindenkorra meg kéne
fosztani a csöppet sem legitim
képzõjüktõl. legyenek csak,
nyugodtan legyenek csak:
ró és macs. így: ró és macs.
nem fognak ezek itt
nekünk pattogni.

a légy iszonyú sorsú...  

a légy iszonyú sorsú
állat. folyton a deklaratív
felszólító mód: légy! légy!
ideje sincs meghalni.