Álmom, Axl Rose

Figyelmeztetés: a következõ történet émejítõen szirupos. A kényesebb gyomrúak inkább csak a képeket nézzék meg.  Roskadoznak a polcok az ilyen jellegû leányregények alatt.  Hollywood visszadobná a sztorit elcsépeltsége miatt...

Rajongás
A lány az elgyengülésig rajongott a Guns N’ Roses-ért, egész pontosan Axl Rose-ért. Imádta benne azt a kreativitást, amivel felfrissítette a kemény(-ebb) rock zenét. Próbálta utánozni hercegi tartását, szuggesztív mozgását, indiántáncait. Hasonlítani akart hozzá. A zenéjüktõl transzba esett, és tudta, hogy még öregasszony korában is villámcsapás szerû borzongás fut majd végig a testén, amikor meghallja a Sweet Child O’Mine gitárszólóját (ha addig meg nem süketül).

Axlék kilencvenes évekbeli nagy koncertturnéjáról lemaradt, mert egyik barátnõje sem volt hajlanó oda elkísérni. Azután meg olyan csend vette õket körül, hogy a lány azt hitte, vége, már nem lesz több fellépés.

Évek teltek el, mikor egyszer egy reggel, munkába menet, egy londoni napilapban azt olvasta a lány, hogy a Guns N’Roses ismét Londonban koncertezik. A szívverése felgyorsult, elöntötte a hõ, és másra már gondolni sem tudott, mint arra, hogy ott kell lennie a koncerten, ezt az esélyt nem  szalaszthatja el. Már így is túl kegyes volt hozzá a sors. De nagy elkeseredésére, a jegyek elfogytak. Majdnem feladta, mikor véletlenül rátalált egy honlapra, ahol akadt még két belépõ.
Ettõl a naptól kezdve olyan izgatottan készült a koncertre, mint tizenötéves korában az elsõ randevúra.

Álom
A koncertet megelõzõ éjszaka furcsa álma volt. Egy  zártkörû összejövetelen vett részt, ahol a Guns N’Roses csak a legközelebbi barátoknak és ismerõsöknek játszott akusztikus hangszereken. Aztán Axl lejött a pódiumról, és az asztalához ült. Szóba elegyedtek. Beszélgettek errõl-arról, végül Axl megköszönte, hogy eljött, és visszament folytatni az elõadást. Minden nagyon élethû volt ebben az álomban. Még a hely is, ami a debrõdi kocsmára emlékeztetett.

A lány elmesélte álmát barátainak, akik vele együtt jót nevettek rajta. Axl Rose leginkább összetörni szokott dolgokat, nem  alázatosan köszöngetni. A lány, ha csak tehette, kért autogrammot a híres emberektõl, akikkel találkozott, de már régen beletörõdött abba, hogy Axltól nem fog kapni.

Az álmok furcsa dolgok. Annyit a lány is tudott róluk, hogy legtöbbször eltitkolt szenvedélyeink, vagy elérhetetlen vágyaink logikátlanul átrendezõdött csodálatos tükörképe, mely maró ürességet hagy maga után.

A koncert
Furcsa érzésekkel indult a koncertre. Tisztában volt azzal, hogy hatalmas csalódás érheti, ha Axl már nem olyan jó, nem olyan karizmatikus, mint régen. Egy álomkép ma este összetörhet, de elég érett ahhoz, hogy ezzel szembenézzen.
Tízezres tömeg várta  Axlt a londoni Wembley Arénában. A rajongók iránta érzett csodálata és feltétlen szeretete elnyomott minden türelmetlenkedést, amit a másfél óra kínzó várakozás gerjeszthetett volna.
Mire Axlék berobbantak a színpadra, a tömeg magánkívül volt, és majdnem két és fél órán át élhették álmaikat. Az õrjöngésig fokozódó hangulat megváltott minden frusztrációt, képzelt vagy valós megaláztatást, aminek nap mint nap ki vannak téve. Axl teljesen kiadta magát a közönségnek, mely darabokra szaggatta volna, ha közéjük veti magát.

Egyszer egy papírral a kezében jelent meg a színpadon, és elmondta, hogy akiknek a nevét felolvassa, azokat meghívja egy show utáni különleges, zártkörû akusztikus koncertre, mely éjjeli 3-kor kezdõdik egy klubban, London központjában. Talán hét nevet olvasott fel, és a lány úgy érezte, villámok csapkodnak körülötte. Második alkalommal újabb hét ember szállhatott a mennyekbe, de a lányt most is elkerülték a villámok. Ekkor Axl azt mondta, hogy a koncert végén utoljára felolvasott személy egy los angeles-i utat is kap ajándékba, ahol velük együtt az év legnagyobb Rock Show-ján vehet részt. De ezt a lány meg sem hallotta, mert azt kívánta, bárcsak sose lenne vége a koncertnek.

Valóság
A közönség  a kétórás show után sem engedte el Axlt. Újra meg újra visszakövetelték. Végsõ megoldásként a legutolsó számot Axl teljes fényárban adta elõ, melynek végén piros mikrofonját a rajongók közé dobta, mint egy áldást. A lány sóvárogva nézte, hogy ki kaparintotta meg ezt a különleges portékát, és azon tûnõdött, hogy vajon mi szerint választja ki az Isten kegyeltjeit. Szomorú volt, és a kijárat felé ballagott. A küzdõtéren még egybeolvadt tömbként várakoztak a fanatikusok, nem fogadták el a tényt, hogy Axl nem jön vissza. A lány  egyre szomorúbban egyre messzebb került az ajtótól ugyanazt az ürességet érezve, amit a felébredés kegyetlen realitása okoz.

Egyszer csak a bejárat közelében tétovázó tömeg elindult visszafelé, mert meghallották Axl hangját. A lány is szaladt ösztönszerûen velük, maga sem tudta, miért. De már csak a végszóra sikerült visszaérnie, mikor Axl kimondta a nevét: Adriana.

A klubban a koncert után a lány találkozott Axllal, aki átölelte, és örömmel mondta el, hogy az õ ötlete volt az, hogy az utolsó kiválasztottat egy úttal is megajándékozzák. Megígérte, hogy mindenrõl gondoskodik majd, és mutat néhány jó helyet Los Angelesben. És ha valamivel nincs a lány megelégedve, csakis hozzá forduljon.

Az álmoknak van egy harmadik fajtájuk is, a víziók, amikor megmagyarázhatatlan módon elénk tárulnak jövõbeli események.

Hogy mi történt Los Angelesben, azt egy másik történetben mesélem el.

                                                                                   Írta: Papp Adrienn

* Fotók: Internet (www.newgnr.com) és Papp Adrienn