Pontosabban: a társadalom nem tud vele mit kezdeni! Sokáig gondolkodtam, kell-e elõszó Oszi élményei elé. Végül, mert teli volt a szívem megválaszolatlan MIÉRTEK-kel, úgy döntöttem, kell. Sõt, ezeket a kérdéseket fel is kell tennem az elõszóban. MIÉRT nem becsüli a társadalom és ezen belül a szûkebb pátria a kinemesedett új generációt? MIÉRT ülhetnek szaktudás és hozzáértés nélkül vezetõ beosztásokban sokan, míg képzett fiatalok ezrével hagyják el szülõföldjüket és talán vissza sem jönnek többé. MIÉRT is jönnének az irigykedõ, kicsinyeskedõ, cinikus, saját tehetetlenségük miatt szerencsétlenek közé, akik folyamatosan egymást figyelik, egymást gyalázzák és egymás ellen szervezkednek. MIÉRT ellenszenves a tehetséges ember? Talán, mert sokat akar? A jussát? "- Pénzt, paripát, fegyvert..." Egy buddhista igazság szerint - el kell ahhoz menni, hogy visszatérhess... Hogy más emberként térhess vissza... Viszont a felvidéki magyarok az esetek többségében nem térnek vissza. Szabó Ottó
Kovács Oszkár: AMERIKÁBA MENTEM
…Miután kiderült, hogy a tervezettnél egy nappal korábban repülök, igencsak felgyorsultak a dolgok. Rohanó pakolás, a vonatra úgyszintén rohanni kellett, de elértem! Hosszú idõ után megint a pozsonyi gyorson alukáltam, csupa nosztalgia volt. A vonat késett is egy jó 15 percet, mire Pozsonyba ért. A bécsi repülõtérre kiérve már kicsit megnyugodtam. Nagy nehezen, bár nem is volt olyan veszélyes, megtaláltam a SWISS AIR fülkéjét, felvettem a repülõjegyemet. Innentõl kezdve nem egész két órám volt az indulásig. Egy darabig üldögéltem és bámultam az embereket, megreggeliztem közben, majd áttelepedtem a mosdóba. Elképzeltem, hogy miként festenék Miamiba érve, ha nem borotválkozom meg most!? Látva az arcomat, inkább magamnak estem.
A gépre szállás gond nélkül megment, 9:50-kor már a kifutópályán gördült a gép. Szerencsémre ablak melletti ülést kaptam, így gyönyörködhettem a kilátásban. 2004. március 26-án tehát felszálltam Bécsbõl, és elindultam a nagy útra. Odakinn 4 °C és havazik. Az úticél Zürich, 603 kilométerre van, ezt kb. 1 óra alatt tettük meg. Egy pár adat az érdekesség kedvéért: 3370 m magasan, -13 °C, sebesség 517 km/h; 4176 m, -17 °C, 715 km/h; 5800 m, -28 °C, 680 km/h. Az elsõ felhõket úgy 500 m magasan hagytuk el, 1500 méteren már a nap sütött, és csak a nagy felhõtenger látszott, meg a gyönyörû kék ég. Az érdekesség kedvéért belegondoltam, hogy Rozsnyóról azt a 370 kilométert Pozsonyig, több mint 6 óra alatt tettem meg, a 630-at pedig csak 1 óra alatt… (…)
Zürichben hasonló idõ fogadott bennünket, mint Bécsben. Kb. 1 órám volt, hogy megtaláljam a csatlakozást. Õrült nagy a zürichi reptér és naná, hogy a gép az egyik végén száll le, nekem pedig a másik felére kellett mennem! Viszont nincs gond, ügyesen megoldották a terminálok összekötését ezek a svájciak. Automata vonatszerelvény ingázik a terminálok között minden 3. percben. Valami mûszaki hiba miatt eltolódott az indulás. Gondoltam, ez is jól kezdõdik, de még mindig jobb ez így, mintha a levegõben észlelnék a bibit.
Egy bõ fél óra után már a gépen ültem, sajnos nem az ablaknál, hanem a középsõ háromüléses sorban, annak is a legelején. Bal oldalt egy néni, aki épp, hogy csak belefért az ülésbe! Jobbról egy fiatal svájci srác. További húzós perceken át vesztegeltünk a kifutópálya elõtt, mert túl nagy volt a légi forgalom. A pilóta bácsi a türelmünket kérte, részemrõl megvolt, sõt, a fáradság is elhatalmasodott rajtam. Gondoltam, felszállásig szundítok egyet………. megtörtént. Viszont, mire felébredtem, már elértük a 33 600 láb magasságot (10 km). Átaludtam a repülés legjobb pillanatát - a felszállást! Mindegy, majd legközelebb. A mosolygós légikisasszonyok etettek-itattak minket. Az ülés karjából egy kis monitort és távirányítót lehetett elõvarázsolni. Mindenki kapott fülhallgatót, így indulhatott a buli. Végignéztem két filmet, zenét hallgattam, milliomost játszottam, sms-t küldtem… volna (nem kis erõfeszítésembe került bepötyögni a mondanivalóm egy kereszt alakú nyomógomb-négyes segítségével), a végén tudatta velem, hogy kreditkártyát kér, amirõl legombolna $ 3.6 USD-t. Errõl ennyit.
Ez a gép magasabban és gyorsabban repült, idõnként túlléptük az 1000 km/h sebességet. Az út 9 óráig tartott, valami 8700 kilométernyi a távolság. Miamiban 25 °C-os meleg várt és természetesen, napsütés. Kellemes volt érezni a meleget, ahogy kiszálltunk a gépbõl, de mihelyst beléptem a reptér épületébe, megcsapott a "zamerika hidege". Szinte mindenütt légkondicionáló, okádja a hideget, ahogy csak bírja. Ezt még mindig nem tudtam megszokni. A bevándorlási hivatal ceremóniája kissé sokáig tartott, kiálltam a sort, lefényképeztek, ujjlenyomat-vételezés (elektronikus módon), majd megint visszaküdtek a sor végére. Valami szoftveres dolog miatt kellett kétszer kiállnunk a sort?! Mindegy, fõ, hogy beengedtek a féltve õrzött USA-ba. A hátizsákom már türelmetlenül várt rám, le volt pakolva a futószalagról és egy mosolygós fekete hölgyike vigyázott rá. Megköszöntem és leléptem.
A lehûtött levegõjû épületbõl kilépve, páradús meleg csapott az arcomba. Letelepedtem a járdán, és vártam a buszomat. Bámultam a nagy nyüzsgést, a böhöm nagy kocsikat, az embereket…közben rám jött egy álomhullám: otthoni idõ szerint már aludnék, itt meg a nap süt, pezseg az élet. 20 percnyi izzadás után megjött a busz, beszállok, dõl rám a hideg, kabátot kellett húznom! Nem értem, hogy miért kell a légkondit a maximumra tenni, ilyen alapon elég volna egy ki-be kapcsoló! Minden hotelnek van egy pár kis buszja, amely ingyen szállítja a vendégeket. A Radisson Hotelben szálltam volna meg, de már nem volt üres szobájuk, pótmegoldásként áthelyeztek egy másikba. Egy fekete srác társaságában megvacsoráztam, majd irány a szoba. Lezuhanyoztam, (ez már nagyon rám fért!), majd indonéz szobatársam társaságában nyugovóra tértem. Egy õrült nagy franciaágyat kellett megosztanunk egymással, ezzel nem volt gond. Akár négyen is kényelmesen elférnének rajta. A kolléga (szintén hajóra ment), hajnali ötkor lelépett. Én 10 körül ébredtem, zuhany, majd át a Radissonba reggelizni, pontosabban az már ebédnek szamított. Svédasztal stílusban tálalva a kaja, ehettem amit akartam…, minden a cég számlájára ment.
Szombat van. Egy nappal hamarább érkeztem Miamiba. Mit kezdjek magammal? Elõször is szállást kellett biztosítanom, a cég csak egy éjszakát fizetett, az meg már lepörgött. Végül is, ott maradtam, ahol az elsõ éjszakát töltöttem, 45 dolcsimba került. Elõször vakarództam, de nincs mit tenni, ilyenek az árak. Természetesen, nincs értelme átszámolni az árakat. Ezt még mindmáig nem szoktam meg, de azért már nem annyira aggasztó. Elõttem állt a napnak a másik fele, beszereztem egy térképet, majd nekiindultam a városnak. A Radisson Hotelig gyalogosan mentem, ez nem nagy divat errefelé. Ha valami pár száz méternél messzebb van, az ember taxit hív - szándékosan nem ezt tettem.
1. nem vagyok amerikai
2. $$$
3. így legalább szétnézhettem útközben.
Kicsit szokatlan volt, hogy tegnap még 4 °C + havazás, most pedig közel 30 °C, mindenütt pálmafák, ohhh yeahhhh!!! A hotelbõl visszamentem a reptérre, de végülis egy bevásárlóközpontban kötöttem ki, ahova szintén ingyenes ingajárat vitt. Sok jó és sok ócska cuccot árulnak, akárcsak odahaza, egyes holmi igencsak elõnyös áron kapható, de valahogy nem volt kedvem a vásárláshoz, csak bolyongtam és bekalibráltam az "árlátásomat". Az egyik "bótnál" lekapott egy fickó, mondván, hogy csak 4 percemet rabolná el. Elmagyarázta, hogy milyen elõnyösen juthatok mobilkészülékhez, és csupán $39.90 USD/hónapos havidíjért 1000 percnyi beszédidõt kapok. Mondtam, hogy én most jövök Európából (nem akartam zavarba hozni azzal, hogy nem tudja hol van Szlovakia), kérdezte: mi járatban? Válaszoltam, szeme felcsillan, és nyomul tovább. Alig tudtam leállítani. Meg kell hagyjam, az itteni viszonyokhoz a 40 dolcsi nem pénz, az otthoni 60 percemhez viszonyítva az 1000 pedig… no comment! Sõt, havi 10 dolcsi plusz, és olyan készülékkel, amely képes eme funkcióra - adó-vevõ készüléknek is használható. Egy gombnyomás, és mehet a duma… a hívott fél azonnal hall engem. Szerintem ez nagyon jó dolog, kíváncsi vagyok, mikor ér el hozzánk ez a szolgáltatás. A vacsit kínaival tudtam le - a kedvencem.
Kilencre visszakeveredtem a szobámba, reménykedve, hogy nem fektetnek mellém senkit. Így is történt, enyém volt az egész szoba reggelig! Végigszaladtam a 42 tévécsatornán, majd nem találva semmi értelmeset, nyugovóra tértem.
Vasárnap, március 28. Leadtam a szobát, a recepciónál már többen is várták a buszt, amely elvisz minket a kikötõbe. Elõször a Radissonba vittek, itt már szép kis társaság összegyûlt, kb. 100 ember. Mindenki más-más hajóra ment volna. Nézelõdök, hátha látok egy ismerõs arcot, de semmi. Még csak magyar szót sem hallok. Reggel 8 óra van, de már pukkasztó a meleg. Kis idõ elteltével megjön a minivan értünk. Egy 20 fõnyi társaság, elindulunk a hajó felé. Kolumbiai beütésû fiatal hölgy a sofõr, egyfolytában telefonál. El is tévedtünk. A kikötõnél vagyunk, csak éppen rossz úton, körbeautóztuk a hajót, de így legalább volt idõnk megszemlélni a jövendõbeli otthonunkat.
Mit is mondjak, valami õrületes méreteket öltött ladikocska. Összehasonlítás végett az Empire State Buildinget emlegetik, fektetett állapotban, tehát az a 300m. Végül is meglett a helyes út, egy ideig szünetelt a telefonálás, hát sofõrünk odafigyelhetett az útvonalra.
Itt állok a hajó árnyékában, igencsak magasra kell tekinteni, hogy lássam a tetejét. Elképesztõek a méretei. Várakoznunk kell megint, most indult el egy kifelé özönlõ legénység-áradat. Sok visszatérõ lehet közöttünk, mert köszöngetnek egymásnak. Magyar szó még mindig sehol. Végre elindulunk a hajó gyomrába. Nagy a nyüzsgés, pakolászás, ma este kihajózunk, tudtam meg késõbb. A cuccainkat a földszinten hagytuk, majd irány a crew's day room. Egyedül meg nem találtam volna, lépcsõ fel, jobbra, aztán balra……… Ez a legénységnek berendezett, helyiség, ahol biliárd, tévé, disco, kis üzlet, kávezó, bár stb. van. Egy rakás ember van már itt, és mit hallanak füleim, magyar szót! Szinte éreztem hogy elõbb utóbb összefutok valakivel. Két lány, egy srác, õk már pár hete itt vannak. Nem volt sok idõnk társalogni, elkezdõdött a beiratkozási ceremónia. Egy óra eltelte után berohan egy kopasz fickó, és a nevemet üvölti. Miután megtalált, kezembe nyomott két nagy borítékot és hogy még találkozunk, de most rohannia kell. Kesõbb kiderült, hogy õ a fõnök, pontosabban a 'managerem' aszisztense. A borítékokban 2 trikó + egy rakás olvasnivaló. Két óra leforgása után már a kabinomban voltam. Nem volt egyszerû megtalálni ezt sem. A hajó elejének a közepén van, úgy 5 méterrel tengerszint fölött. Ablak természetesen nincs, olyan szobát csak kivételes emberek kapnak. Mindebbõl kifolyólag, közel alszom a vasmacskához. Ezzel csak annyi gond van, hogy ha kiköt a hajó és ledobja a macskát, szörnyû zajjal jár. Talán már megszokhattam, mert csak kétszer volt szerencsém rá felébredni. Az elsõ alkalom ijesztõ volt. Reggel 7-kor történt. A kabin nem mondható nagynak, emeletes ágy (enyém az emelet, a plafon 60 cm-re van. Elsõ reggel be is vertem a fejemet, amint felébredtem és felültem… volna), szekrény, két szék, TV, másfél négyzetméteres fürdõszoba. Ha az ember rendet tart, el lehet férni (fõleg, hogy még nincs sok cuccom).
Az elsõ napon még nem dolgoztam, volt idõm bebarangolni a hajót, el is tévedtem egy párszor, mostanra már otthonasabban mozgok. 15 szintes a hajó, van itt minden: színház, mûjégpálya, üzletek, kávézó, uszoda, szauna, tornaterem, mozi, három szintes étterem és még sorolhatnám.
Este 6-kor kihajóztunk a tengerre, érdekes érzés volt elhagyni a kikötõt, egy fél óra után már csak Miami sziluettjét láttam lemenõ nappal a háttérben.
Második nap reggel arra ébredek, mint már említettem, hogy leengedik a vasmacskát, aztán jött a fejbeverés. Gondoltam, ez is jól kezdõdik.
A hajó egy kis szigetnél kötött ki a Bahamákon. A neve Coco Cay. A hajóról kis komp vitt át a szigetre. Itt már lehetett érezni a hullámokat. Jut eszembe, tengeribeteg még nem voltam idáig. Le is kopogom.
A sziget gyönyörû, mindenütt pálmafák, meg kókuszfák. A víz a kéknek minden árnyalatában játszik, természetesen kristálytiszta. Sajnos, nem volt túl sok idõm a mászkálásra, mert dolgoznom kellett. 6-8 éves gyerekeket kellett szórakoztatnunk, játszadoztunk, vizeskedtünk, jómagam is kaptam eleget! Volt szerencsém kipróbálni egy kókuszfa megmászását, igaz, többszöri nekifutásra, de sikerült. Még egy kókuszdiót is levettem, de még nem volt érett. Buli volt, csak egy napig fájt minden porcikám, meg szereztem néhány horzsolást.
Harmadik nap, kedd, a tengeren vagyunk, Jamaica felé hajózunk. Egész nap dolgoztam + tréningek sora. Az elsõ két hét nagyon sûrû, ha egy kis szabadideje volna az embernek, oda beszúrnak egy tréninget. Szerencsére, ma van az utolsó, pontosabban még egy a jövõ héten, mivel elmulasztottam egyet. Valahogyan elfeledkeztem róla.
Elsõ héten a 6-8 évesekhez voltam beosztva. Ketten kezeltünk 20-30 gyereket, mikor mennyi jött el. Eleinte csak füleltem, mit hogyan, miért…, de lassan már kezdek belejönni.
Negyedik nap, szerda. Jamaica partjainál horgonyoztunk le. Végre, egy kis szabadidõ! Ki is használom, tûzök ki a partra. Ocho Rios a város neve. Volt kb. 1 órám, hogy beleszagoljak a jamaicai levegõbe. Tûz a nap, nagy a hõség, igyekeztem nem a napon lenni. Máig sajnálom, hogy nem hoztam magammal napozó krémet. Idáig még nem volt alkalmam venni, pontosabban a 20-30 dolcsit soknak tartom érte. Ezen a héten vasárnap Miamiban lesz idõm bevásárolni.
Tehát, mindenünnen szól a rege, úton útfélen, valaki az áruját próbálja ránk tukmálni. Szóba is elegyedtem egy JOEJOE nevû fickóval. Addig-addig mondta, hogy végül is vettem tõle egy magnyakláncot 1 dolcsiért.
Ötödik nap, csütörtök, március 25. A Cayman szigeteknél kötötttünk ki, pontosabban Grand Cayman, George Town városában. Szintén csak rövid idõre tudtam elszakadni, bebarangoltam a város közepét, nem találtam semi érdekeset, kivéve egy jó fényképész szaküzletet. Jó áron, adómentesen árulják a cuccokat. Minél hamarabb kell vennem valamit, mert túl sok a fényképeznivaló, a kis Olympusom meg nem elégíti ki az igényeimet. Egyébként ez angol felségterület, a kocsik a bal oldalon közlekednek.
Hatodik nap, Cozumel, Mexico. Közben már kikötöttünk, megint ugyanitt. Aránylag olcsó itt minden, fõleg, ha az ember kilép a turista övezetbõl. Lehet bicajt, scootert, Jeepet kölcsönözni. Maradok a bicajnál. Sõt, a hajónkról is kölcsönözhetünk.
a többi fotó itt látható |
