Kedves Testvéreim az Irodalomban!Az élet – amint arra több jeles személyiség is utalt már elõttem az utóbbi évezredekben – nem egyszerû dolog. Nehéz benne eligazodni. Göröngyös útjain olykor el-eltéved az ember – no nem mintha olyan nagy választék volna útvonalakból meg úti célokból. Az élet éppenséggel olyan, mint a szõke nõk számára épített labirintus: egy nyílegyenes folyosó, két végén egy-egy ajtóval. Alig hogy az egyiken kicuppanunk, a másik már el is nyel.
Ami az útvesztést illeti, az leginkább belsõ útjainkra vonatkozik, arra, hogy ennek az életlabirintusnak a siralmasan egyszerû szerkezetét fokozatosan felfedezve nem mindig vagyunk képesek kellõ eleganciával megélni – nota bene: feldolgozni – az egyre nyilvánvalóbbá váló megaláztatást.
Merthogy valaki vagy valami komplett hülyének néz bennünket, az biztos: nagy elvárásokat gerjeszt bennünk, arra számítunk, hogy a dolgok látszólagos egyszerûsége mögött valami rendkívül agyafúrt feladvány rejlik, de aztán végeredményben semmi más nem történik, mint hogy némi csetlés-botlást, sötétben tapogatózást követõen elérjük a kijárati ajtót. És még jó, ha az a bizonyos EXIT feliratú csapóajtó – amelynek szemérmetlenül körbepörgõ ajkai visszavezetnek az anyaföldbe – elénkbe nem jön. Az már külön örömre adhat okot.
Ráadásul pszichés reakciólehetõségek tekintetében sem vagyunk ki tudja hogy eleresztve. Még járható belsõ útból sincs több kettõnél.
Az egyik a hit útja. Aki valamelyik útjába kerülõ transzcendens világmagyarázatban minden tapasztalata ellenére is hinni tud, az a kijárat felé botorkálva is szinten tudja tartani magát hangulatilag. Boldog ember. És még várnak is rá odakünn.
Ha ez nem jön össze – és az emberi psziché úgy lett megszerkesztve, hogy a civilizációk évszázadainak szaporodtával egyre kevesebbeknek jöjjön össze –, jobb híján a dolog komikus oldalát próbáljuk figyelmünk középpontjába helyezni. Mindennek megvan ugyanis a maga komikus oldala. Mindennek megvan. Az életnek kiváltképp. Minél tragikusabb valami, annál mélyebb és sûrûbb komikum képezi a foncsorját. Az igazán elmélyült komikum alján kevés a felhõtlen derû, nem a jó kedély táplálja. És a kifutása sem az infantilis eufória. Nem véletlen tehát, hogy egy tartalmasabb kacagás könnyeket facsar a szemünk sarkába. És az sem, hogy a hitben élõk annyira sohasem lovallják bele magukat egy-egy komikus szituációba vagy adomába, hogy eleredjen a könnyük. Õk – mármint az igazi hívõk – jó kedélyû, de általában humortalan emberek. Nem értik a viccet. A tartalmát értik, de nem képesek a személyes érintettség hõfokán átérezni. Nem érintettek a dologban. És különösen a groteszk és az abszurd humor elõtt állnak tanácstalanul. És ez a tanácstalanságuk merõben terméketlen. Semmilyen maradandó nyomot nem hagy bennük, az égvilágon semmit sem követ el velük. Ámde van kit és mit követniük. És végül is rendben van ez így.
Így is lehet. Meg lehet úgy is, amiként az Anticitrom szerzõjének adatott. Csak az a fontos, hogy lehetõleg lelki egyensúlyunkat megõrizve, a lehetõ legjobb érzelmi kondícióban caplassunk a közös cél felé.
Z. Németh István – akinek a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent humoreszkgyûjteménye miatt itt egybegyûltünk – magas hõfokon lobogó ateista. Szinte minden a sírógörcsig röhögteti. És írói erényeit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezen, látszólag ambivalens érzelmeit képes magába fojtani s oly érzékletes textusokká transzformálni, hogy helyette szövegeinek olvasói vigadnak sírva. Holott – Móriczcal és nem Mórickával szólva – „döglik a nagy kan”. És mindig éppen. Ez a természete.
Az Anticitrom szerzõje szinte enciklopédikus igénnyel lép fel, amikor korunk visszás jelenségeit kódolja mélyen humánus és pszichésen könnyen emészthetõ sírvavigadássá. Szeretnének többet tudni a Szõke Nõk Pártjáról vagy a Bélák politikai érdekképviseletérõl? Lapozzanak bele az Anticitromba. Ütõs választási jelszót keresnek? Azt is találnak benne jó párat. Például ezt: „Cselekszünk érted! Mozdulunk miattad! Teszünk rád!” Vagy arra kíváncsiak, hogy az állatorvosi rendelõ ajtajára kifüggesztett felhívás miként inti csendre a pácienseket? Hát így: Odabenn rendelés folyik. LEÜL! ÚGY MARAD!” Vagy az Európa Legkelitibb Elméje-díjjal kitüntetett zseniális dunafurmányosi feltaláló legújabb ötleteivel szeretnének megismerkedni? Az Anticitrom sok egyéb mellett a hõszigetelt hálószatyor, a szemráncbaszedõ krém és az ateista (!) imádkozó sáska megalkotásáról is értékes információkkal szolgál. Vagy az nem hagyja nyugodni Önöket, hogy Harry Potter, a nagy regénybeli varázsló miért látogatott Szlovákiába? A következõ dialógus erre vonatkozólag is magyarázattal szolgál: „Ó, azért mert ez egy varázslatos, mágikus hely, egy csodaország. Csoda, hogy még létezik. – A politikusok szerint fényes jövõ elõtt áll. – Ez igaz. Már csak néhány fényév, és jobbra fordulnak a dolgok. Vagy balra.”
Z. Németh István igazán mindent megtesz azért, hogy forduljanak végre valamerre. Fordulatos könyvét forgatva nagy valószínûséggel bekövetkezik a belsõ fordulat. Persze, szigorúan a kijelölt út mentén.
Végezetül a kötetcímrõl ejtenék még néhány szót. A magyar narancs, mint A tanúból tudjuk: citrom. Kicsinkét savanyú, de a miénk. Az Anticitrom a citrom ellentéte, vagyis narancs. Édeskés, de olyan magyarosan az. Vagyis úgy igen-igen édes, hogy közben marhára savanyú. Tehát jó az emésztésre. Tegyük magunkévá!
|
