Arisztotelész

"...Az ember a beszéd által fejlesztette ki a társadalmat, a társadalom által az értelmet, az értelem által a rendet, s a rend által a civilizációt..."

Arisztotelész   (Kr. e. 384, Sztageira, Makedónia – Kr. e. 322, Khalkisz, Euboia)

Apja Níkomakhosz, II. Amüntász makedón király orvosa. Arisztotelészt szülei halála után gyámja 367-ben az athéni Akadémiába küldi, itt folytatja tanulmányait ill. kutatásait egészen Platón haláláig (347). Ezt követõen elõször Asszoszban majd Leszboszon tevékenykedik (ekkorra datálható pl. halbiológiai adatgyûjtése), 343-tól néhány évig Nagy Sándor nevelõje a makedón királyi udvarban. Nagy Sándor trónralépését követõen (335/334) tér vissza Athénba, ahol a Lükeionban megalapítja saját iskoláját, a Peripatoszt. Nagy Sándor halálát (323) követõen elhagyja Athént és a szomszédos Euboia szigetére vonul vissza khalkiszi családi birtokára. – Arisztotelész munkássága két típusra oszlik: a közkézen forgó, mai szóval publikált mûvekre és az iskolai iratokra. A közkézen forgó mûvek között, Platónéihoz hasonlóan, több dialógus is található. Ezeket a mûveket csak más szerzõknél fennmaradt idézetekbõl és utalásokból ismerjük. Az iskolai iratoknak elsõsorban azon része maradt fenn, melyek értelmezése és kommentálása a Kr. e. I. sz. óta folyamatosan a filozófiai képzés része. Ezek a mûvek: a logikai írásokat tartalmazó Organon – ezen belül a logikát mint deduktív rendszert kidolgozó Elsõ analitika és a létezõk típusait rendszerezõ Kategóriák –, az okság és a természetfilozófia más kulcsfogalmait vizsgáló Fizika, a létezõ mint létezõ alapelveit vizsgáló Metafizika, a lélekkel kapcsolatos tudományos és filozófiai problémákat vizsgáló A lélek, több biológiai mû, az etikák, az ezekkel szoros kapcsolatban álló Politika és Oikonomika, és az esztétika alapproblémáit felvázoló Poétika.

Az arisztotelészi etika és teológia – Arisztotelész társadalomfilozófiája és etikája az emberi természetbõl indul ki. Ennek kiválóságai az erények, melyek a boldogság eléréséhez elengedhetetlenek. Arisztotelész két egymással kapcsolatban álló boldog élet-típust említ: a közügyekben tevékenykedõ aktív, és a teoretikus tevékenységben elmélyedõ kontemplatív életmódot. A társadalmi berendezkedések legtöbb mozzanata az emberi természet folyománya. Az emberi természet itt egyszerre magyarázó elv és normatív mozzant, s így az a legkiválóbb városállami berendezkedés, amely az emberi természet kiválóságának kifejlõdését a leginkább elõsegíti, s ennyiben az emberi természetnek a leginkább megfelel. – A természettel rendelkezõ létezõk világa az arisztotelészi természetfilozófia szerint nem zárt: a természetes világ folyamatos létezése és a benne zajló mozgás az elsõ, mozdulatlan mozgató tevékenységétõl függ. Ez a mozdulatlan mozgató – szemben az anyagból és formából álló természeti létezõkkel – anyag és kiterjedés nélküli tiszta forma, önmagára irányuló gondolkodási tevékenység, mely a kiválósága által keltette vágy révén mozgatja az égi természeteket, és rajtuk keresztül az ég alattiakat.

Arisztotelészi iskolai iratok – Arisztotelész és tanítványai által, Arisztotelész vándorévei alatt, majd késõbb az athéni Peripatoszban folytatott összehangolt kutatómunka eredményeképpen létrehozott, a korabeli tudás egészét összegyûjtõ és feldolgozó írások. Az iskolai iratokat az arisztotelészi korpusz antik rendszerezõi két fõ típusra osztották: a hüpomnématikus iratokra, azaz feljegyzésekre, és a szintagmatikus, azaz az egyes tudományokat rendszeresen kifejtõ írásokra. A hüpomnématikus iratok adatgyûjteményei a természeti jelenségeket, a görög történelem megannyi oldalát, és a tudományok és a filozófia történetét fogták át. Míg a többi tárgy esetében az adatgyûjtés a szisztematikus tárgyalás céljait is szolgálta, a korban már önálló iskolai képzéssel rendelkezõ matematikai tudományok esetében a hüpomnématikus iratok nem a rendszeres tárgyalásához szükséges adat- ill. ismerettömeget tartalmazták, hanem a tudományok fejlõdési útját követték végig, a kezdetektõl a kortárs állapotokig. Az arisztotelészi iskolai iratok programjával Arisztotelész Platón nevelési programjára válaszol: szemben az Állam VII. könyvében az ideális állam vezetõi számára elõírt, a matematikai tudományokból kiinduló és a dialektikában kiteljesedõ egységes tanmenettel, az iskolai iratokban megtestesülõ aporétikus módszer a filozófiai megismerést a legkülönbözõbb empirikus ismeretek és nyelvhasználati konvenciók teljeskörû feldolgozása során felmerülõ nehézségek – az aporiák – feltárására és a róluk szóló teoretikus számadásra alapozza