Szécsi Valériával a POSZT-on ismerkedtem meg. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az Ars Poetica rovat  didaktikus funkcióját részben módosítva, új tartalmi egységgel lássuk el a rovatot, összpontosítva a kortárs magyar mûvészetre, egyúttal lehetõséget adva az alkotó mûvészeknek a bemutatkozásra, a rovat látogatóinak pedig akár a mûvészekkel való  virtuális találkozásra, kapcsolatfelvételre is. Az igazi mûvészt sok mindenrõl meg lehet ismerni. Az alkotás egyben igazi kitárulkozás, az alkotó lélek pongyola és manírok nélküli megjelenése a vásznon, papíron, farostlemezen, vagy bármilyen felületen, mely akkor válik igazán intenzívvé, ha lehetõség van az alkotói tevékenységbe való bepillantásra, ha lehetõség adódik az együttalkotásra. Természetesen ennek a fajta kitárulkozó "õszinteségnek" kockázata is van: a sebezhetõség. Szécsi Valéria képei számomra azért izgalmasak, mert a mûvésznõ rejtett vizuális üzeneteihez „elfelejtette odaadni” a szemlélõnek a megfejtéshez szükséges kódok második felét. Saját vallomása szerint  a harmóniára törekszik - mint minden ember a magánéletében és kapcsolataiban. A képek megfejtésére tett kisérlet akkor válik számunkra játékká, ha szabadon átértelmezzük a harmóniáról alkotott eddigi képzetünket. Nem biztos, hogy a harmónia fogalma azonosítható lenne a nyugalommal, és biztosan nincs köze az idillhez. Számomra a harmónia egyenértékû a keresés és a küzdés izgalmával - mozgás, sóhaj, dinamika, pillanatkép a csöndrõl. A harmónia lélek. Állandóan változó, önmagát keresõ és emésztõ kettõsség. Szécsi Valéria képein ez a kettõsség jelenik meg igen intenzíven. Festményei a mikrokozmikus világból építkeznek, de jóval többek pusztán ásványi keresztmetszeteknél – igazi keresés, a XXI. századi, „nietzschei optimizmussal” megfertõzött ember keresõ-teremtõ akarata. Képeinek kettõssége nemcsak Dante Poklának és Bosch Paradicsomának hangulati kettõsségébõl fakad, hanem elsõsorban az emberi lélek prioritásaiból, a kárhozat és az üdvözülés paradoxonából. Mediterrán hangulat cím hallatán a szemlélõ fülledt sárgát, vakító narancsot és esetleg finom „andalító” lilát vár. De semmi esetre sem  kéket. A meleg és hideg érzet két különbözõ szinten valósul meg, így a kép címébõl és magából a képi egységbõl adódó kettõsségben érezhetjük a harmónia magvalósítására való törekvést. Más a vágy, az álom, az illúzió, és más a tény, amelybõl kiindul. Képeinek háttere: tér nélküli térbeliség. A kompozíció maga a háttér, a háttért úgy mûködteti, mint kompozíciós alakzatot – rétegek, sejtelem, magány, titok, örök küzdelem.

Volt szerencsém együtt festeni Szécsi Valériával. Minden színért, minden árnyalatért és árnyalattal megküzd. Örök bírkózás a mindenséggel, örök birkózás önmagunkkal, mintha saját maga számára is bizonyítani szeretné az örök harmónia létezését.

Fecsó Szilárd