Ars poetica V.

Véleményem szerint igazi mûvészetet csinálni azt jelenti: értelmet alkotni. Vagyis mindegyre jelentésstruktúrákkal van dolgunk, és ez megint csak összefügg az alkotás folyamatával, abban az értelemben, hogy nem objektíven látjuk a világot.

Lényegében látni tanulunk. Tudja, "látni" ez valóban koncept folyamat.

 Joseph Kosuth

konceptuális mûvész, fotómûvész
(Toledo, Ohio, USA, 1945. január 31. – )

1955-62-ig a Toledo Museum School of Designba jár, valamint magánórákat vesz Line Bloom Draper belga festõtõl. 1963-ban beíratkozik a Cleveland Art Institute-ba. A következõ évet Párizsban, illetve európai és észak-afrikai utazásokkal tölti. 1965-ben New Yorkba költözik, s 1967-ig a School of Visual Arts-ban tanul. 1965-74 között mûvészetének fejlõdését egyebek mellett Ludwig Wittgenstein filozófiája befolyásolja jelentõsen. Ebben az idõben bontakoztatja ki azt az elképzelését, mely szerint a nyelv csak önmagához viszonyítva rendelkezik jelentéssel. Erre épül pl. a One and Eight - A Description [Egy és nyolc - Egy leírás] c. sorozat is (1965), amelyben nyolc neonbetûs szó csupán a mû alkotóelemeit jelzi, pl.: Neon Electrical Light English Glass Letters Red Eight [Neon Elektromos Fény Angol Üveg Betûk Vörös Nyolc]. 1967-ben New Yorkban megalapítja a Museum of Normal Artot, ahol ugyanebben az évben megnyílik elsõ egyéni kiállítása. 1968-tól a School of Visual Arts fakultásának tagja. 1969-ben Fifteen Locations [Tizenöt helyszín] címmel rendez kiállítást - a világ 15 múzeumában, ill. galériájában egyidejûleg. 1969. január 5-31-ig részt vesz a konceptuális mûvészet nagy jelentõségû kiállításán a New York-i Seth Siegelaub Galleryben. 1970-74 között egyéni kiállításain tantermeket rendez be, ahol a résztvevõk padokban ülve különbözõ dokumentumokat olvashatnak, melyeket a falakon látható szövegek és diagramok illusztrálnak. 1973-ban a Kunstmuseum Luzern jelentõs retrospektív kiállítást mutat be mûveibõl, mely azután bejárja Európát. 1975-76-ban a The Fox folyóirat társ-, 1977-78-ban pedig a Marxist Perspectives mûvészeti szerkesztõje. A Text/Context [Szöveg/Szövegkörnyezet] c. sorozatában (1978-79) plakátokon teszi közzé állításait a mûvészetrõl, a nyelvrõl és ezek szociokulturális összefüggéseirõl. 1981-ben Sigmund Freud elméleteit alkalmazza sorozataiban, köztük a Cathexis címûben, amely szövegbõl és színes X-ekkel jelölt régi mestermûvek fordított fotóiból áll. Szintén 1981-ben rendez jelentõs ~-retrospektív kiállítást a Staatsgalerie Stuttgart és a Kunsthalle Bielefeld. Zero and Not [Nulla és nem] c. mûvében (1986) szavakat nyomtat mechanikusan a papírra, majd részlegesen elhomályosítja azokat. New Yorkban és Belgiumban él.

/forrás: www.artportal.hu/lexikon/kulfodimuveszek/kosuth_joseph/

A konceptuális mûvészet – melynek Joseph Kosuth az egyik legjelentõsebb képviselõje – a 60-as évek végétõl egészen napjainkig jelen van a mûvészetekben. Létrejötte az  avantgárd – vagy inkább neoavantgárd – mozgalmakhoz kapcsolódik. Nehéz pontosan megmagyarázni ennek a mûvészetnek az esszenciáját, a lényegét, mivel teljesen más alapokból építkezik, mint a hagyományos mûvészetek. A XXI. századi embernek még mindig nehéz elfogadnia azokat a neoavantgárd, posztmodern vagy transzavantgárd mûvészeti jelenségeket /sõt sokszor még a klasszikus avantgárdba tartozó mûvészeti koncepciókat is, mint pl. Piet Modrian festményei/, melyek nem a „hagyományos mûvészeti alkotás“ jelentésszintjén mûködnek. Kosuth koncept art-ja olyan fogalmi eszmei mûvészet, melynek a feladata a tisztán gondolati, fogalmi szinten létezõ mûalkotás létrehozása. Tehát nem a kiállított tárgy a végeredmény, hanem ezek segítségével indukált, a szemlélõben kialakult összefüggések sorozatából adódó „gondolat“. Valójában tiszta filozófia, amely nem a filozófiai retorika és érvelés eszközével éri el a gondolatiság vagy eszmeiség bizonyos alapstrukturáit, hanem vizuálisan felfogható jelek segítségével. Ezért gyakran használ mûveiben szövegstruktúrát, tárgyat, a tárgy magyarázatát /értelmezõ kéziszótárból vett szócikk/, és mivel elsõsorban a „gondolat“ elõhívása a fontos, ezért nincsenek mûfaji vagy technikai megkötöttségek /installáció, mixed media, multimedia stb. szabad variációja/. Ehhez a mûvészeti koncepcióhoz – szerintem – Saussure jelelmélete áll a legközelebb. Szintén, az egyéni tudattól függetlenül létezõ objektív világ jelentéstartalamira támaszkodik, de kutatási területe a nyelv és kommunikáció szintje. Elmélete alapján a jelentésmezõk alapstruktúrája egy jelölõbõl /ez maga a hangsor/ és egy jelöltbõl /ez a hangsor által felidézett jelentéstartalom/ állnak. Például, ha azt mondom fa, akkor ebben az esetben mindenki egy általam meghatározott fogalomra gondol. Mondhatnánk azt is, hogy ezen a ponton az objektivitás megreked, mert mindenki az ismereteinek, vagy pillanatnyi hangulatának megfelelõen gondolhat tûlevelû, lomblevelû vagy hasábokra felaprított fára, vagy akár Csontváry magányos cédrusára is. Mégis a módszer objektivitása abból adódik, hogy az ismert jelentések összegyûjtésére, összegzésére törekszik. Akkor válik a módszer szubjektívvé, ha csak egy bizonyos fogalmi jelentést emelek ki, és ahhoz ragaszkodom. Ugyanígy mûködhet szerintem, Joseph Kosuth konceptualizmusa is például az Egy és öt óra címû alkotásával kapcsolatban is, azzal a különbséggel, hogy az installáció esetében pontos definíciókat találunk: a kiállított mechanikus óraszerkezet mellett megtaláljuk ugyanannak az óraszarkezetnek a fényképét, valamint az óra, idõ és a tárgy pontos definícióját /ezeknek a korlátoknak éppen az objektivitás megtartása a lényege/. Ebben az esetben az installáció nem hagyományosan vett mûvészeti alkotás, hanem egy eszköz, amelynek segítségével tudatunkban létrejön a „gondolat“. Azt is mondhatnám, hogy visszakeresés történik. A falon kiállított kép, vagy a térben elhelyezett szobor, egy lezárt mûvészi folyamat vizuális végeredménye. A konceptualizmus feladata, hogy a visszakeresés segítségével eljuttasson bennünket magához a folyamathoz, és a folyamat lezárása már bennünk történik meg, tehát a „mûalkotás“ a tudatunkban jön létre. Az értelmezésbõl adódó problémák akkor kerülnek a felszínre, amikor a készen kapott, gyors tényekhez szoktatott szemlélõ végleges alkotásként kezeli ezeket a „jeleket“, és nincs sem ideje, sem pedig kellõ türelme a jel felszíne mögött rejtezõ gondolatiság megkeresésére, megértésére. A tömegkultúra ismertetõjele szerintem, nem pusztán a mûvészi igénytelenség, hanem éppen a gyors közlésbõl adódó egyoldalúság, egysíkúság. Nagyon leegyszerûsítve és sarkítva a lényeget, a konceptualizmus egyik feladata az volt, hogy a tömegkultúra jelentésstruktúráiba behatolva, visszaszoktassák az embereket a gondolkodás szeretetére.

Fecsó Szilárd