Auschwitz

Auscwitz az ember elembertelenedésének szinonimája. Felfoghatatlan brutalitás, gépies gyilkolás. 1945. január 27-én szabadult fel a haláltábor. Meg lehetett volna akadályozni a népirtást? Mit tettek azok, akiknek módjukban állt cselekedni valamit? Vajmi keveset.

Hitler politikája félrevezetõ volt, ígérgetett örök békét, nyugalmat. Többször elsütötte az "utolsó, jogos követelés" lózungot. De a zsidókkal szembeni politikája más, egyenes, kiszámított, és következetesen végrehajtott volt. Itt nem lehet azt mondani, nem tudtuk mire készül, nem láthattuk elõre. 

1933.április 11: bojkottnap. 1935.szeptember 15: "faji" törvények, 1938.november 9: Kristallnach. Az elsõ lépések. ÉS NEM TÖRTÉNT SEMMI. Hitler még a békeidõben meg akart szabadulni a zsidóktól, a végsõ megoldás, a HOLOCAUST ment végbe háborús körülmények között. Németország a 30-as években a nemzetek nagy családjának megbecsült tagja. Mindenhol tisztelettel fogadják követeit. Az 1936-os olimpián a NOB még csak nem is tiltakozott, amikor a németek kizárják csapatukból a zsidó sportolókat. A zsidókérdést Németország belügyének tekinti a világ. Vidáman zajlik az olimpia, barátságok köttetnek (Rudolf Hess, Hamilton herceg). Reinhard Heydrich, a késõbbi "hóhér", a Nemzetközi Bûnügyi Bizottság (az Interpol elõdje) elnöke!

Mindeközben már százezrek menekülnek Németországból. Az elsõ figyelmeztetés: James G.McDonald, a Népszövetség Menekültügyi Fõbiztosa lemond 1935. decemberében. Mindenhol bezárulnak elõtte a kapuk. Felhívja az államok figyelmét, vagy gyakoroljanak nyomást Németországra, vagy fogadják be a sokszázezer menekültet. ÉS NEM TÖRTÉNT SEMMI. A közvélemény sürgetésére, ötévi tétlenkedés után az USA elnöke nemzetközi menekültügyi konferenciát hív össze Evianba 1938 júniusába. A retorika már jó: Myron C.Taylor "a helyzet gyötrelmes sürgõsségérõl" beszél. "Ha ez így folytatódik, akkor katasztrófális emberi szenvedést fog elõidézni."  Mindenki egyetértett, de MEGINT NEM TÖRTÉNT SEMMI. Palesztína fogadott volna be korlátlan számú menekültet, de az ismert brit politika ezt eleve kizárta. Felmerült a Dominikai Köztársaság, Alaszka, Brit Guyana, Kenya- és... Madagaszkár. Ha az eviani konferenciában van egy csekély határozottság, ez akár tárgyalási alap is lehetett volna Hitlerrel. A konferencián résztvevõ 32 ország összlakossága 500 millió fõ. Nem tudtak befogadni fél millió zsidót. Evian kudarcát leplezendõ létrehozták a Kormányközi Menekültügyi Bizottságot, London székhellyel. Igazgatója George Rublee. Elõtte is zárva maradt minden ajtó. Az USA arra sem hajlandó, hogy emelje valamelyest a bevándorlási kvótát. Egyes országok beengednek ugyan kevés zsidót, de nem ez a jellemzõ. Inkább kérik Hitlert, ne rakjon a nyakukba ilyen gondot. Svájc felpanaszolta Németországnak: "... tömegesen lépik át a határt. Svájc, amely éppoly kevéssé veszi hasznát ezeknek, mint Németország, olyan intézkedéseket fog tenni, amely megvédi majd az országot a zsidók beáramlásától".

Hitler nyílvánosan gúnyolja a demokratikus világot: "csöpög a szegény, meggyötört zsidók iránti részvéttõl, de kemény és hajthatatlan, mihelyst segíteni kellene rajtuk!" A nácik kezdetben aggódtak, figyelték a külföldi sajtót, hogyan reagál tetteikre. Aztán megnyugodtak. Nem véletlen, hogy Goebbels 1942-ben ezt jegyezte a naplójába: "Az angolok és az amerikaiak elsõbbséget adnak újsághíreikben az európai zsidóüldözés kérdésének, és fellengzõsen taglalják. Alapjában azonban boldogok, hogy kiírtjuk a zsidó csõcseléket." Chamberlain 1938. november 17-én, a Kristallnach hatására bejelentette, hogy engedélyezik az anyagi eszközökkel nem rendelkezõ zsidók letelepedését...Tanganyikán! Rublee javasolta, az eviani konferencia minden résztvevõje fogadjon be 25 000 menekültet. Mind a 32 résztvevõ elutasította. A komikum határát súrolja, hogy Roosevelt megkérte Mussolinit, engedjen be az újonnan szerzett Etiópiába zsidó menekülteket. Ha az olasz fasizmus nem is volt igazán antiszemita, de Hitler szövetségesétõl ilyet kérni..? A Duce válasza: "...az USA elég nagy és gazdag ország ahhoz, hogy a saját területén telepítsen le zsidó menekülteket." Ugyanakkor a gazdag zsidókat szép számmal fogadta be a fejlett világ... Nagy Britanniában a politikusok elítélik az atrocitásokat, de még a zsidó szót sem ejtik ki sokáig, (állításuk szerint) nem akarják feléleszteni a hazai antiszemitizmust. A Fehér Könyveben (1939. május),korlátozzák a palesztínai zsidó bevándorlást, s annak növelését az arabok (!) hozzájárulásához kötik. A splendid isolation idejétmúlt, beteges alkalmazása. A részvét és segítõszándék jele, hogy az amerikai Pets Magazine szívszorító cikkben szólít fel amerikaiakat örökbefogadásra: Angliában kibombázott fajkutyákat vegyenek magukhoz!

1942-re teljesen nyilvánvalóvá válnak a keleti mészárlások. A lengyel emigráns kormány kezdeményezésére újabb konferencia a londoni St.James palotában 1942. január 13-án. Sajnálkozások, és MEGINT SEMMI. Egy hét múlva újabb konferencia, de ez nyomot hagyott a történelemben. Wansee. A holocaust elnyerte végsõ formáját.

1942. június 25-én a nyugatra szökött Smuel Zygelbojm végképp feltárja a népirtást a világ elõtt. Hatalmas a felháborodás, tüntetések, szónoklatok. De végül is MEGINT SEMMI. Jan Karski beszámol a belzeci táborról. A Struma katasztrófája ismét megrázza a világot. A rozoga hajó 769 zsidóval hónapokig hánykódott a tengeren, senki nem fogadta be õket. A Boszporuszban elsüllyedt, egy ember élte túl. Az angolok azt mondták, lehet, német kémek épültek közéjük...A Canterbury érsek élesen a zsidók védelmére szólít fel. A pápa viszont hallgatott. Az angolok újabb konferenciára szánják el magukat. 1943. április 19-én nyílt, a világvégén, Hamiltonban, a Bermuda-szigeteken. Az USA-nak 6 hétbe telt, míg elfogadta a meghívást. Akkor, amikor már átlagosan napi 15 000 zsidót gázosítottak el a nácik. Ezt a konferenciát Emanuel Celler, amerikai képviselõ így jellemezte: "az együttérzés és részvét diplomatikus megcsúfolása!" MEGINT SEMMI.

Felmerült a lágerek bombázása. Igaz, valószínûleg járt volna áldozatokkal, de a kerítések szétrombolásával több tízezer embernek lett volna némi esélye a túlélésre. Egy kisebb lágert felgyújtottak a rabok lázadásuk alkalmával. Kevesen menekültek ugyan meg, de a németek azt a tábort nem építették újjá. Babonásak voltak. Távoztak arról a helyrõl, ahol kudarcot vallottak. Lágerekhez vezetõ vasutakra, csomópontokra, hidakra sem hullt soha bomba. Vajon miért? A táborokból megszököttek lelkére kötötték a rabok, kövessenek el mindent, hogy felhívják a világ figyelmét a borzalmakra. Smuel Zygelbojm Londonban, miután feltárta mindezt, a kezdeti felháborodás után zárt ajtókat talált. Levelet írt, amelyben kifejtette, hogy a gazságokért elsõsorban az elkövetõk felelõsek, közvetve azonban felelõs értük az egész közönyös emberiség. "Halálommal talán hozzájárulok ennek a közönynek a megszüntetéséhez...az én életem úgyis a lengyelországi zsidók tömegsírjaihoz kötõdik, ezért most végérvényesen nekik adom." Aláírta a levelet, és öngyilkos lett.