AKARAT ...Akaratomat az ellenség tartotta kezében, és láncot kovácsolt belõle és gúzsba kötött vele. Mert a fonák akaratból szenvedély születik, s ha a szenvedélyt kiszolgáljuk, megszokássá válik, s ha  a megszokással nem szállunk szembe, már meg is született a szükségszerûség. Ezek mint láncszemek egymásba kapcsolódtak - ezért mondtam láncot az elõbb -, s velük kötött gúzsba a nehéz szolgaság. S már éledezett ugyan új akaratom, hogy Téged ellenszolgáltatás nélkül tiszteljelek, és élvezetemet Benned akarjam megtalálni, Istenem. Te egyetlen biztos gyönyörûség, de még nem volt elég erõs ahhoz, hogy legyõzze a régit, melyet régisége tett szilárddá. Egymással tusakodott hát két akaratom, egy régi meg egy új, egy testi és egy lelki, és viszályuk meghasonlást támasztott bensõmben. Így értettem meg saját tapasztalatomból azt, amit olvastam, hogy miként is "kívánkozik a test a lélek ellen és a lélek a test ellen". Zúgolódtam lelkemben, és háborogtam zaklatott felháborodással, hogy miért nem indulok már békét kötni Veled a Te akaratod szerint, Istenem, ha egyszer egész bensõm téged magasztal, és  kiáltja, hogy mozduljak már. Ráadásul oda nem is hajóval vagy kocsin kellett volna menni, s még a lábaimat sem kellett volna használnom, annyira sem, mint amikor a háztól arra a helyre mentem, ahol éppen ültünk. Mert oda elindulni vagy akár megérkezni is nem több, mint akarni az indulást, de szilárdan és teljes mértékben akarni, s nem féloldalasan hol erre, hol arra hánya-vetni akaratunkat, mert felegyenesedõ része harcban áll a lecsüggedõ másik oldallal. Végül forrongó tanácstalanságom közepette sok olyan testi mozdulatot kipróbáltam, amit az emberek, hiába akarják, mégsem képesek megtenni, mert vagy a megfelelõ testrészük hiányzik hozzá, vagy megvan, de bilincsek béklyózzák vagy betegség sorvasztja, vagy bármilyen más módon akadályoztatva van. Ha kitéptem egy hajszálam, megütöttem a homlokomat, vagy átkulcsoltam a térdemet összefont ujjakkal, azért tudtam megtenni, mert akartam. Ha viszont tagjaim nem engedelmeskedtek volna, akarni képes lettem volna, de megtenni már nem. Mennyi mindent megtettem hát, aminél akarás és képesség elválnak egymástól és azt nem tettem meg, ami hasonlíthatatlan vonzerejénél fogva sokkal inkább kedvemre való  volt, és mihelyt akarom, képes lettem volna rá, hiszen mihelyt akarom, már akarok is. Itt az akarat megegyezik a képességgel, s maga az akarás lett volna a tett, mégsem tudtam megtenni. Könnyebben engedelmeskedett a test a lélek semmi kis akaratának is, hogy mozduljanak a tagok az értelem tetszése szerint, mint a lélek önnönmagának, hogy puszta akarásával teljesítse saját erõs akaratát. Honnan és miért ez a szörnyûség? Derítsen erre fényt a Te könyörületességed, én meg kérdezgetem, hátha válaszolni tudnak az emberi bûnhõdés rejtett mélységei és Ádám fiainak vaksi tipródása. Honnan és miért ez a szörnyûség? Parancsol a lélek a testnek, s az rögtön engedelmeskedik, parancsol a lélek önmagának, és ellenszegül. Parancsolja a lélek, hogy mozduljon a kéz, és ez oly könnyen teljesül, hogy a teljesítés alig válik külön a parancstól, holott a lélek lélek, a kéz pedig test. Parancsolja a lélek, hogy akarjon a lélek, s ez ugyanaz a lélek, mégsem teljesíti. Honnan és miért ez a szörnyûség? Az parancsolja, mondom, hogy  akarjon, aki nem parancsolhatná, ha már nem akarná, és mégsem teljesül, amit parancsol. Csakhogy nem akarja teljes valójával, s ezért nem is parancsolja teljes valójával. Hiszen csak annyiban parancsol, amennyiben akar, és annyiban marad teljesületlenül a parancsa, amennyiben nem akar. Mert azt, hogy egy akarat legyen, az akarat parancsolja, s nem egy másik, hanem éppen az. Nyilvánvalóan nem teljes, amikor parancsol, ezért nem teljesül a parancsa. Mert ha teljes volna, nem is parancsolná, hogy legyen, mivel már létezne. Tehát nem szörnyûség ez, hogy részben akarunk, részben nem akarunk, hanem a lélek gyengesége, mert hiába támaszkodik az igazságra, nem tud szárnyra kapni, ha a megszokás terhe lenyomja. |
