 Józef Zachariasz Bem (Bem József, Bem apó) (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel katonatiszt, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvéd altábornagya. Így, íly tömören szól a lexikon szócikkének eleje egy rendkívüli emberrõl, akinek neve mindörökké összeforrt a magyar szabadsággal, aki szimbólum és példa ma is.
|
Bem apónak nevezték, pedig alig volt 56 éves, amikor csatában szerzett sebeibe belehalt, ajkán azzal a mondattal: Lengyelország, nem én szabadítalak fel! Miért fontos most Bem apóról szólni? Nincs különösebb apropó azon kívül, hogy egy tarnówi utazáskor volt lehetõségem ellátogatni Bem apó sírjához. Az égbe temetett tábornok – így meséltek róla, s míg saját szemmel nem látja az ember, kételkedik, míg meg nem érti mit is jelent valakinek saját szülõföldje, a szabadság szeretete, addig talán fanyalog, fejét ingatja, nem hiszi el, milyen erõt sugárzó egy emlék a tarnówi Bem mauzóleum. Bem József élete egy regényes, sok hadi eseménnyel dús élettörténet. A cseh gyökerû lengyel nemesi család sarja 1812-ben a napóleoni hadjáratban harcolt, majd 1831-ben, a Varsói Hercegség seregében, a lengyel szabadságért Iganie és Osztrolenka melletti csatákban szerzett magának hírnevet. Osztrolenka véres csillagaként emlékezik rá magyar és lengyel máig büszkén. A lengyel felkelés leverése után emigrációban élt, 1848-tól pedig Bécsben és Magyarországon harcolt az Erdélyi Hadsereg élén, ahol Petõfi õrnagyi rangban szolgált mellette, ahol személyes bátorságával, emberiességével a szabadságharcosoktól a kitüntetõ Bem apó becézõ nevet kapta. Fényes gyõzelmek kapcsolódnak nevéhez, az õszi hadjáratban a Piski-hídi csata, Kolozsvár felszabadítása, a Szeben melletti ütközet. Segesvárnál is ott harcolt az övéivel, ez a csata volt számára a szabadságharc utolsó csatája, elvesztése után emigrációba kényszerült. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefbõl Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát is megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetõben, majd 1929-ben szülõvárosának kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe való temetését, ezt igen leleményesen A. Szyszko Bohusz szobrász–építész úgy oldotta meg, hogy egy hat oszlopra helyezett, mesterséges tó közepén megépített szarkofágot tervezett végsõ nyughelyként a tábornoknak. Az égbe temették Bem József maradványait! Mikor hazafelé utaztak a hamvak Törökországból, egész Magyarországon díszõrség kísérte. Az akkori csehszlovák–magyar határt Füleknél lépte át a vonat, érdekes módon T. G. Masaryk, akkori csehszlovák elnök utasítására innen már a csehszlovák hadsereg díszõrsége kísérte egészen a lengyel határig. Aki Tarnówban jár és megteheti, menjen el a Lövész Parkba, zarándokoljon el Bem apó, az égbe temetett tábornok sírjához. A szó szoros értelmében felemelõ érzés.
|
