Az irónia: módszer, a groteszk: állapot |
|
| szerző: Veress Zsuzsa | 2010-08-12 |
Altorjay Sándor   |
A galéria megnyitása: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=165 |
Sziveri János vajdasági költő fogalmazta meg ezt a szellemes definíciót.
Több következtetés is adódik belőle. Elsőként, hogy az utóbbi ellen az előbbivel lehet védekezni. Másodszor talán az, hogy aki ironizál, és groteszknek látja a világot, az éppenséggel nem léha és cinikus (mint ahogy azt esetleg hajlamosak lennénk gondolni), ellenkezőleg, az ilyen embernek nagyon is fejlett az erkölcsi érzéke. Látásmódja éppen abból származik, hogy a szűkebb és tágabb értelemben vett valóságban nem valósulnak meg az erkölcsi alapelvek, s ez ellen muszáj elemi erővel tiltakoznia. Hogy ez így van, tanú rá a világirodalom sok nagysága (elég talán Swiftet, Gogolt, Dürrenmattot idecitálni) és magának Sziverinek ilyen sorai:
„…kiújul vállamon a hámló magán
szövet
mint időelőtt feloszlatott bűnszövet
kezet
és mossa a kéz a kezet”… (Kéz kezet)
„Solymászat vagy ölyvészet
ennyit nem ér a költészet
miért hát mégis e fáradalom
tökéletlen a társadalom”… (Tök, élet, len)
„Most, hogy így stabilizálódott
a helyzetünk,
nem tudom, miért kell hogy jók legyünk?
Ha másnak az erkölcs csak puszta fény
űzés,
lerombolva építés,
miért, hogy hisszük még tételes igazunkat.
S ha már az igazság semmit nem mond a mának,
miért, hogy csillapítja dühünket a bánat…" (Társastervezés)
„…Amit remélhetek még
a magam számára
élni hitetlenül de
életre-halálra
legvégül az ember
tetőtől vállig
tételszerűen
gazemberré mállik…” (Traktoros vers)
„…kérhetem-e – kiket nem szenvedek –,
hajthatatlanságom meg ne vessék?”… (Zuhanó diadém)
A viszonylag bőséges idézettár azért is szerepel itt, mert valószínűleg nem elég csak utalni, hiszen Sziveri János alig-alig ismert költő. Pedig már húsz éve (!), hogy meghalt, s a legendás folyóiratot, az Új Symposiont, melyet néhány évig ő is szerkesztett, azért elég jól ismerjük. De míg Tolnai Ottóról mindenki tud, míg Domonkos István Kormányeltörésben című versét az 1971-es év irodalmi eseményeként tartalmazza a Szegedy-Maszák Mihály-féle „új Spenót” (A magyar irodalom történetei), míg Ladik Katalint is sokan ismerik – addig minőségi olvasó ismerőseim körében is legfeljebb olyanokat találtam, akik hallották már Sziveri nevét, de olyan ismerősöm nincs, aki olvasott is volna tőle valamit. Jelen írás célja tehát az, hogy legyenek ilyen ismerőseim. Szerintem ugyanis Sziveri akkora költő, mint ide Vlagyivosztok. (Ezt egyszer Szilágyi Domokosról írtam le a Rovartban.) Meg hát, nagyon szeretem, és megígértem neki, hogy igyekszem minél több emberrel megismertetni ...
A fentebb idézett sorok nemcsak az irónia és a groteszk erkölcsi eredetét hivatottak illusztrálni, hanem azt is, hogy Sziveri egyik legjellemzőbb eszköze a nyelvi játék. Láthattuk, hogy ezt gyakran a szavak közepén elmetszett sorral éri el, de szereti a kancsal rímet is, ”Hordom magammal személyemet / Igazolhassam személyimet”, és a homonimákat: ”az ágakon bomlanak a fölbontott levelek”, meg a szójátékokat: ”tolvajat köpül az alkalom és a hátam mögül kivágnak minden nim-fát”.
Nem véletlenül hasonlította a magyarországi kritika Szőcs Gézához, hiszen ő is „vendégszerető” (ez egy Szőcs-kötet címe), azaz szívesen látott vendégül verseiben klasszikus idézeteket, szó szerint vagy kifacsarva. Ez a tipikusan posztmodern sajátosság a mai magyar költészetben evidenciának és szinte kötelezőnek számít, ám amikor ő művelte, akkor ez még nem volt ennyire így. De lássunk erre is példát: Próféciák című verse – Ady két versét is megidézve – így kezdődik: „Nem Páris, sem Bakony: / vér és takony.”
Ebből a két sorból az is megérezhető, hogy a honi szakma miért emlegette vele kapcsolatban Petri György nevét is. A „mosdatlanszájúság” (ugyanez professzionális megfogalmazásban: alulstilizált, antipoétikus nyelvezet) szintúgy ritkaságnak számított még a lírában Sziveri és Petri napjaiban… De milyen szellemesen, okosan csinálta!
„ ujjal orrlyukba mászni – mi felemelő művelet –,
ülepet vakarni, s közben szidni - szapulni
a bölcseket. Szenteltessék meg e szélső-
séges összeröffenés, iránymutató bűvölet.
Az egészhez ez is kell.
Darabonként összerakni holmi szellentéseket…” (Anti-poétika)
Petri nemcsak a vulgáris megfogalmazások okán említődött együtt vele, hanem amiatt is, hogy jelentős politikai költőként könyvelték el mindkettőjüket. Itt most nem áll szándékomban részletezni Sziveri politikai meghurcoltatását, leváltását az Új Symposiontól, sem a „szocrealista ámítás fásítás és ásítás” (idézet a Húsevők című versből) elleni tiltakozását. Aki kíváncsi rá, járjon utána! (És hogy Petri sem csak jelentős politikai költő, azt ma már jól lehet látni…)
Amit mondandó vagyok, az éppen az, hogy Sziveri ugyan ténylegesen rokonságban áll Petrivel vagy Szőcs Gézával; és persze az Új Symposion egész gárdájával – de jelentősen különbözik is tőlük. Az Új Symposiont avantgárd/neoavantgárd csoportként ismerjük elsősorban. De éppen az ortodox avantgardizmushoz képest válik szembetűnővé Sziveri mássága. A dogmatikus avantgárd ugyanis úgy menekül a kötött formájú rímes verstől, mint ördög a tömjénfüsttől. Hogy Sziveri szerette a szonettet, a parádés, feltűnő rímelést, az csak felületes eltérés. De hitt olyan „avatag” dolgokban is, mint a költő morális, hogy ne mondjam prófétai vagy egyenesen krisztusi szerepe; a kimondott, leírt szó (a vers) világjobbító lehetősége… Hát, inkább csak szeretett volna hinni ezekben, és küszködött velük, kétségbeesetten ironizált rajtuk és groteszkbe meg alantasba fordította őket. Ezt konstatálhatjuk fentebb idézett Próféciák című verse kapcsán is, de számos biblikus költeményének már a címén is érződik (Genezis, Agnus Dei – illetve a „kifordítottak”: Ebzsoltár, Példátlan beszéd), vagy ilyenek a következő idézetek is:
„– Átváltoztam, mint soha még.
Egyszerűen: az lettem, ami voltam.
Önmagammá alakultam. Most
már vagyok, mert tudom:
lenni, nem hasonlítani akarok.
…Újrateremteni lettem…
…Fölszámolni a káoszt….
– Azt sem tudom, kinek,
nemhogy tudnám, minek vagyok.” (Átváltozások)
DE: „ …mégse higgyétek, hogy győztetek / amíg élő költő van köztetek” – írta a Beválasztott című, ezúttal az igekötő megfordításával játszó versében.
Mindez visszakanyarodik ahhoz, hogy az irónia és a groteszk erkölcsi indíttatású, és persze emlékeztethet Petri híres Horgodra tűztél, uram kezdetű versére vagy A delphoi jós hamiscsődöt jelent címűre. De én szorosabb rokonságot érzek Szilágyi Domokos A próféta című versével, és – elérkeztem mondandóm lényegéhez! – egyáltalán szoros rokonságot érzek Szisz és Sziveri János között.
Hogy mindkettejüket abszolút minőségnek gondolom, azt már érintettem. (Lásd: Vlagyivosztok) De látni vélek egyéb közös vonásokat is kettejük között: a tragikus hangoltságú heroizmust, a játékot mint a tragikum megszelídítési módját, a dolgok drámai,totalizáló megfogalmazását… Egyszóval a szabadság és a magasrendű életcél egyidejű igényét, ami az egyedi – konkrét és a közös – általános közötti ingázásban, és a definitív megfogalmazásokban is megnyilvánul mindkettejüknél. És mindkettőjük mögött érzem az alfát és omegát: József Attilát is, ugyanezen vonásai tükrében.
Mennyire hasonlít Szilágyi Domokosra (pl. Kényszerleszállás) – és hogy átüt rajta József Attila! – például ez: „már nem kölnivizet / nehézvizet iszom / (esetleg nehezen) / minek fönnakadni mindezen / maga a lét az életelemem… lázadok csupán szobahőmérsékleten / ami szép jó és igaz / kegyetlen vigasz”… /Húsevők/
Vagy ez: „ Széttépem – szaggatom / a csipetnyi rendet / nem a test az / ami szenved / A szellem ön- / védelemből takar / belső autonómiát / ha akar”… (Traktoros vers)
Sziverinél vannak persze konkrét József Attila-i játékok, mint pl. a Dunamedencecsont című versében, ami természetesen A Dunánált evokálja, s ahol is a dinnyehéj helyett fekália úszik a víz színén… Vagy a Felnégyelt tájakon című vers is mennyire hasonlít a kései József Attilára: „ Alámerültem? Mibe, és hová kerültem? / Akár a feszületre … Amivé lettem, bennetek érzem. / Általatok lettem azzá.”…
A Társastervezés című versben, ahol leírta azt is, hogy „ pannóniai vagyok, és János” – nos, ennek zárlatában nyilvánvaló az utalás az Ime, hát megleltem hazámat kezdetére: „de hol a földem legalább talpalatnyi / ahol fogamat ott birnám hagyni”.
Harminchat éves korában halt meg (1990-ben), s a halállal való viaskodásáról szóló művei illeszkednek abba a sorba, amit Janus Pannonius és Csokonai kezdett, a tüdőbajról szóló verseivel – majd Arany János folytatott a testi nyavalyákról írott soraiban. Tóth Árpád, Kosztolányi, Dsida Jenő is érintette a korai halált okozó betegségét, de legnagyobb műve ennek a vonulatnak talán Babits Balázsolása. Sziveri haláltusa-versei hasonlítanak ezekhez, de markánsan különböznek is: amennyiben önmagát, testi szenvedését, halálfélelmét sem kímélte. Az irónia, a groteszk játék, a vulgárisan fogalmazott naturalizmus az ilyen műveinek is jellemző vonása. Például Bábel című hosszúversében (ahol is a cím magát az esendő, összeomlani készülő testet jelenti) egy versszakban panaszkodik arra, hogy az intenzív osztályon nyomja vállát a fakereszt, és arra, hogy „andalítóan lágy húgy csörgedez”. Egy remekműben pedig a vérátömlesztést imigyen fogalmazta meg: Vércse-rét. Ebben a versben a vércsék Ady héja-nászát is felidézik, ugyanakkor a „vércsék” szó a „vércsík” rímpárja lesz… És van abban valami villonos, ahogy fekete humorral fityiszt , avagy az ülepét mutatja a halálnak, amennyiben a vers kezdő és záró sora az Internacionáléval kezd ki: „Ez a harc lesz a végső”… (Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy Katona Gyuri, aki szintén általam ismerte meg Sziverit, azt jegyezte meg, hogy őt a képzőművészek közül Altorjay Sándorra emlékezteti ez a költő. Megjegyzése – véleményem szerint – fölöttébb találó. És ha valaki nem ismeri Altorjayt, akkor itt az idő és az alkalom a vele való megismerkedésre is!)
Végezetül álljon itt teljes egészében egy Sziveri-vers, ezúttal anélkül, hogy a József Attila- és egyéb párhuzamokra külön felhívnám a figyelmet:
Epitáfium kontra szonett
csak magamnak hittem – evidens persze –
s ekként az élet belőlem kifogyott
– azóta szörnyen egyedül vagyok –
elillant mert nem volt hozzám mersze
nem tenyészet ami itt lenn terem
jelenlegi állapotom rám vall
moha és por mást nem rejt a verem
az enyészet kiöklend majd fölfal
összetartja még csintemet - csontomat
a föld ördögfi integet simogat
nem segít utolsó kenet hittan
törnek a förgeteges lélek - hegyek
isten akiben valamennyit bíztam
Nietzsche szerint halott – most mit tegyek
Azt csak remélem, hogy ő most már tudja, mit tegyen – de azt tudom, hogy ti mit tegyetek: olvassátok Sziveri János verseit!