Az örök Petõfi |
| szerkesztette: Szászi Zoltán, 2007-12-27 |
|
|
Fölszállott hozzád egyik porszemed, hogy Elõtted leboruljon, S elmondja: hû fiad vagyok, atyám! Kemény pályára útasítál, De én nem zúgolódom, Sõt áldalak, mert azt mutatja ez, hogy Szeretsz, hogy én választottad vagyok. A föld lakói elfajultanak, Eltértek tõled, rabszolgák levének... Rabszolgaság, ez a bûnök szülõje, A többi ennek apró gyermeke. Ember hajol meg emberek elõtt! Ki embertársának fejet hajt, Az, isten, tégedet csufol! Meg vagy csufolva, isten, ott a földön, De ez örökké nem maradhat így, Dicsõségednek helyreállni kell. Egy éltet adtál énnekem, atyám, S én azt szolgálatodra szentelem. Mi lesz a díj? vagy lesz-e díjam, Nem kérdezem; A legroszabb rabszolga is kész Fáradni, hogyha megfizetnek érte. Én díjkivánat, díj reménye nélkül Fáradtam eddig, s fáradok tovább is. De lesz jutalmam, s nagy jutalmam lesz Azt látni majd, hogy embertársaim Rabokból ujra emberek levének, Mert én õket, bár vétkesek, Vétkökben is fölötte szeretem. Adj, isten, adj fényt és erõt nekem, Hogy munkálhassak embertársimért!" |
Vélemények :
| név: én e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-01-06 |
| Persze, Petõfi néhány sora nem oylan népszerû, mint a cigánykérdés... Hm, pedig ebben sok dolog az emberségrõl szól... |