Bettes 55

Miért is ne lenne egy kis humor az életben, hamár úgysincstöbbmóka? Ez itt elébb direkte egybeírva, ne tessék javítani! Így kántálja a Lovasi András ezt, jó kis zenével kísérve. Bettes Pista barátunk kérdezte egyszer: mittudomén? Tényleg: mittudjuk mi. 55 éves a Pityu!

Kisvárosi anziksz

Bolondos poéta barátom – ki napokban múlt 55 éves, aki gömör garabonciása – egy dél-szlovákiai kisvárosban vendégeskedett anno. Unta a szürke, semmilyenarcú várost, valami élõt, valami bizsergõt kívánt találni magának. Mivel már hetek óta az élet sûrû útjain bóklászott s borotvakészletét éppen otthon hagyta, ugyancsak tekintélyes arcszõrzettel, s mint egy kicsapott papnövendék, fekete kalapban, fekete felöltõben téblábolt egyszál utazótáskájával, kalandot keresve s próbálgatva a helybéliek humorérzékét és türelmét. Szerencséje végül a kisváros leglenyûgözõbb mûemlékéhez, a hajdani zsinagóga épületéhez sodorta, ott pedig a tõszomszédságban egy, a helyi népnyelven csak Izraelnak nevezett italkimérés hívogató pohárkoccanásai csalogatták a nemes italok kóstolgatására. De csak úgy egyszerûen bemenni egy kocsmába, amit népnyelven Izraelnak hívnak, nincs értelme és talán nem is érdemes. Erre bárki képes. Valamilyen kísérletet illett végrehajtani a helybéli néppel. Összeszedte hát minden hébertudását, ami mondjuk vagy két szó, megigazgatta a rakoncátlan hajat a nagy fekete kalap alatt, kicsit rápödört a három hét alatt megbozótosodott szakállra, ami egészen a pajeszig szép dúsan díszítette karakteres arcát, aztán benyitott az ivóba. Hangos „békét az érkezõnek” köszönésére még a mosogatóban is elállt a víz. A féldecik megtorpantak a torkokban, a villany egy pillanatra kiesett, de ez csak annak volt köszönhetõ, hogy éppen a szomszéd utcában szerelték, a pohárszedõ kisnyugdíjas pedig hetekig e látomásszerû események után nem tudott csak szódát inni. Huncut poétánk erre tört szlováksággal bemutatkozott, hogy õ bizony, az új kihelyezett rabbi és hogy szeretné megnézni a zsinagógát. Mondta ezt olyan városban, ahol 50 éve nincs hitközség, a zsinagógát meg éppen két hónapja egy magánvállalkozó vette meg egy koronáért, hogy diszkót formáljon belõle, meg kiállítási csarnokot. Mivel senki nem tudott választ adni, hogyan is lehet bejutni a zsinagógába, poétánk tört szlováksággal rendelt egy korsó kóser sört és kóser borovicskát, hogy végre rájöjjenek már szegény helybéliek, hogy vicc az egész. De nem! A kósert itt úgy értette a kocsmáros, hogy gyorsan elmosta a poharakat, amik kvázi elmosva pihentek a pulton és abba töltötte a kért italokat.

Hetek múlva tértem be cigarettát venni az említett kimérésbe. Véletlenszerûen rákérdeztem, nem járt-e mostanában errefelé valami ismeretlen. Egy perc alatt hárman hatféleképpen mondták el a fentebbi történetet. Egyikük tudni vélte azt is, hogy talán maga Illés próféta járt erre álruhában. Azóta a pszichiáterek gyógyítgatják. A poéta barátom meg máig nevetve emlegeti, hogy hogyan volt rabbi tíz percig, meg mit jelent ebben a városban a kóser az Izrael nevû kocsmában. Mert ugye, miért is ne lehetne csipkelõdni olykor magával a teremtõvel is, aki abban a virtuális világban van.