Bonyolult dolgok

Na kérem! Íme az ember, akinek állandóan vitatkozhatnéka van. Egy érdekes kérdésfelvetõ, gondolkodásra ingerlõ írás Szaniszló Zoltán tollából. Azaz PC-jébõl. Fotók úgy majdnem ötletszerûen. Vagy mégsem? Csak tudnám, miért vagyok ilyen határozatlan. Vagy nem is?

ANYA(G) – MATERIA(L)
A népek és nemzetek az évezredek során természetes folyamatként és nem valamilyen agyrém szüleményeként jöttek létre. Az emberi mûveltségkörök nem egy tudatosan kidolgozott terv alapján keletkeztek, hanem a tudat alatti értelem és a környezetben uralkodó természeti adottságok, tényezõk egymásra hatásai eredményezték.

Kezdetben a nagy szükség és kilátástalanság korában, kimûvelõdik az Istenhit, a tiszta erkölcs, melynek tudatalatti következménye lesz az egymás megbecsülése, és kezdetét veszi az ösztönszerû egymásrautaltság tudatának kialakulása is. Egy adott, magas mûveltségrõl a kibontakozása kezdetén, senki sem tudja, hogy munkájával egy olyan közösség, társadalom építéséhez járul hozzá, melynek meghatározó szerepe lesz az egyetemes emberi mûveltség alakulásában. Egy társadalom, bármely társadalom védelmét és boldogulását, kizárólag egy építõ jellegû, az egész közösség tudat- és lelkivilágát átszövõ eszmeiség biztosíthatja, mert ennek megléte teszi lehetõvé az összefogást.

A társadalom folyamatosan fejlõdik, alakul a természet tényezõi által meghatározott törvényszerûségek keretén belül. A közösségi munka létrehozza az anyagi jólétet és a társadalmi biztonságot. Az anyagi jólét beálltával kezdetét veszi egy másik folyamat: bomlásnak indul mindazon eszmei minõség, mint az istenhit, az erkölcs, az egymásrautaltság tudata, amelyek a jólét, a gazdagság megteremtõi voltak. Az erkölcs az anyagi jólét megteremtõje, az anyagi jólét viszont az erkölcs rombolója. Ez a folyamat újra és újra lejátszódik a magas mûveltségek kialakulásában és leomlásában, mert törvényszerû következménye az emberi tulajdonság és az anyag viszonyának.

Különbözõ tulajdonságokkal születünk e világra. Ki ilyen, ki olyan adottsággal. Kinek kiváló hangja, kinek kiváló kézügyessége van. Ki erre, ki arra fogékony a szellemiek területén. Így egész a társadalom. Az anyagi jólétben élõ ember egyik legfontosabb célja, hogy iskoláztassa gyermekét. E nemes szándék eredményezte az egyik legveszedelmesebb társadalmi buktatót. Az ifjú, akinek az iskolában eltöltött évek során nincs gondja a holnapi reggelire, elveszti a természettel való kapcsolatát és értékítéletét. A tudomány fellegváraiban tanítottakat - tisztelet a kivételnek - feltétel nélkül fogadja el. Megtévesztõ lehet az is, hogy a szakosítással ugyan kiváló orvosokat, mérnököket, szakmunkásokat - fõleg, ha született tehetségük is van hozzá - lehet nevelni, de ebbõl nem következik az, hogy ezen emberek a társadalomtudományok ismerete kérdésében is kiválóak. Így van ez a szellemi tudományok területén is. Csak azokból lesznek kiváló bölcsészek, történészek, politikusok, akikben megvan a születt adottság e tudományok elsajátításához. Súlyos társadalmi gond kerekedik abból, ha ilyen-olyan kényszerítõ körülmény hatására, olyan egyének szereznek képesítést szellemi tudományokból, melyek lényegi megértéséhez nincs meg a született adottságuk.

De, mert az emberiségnek csak kis százaléka születik olyan adottsággal, amelynek birtokában a szellemi tudományokat mélységében képes felfogni, ezért a tudományok nemes intézményei a téveszmék melegágyává válhatnak. Így válhat az egyén és társadalom a téveszmék áldozatává, azaz a polgár önmaga ellenségévé. Ezzel magyarázható az is, hogy a polgár az értékítélet hiányában képtelen felmérni a saját boldogságához vezetõ utat. Rombolója lesz a társadalomnak, melyben boldogulását kellene megtalálnia. Az ilyen társadalmakban aztán "túl bonyolult" lesz minden… A ma "túl bonyolult" gondolkodásra nevelt embere a társadalmi vagy nemzeti sorskérdéseket oly körülményes nézõszögbõl közelíti meg, hogy azokkal rendszerint nem tud mit kezdeni. Úgy az egyén, mint a társadalom érdeke az, hogy a született adottságok kimûvelését tartsuk fõfeladatnak, és ne az alkalmatlanságot. Nem azért vagyunk olyanok, amilyenek, mert ilyenek akarunk lenni, hanem azért, mert született adottságunk tesz bennünket ilyenné vagy olyanná.

Az ember tehát csak ember. Nem tud több lenni, mint ami, még akkor sem, ha iskolázott. Ha ez nem így lenne, akkor az eredeti õsmûveltség fejlõdése soha nem tört volna meg és akkor ma nem csak a történelem árulkodna a régmúlt idõk magas mûveltségének virágzásáról…