Budavár visszavétele

Benczúr Gyulának, az 1896-os millenniumi ünnepségsorozatra festett Budavár visszavétele címû festménye a magyar historizáló romantikus festészet egyik kiemelkedõ alkotása. Budát, a Magyar Királyság fõvárosát 1686. szeptember 2-án foglalták vissza a keresztény hadak. Ezzel véget ért a 145 éves török uralom a városban.

 Tizenhárom évvel késõbb, a karlócai békével (néhány apróbb területet leszámítva) megszabadul az ország a félhold árnyékától. Mindezt nem tudtuk elérni önerõbõl, nem Zrínyi Miklós elképzelése valósult meg. A gyõztesek pedig benyújtották a számlát. Magyarország nem kapta vissza Mohács elõtti szuverenitását, a Habsburgok tartományként kezelték. Még a török idõkben kényszerû önállóságot gyakorló Erdélyt sem egyesítették a magyar koronával, külön irányították. Ezért szerepel 1848. március 15-én a 12 pontban az "Unió!" követelése. Mivel ezt sokan nem értették, a második nyomtatásban ezt az "Unió Erdéllyel!" szövegre módosították.
  

Buda visszavétele 1686-ban inkább stratégiai jelentõségû volt, mint elvi. A budai pasa 12 000 emberrel védte. A fõváros-mivolt még nem sokat számított ekkor. 1526-tól (Mohács) alig, 1541-tõl pedig egyáltalán nem töltötte be a fõvárosi funkciót. Az Árpád-korban még alig beszélhetünk ilyen szerepkörrõl, illetve ott volt a fõváros, ahol a király éppen, vagy leggyakrabban tartózkodott. Az udvartartás folyamatosan nagy készleteket emésztett fel, így a királyok gyakran vándoroltak. Elsõ központnak tekinthetõ Székesfehérvár, aztán Esztergom, Visegrád. Buda szerepe IV. Béla királyunk idején nõ meg, aki a tatárjárás után lázas kõvár-építkezést rendel el, s így születik meg a Budai vár.
  

Buda. Õsidõktõl létezõ település. A rómaiak pezsgõ várost teremtettek itt a Duna partján, Aquincum néven. Középkori latin források Sicambria néven említik. A Buda elnevezés a hagyomány szerint Attila pártütõ testvérére utal (Arany János: Buda halála). Egyes kutatók szerint valóban személynévbõl származik a város neve. Más kutatók azt mondják, már a rómaiak kapcsolatba kerültek az itt élõ szlávokkal, s a latin aqua (víz) megfelelõje a szláv nyelvekben a voda, melybõl könnyen eredhet a Buda kifejezés. A víznek mindenképpen köze lehet a város nevéhez, mert a középkori német Nibelung-ének Etelburgnak nevezi Budát, és etel ótörök nyelven vizet jelent. Etelközben is éltünk vándorlásunk során, mely elnevezésen vizeket, folyók közét értették.

Buda az 1300-as, 1400-as években kezd igazán várossá fejlõdni, de csak közép-európai viszonylatban. A térség urbanizációja messze elmaradt a nyugat-európaitól. Kedvezõ földrajzi adottságai lassan predesztinálták a fõvárosi szerepre (folyami átkelõ, építõanyag, víz, fa, eltérõ tájegységek találkozása, kereskedelmi útvonalak, stb.). A török is nagy hangsúlyt fektet rá, hogy megszerezze (1541), pedig nem feküdt terjeszkedési irányában (Bécs). Buda fontosságát jelzi, hogy a szultán a budai pasát, budai villajetet teszi a Magyarországon szervezett villajetek elöljárójává.
  

A XVII. század második felére a török gyengül, megváltoznak az európai erõviszonyok. A Habsburgok viszont az õsi ellenséggel, a franciákkal folytatott háborúskodás miatt engedékenyek a portával, s ezt a szultán végzetesen félreérti. 1683-ban megkísérli (utoljára) elfoglalni Bécset. Itt Kara Musztafa nagyvezír 120-150 ezres seregét Sobieski János és Lotharingiai Károly 70 ezres serege tönkreveri, a török fejvesztve menekül. Kiderül, hogy a nyugati hadviseléstõl már messze elmarad a török felkészültsége. Európa fellelkesül, itt a pillanat a gyaurok végsõ kiûzésére, mindenki unta már õket itt Európa közepén. Különösen a pápa erõlteti a hadjáratot. (XI. Ince, "a magyarok megmentõje". Szobra van a budai várban). I. Lipót, Habsburg uralkodó viszont nem mozdul, fél a franciák támadásától. A pápa rábírja XIV. Lajost a császárral kötendõ húszéves fegyverszünetre, hatalmas összeggel (10 millió forint) támogatja a felszabadító háborút, s létrehozza a Szent Ligát. Európán az egykori keresztes háborúk hangulata lesz úrrá, s megindul a had. Sorozatos gyõzelmek, Párkány, Esztergom. Ez már nem kimondottan a várháborúk idõszaka, hanem újra a síkvidéki csatáké, de a létszámok lényegesen megnõttek. Ezért egy-egy sereg ellátása hatalmas feladat, irdatlan területeket tesznek pusztasággá a zsoldosok és a nagyszámban jelenlévõ önkéntesek.
   Az osztrák hadvezérek köztudottan nem voltak jóban, így bonyolult és kusza stratégiai elképzelések után, majdhogynem véletlenül került sor ekkor Buda ostromára. Lotharingiai Károly császári és brandenburgi katonákból álló serege északról kezdte a várost ostromolni, míg Miksa Emanuel bajorjaival délrõl. A kezdeti 25 ezres létszám hamar felduzzadt 60 ezerre. De a várostrom sem volt már a régi. A katonák hetekig fegyver helyett ásót markolásztak, futóárkokat ástak a tüzérség által keltett falrések irányába. A tûzerõ ekkorra már lényegesen megnõtt, s ami talán még fontosabb, sokkal sûrûbben lehetett az ágyúkkal tüzelni, mint korábban.
  

A török védelmet az albán származású, hajlott korú Abdurrahman pasa szervezi. Meglehetõsen hatékonyan. S a védõk olyan kegyben részesülnek, melyben magyar várvédõk sohasem -- felmentõ sereg érkezik délrõl. Jelezvén a török számára, hogy más idõk járnak, Miksa Emanuel még a vár ostromát sem szünetelteti, úgy veri szét a védõk szeme láttára a felmentõ sereget. Ennek ellenére, minden reménytõl megfosztva, a törökök hõsiesen kitartanak (talán Eger példája lebegett elõttük..?).
   Két hónapos ostrom után a keresztény hadak szeptember 2-án, délután három órakor bejutnak a várba, és zsákmány után kutatva pusztítanak. Este hat órakor tûz üt ki, s porig ég Buda. Pedig Henrik, szász herceg szerint: "...ismeretes az, hogy milyen messzi híres gazdagsága volt ennek a városnak...". A zsákmány még így is jelentõs, a források kiemelik a sok lovat és nõt...
  

Buda visszavételében 15 ezer magyar vett részt, s a leírások alapján vitézül küzdöttek, a legnehezebb pontokon álltak helyt, elsõként jutottak be a várba. Szomorú viszont, hogy a magyar történelem e nagy pillanatában, a hadjárat kezdetekor a magyar nemesség nagyrésze a 150 éves mellõzöttség, a felszabadításba vetett hit és csalódások miatt éppen a török oldalán állt, amin itt Habsburg ellenességet kell érteni, és nem igazi török barátságot. (Thököly kurucai, ha kelletlenül is, de részt vettek Bécs 1683-as ostromában a szövetségesi kötelezettségek miatt). A hadjárat megindulásakor ugyan tömegesen álltak át a császár oldalára, mégsem beszélhetünk egységes, rendi fellépésrõl, mely érdekeink hatékonyabb képviseletét jelenthette volna. Tehát elkövettük azt a hibát, amitõl a költö-író-hadvezér Zrínyi óvott minket. "Csak úgy részt vettünk" hazánk felszabadításában. Az egységes és erõs, politikaformáló Magyar Királyság Mátyással sírba szállt, Mohács ráütötte a pecsétet és a helyzet a török kiûzésével konzerválódott.