Civilizáció, kultúra, városias

Fogalmak, amelyek annyira evidensnek tûnnek, hogy nem is foglalkoztat minket a jelentésük. Talán éppen ezért értelmezi õket mindenki másképp, talán éppen ezért nem értjük, ami velünk és körülöttünk történik. Érdemes pedig odafigyelni, fõleg ha összefüggéseiben vizsgálunk egy-egy eseményt. 

Városiasodás – Az urbanizáció vagy városiasodás a városok térbeli és népes­ségbeli növekedését, valamint a városi életforma terjedését jelenti. Heti egymillió fõvel gyarapodik a Föld városainak összesített lakossága a követ­kezõ negyedszázad folyamán – jósolja az ENSZ Emberi települések programja által kiadott jelentés. A világ lakosságának fele már most városokban él, de egyes becslések szerint a Földön 50 év múlva 4,5 milliárd városlakó lesz. A falvakból való elvándorlás okai a háborúk, a munkanélküliség és a biztonság hiánya. Ugyanakkor a világ szegényei sûrûn lakott, ivóvíz és csatorna nélküli nyomornegyedekben élnek. A városok fejlõdésének fontos szakasza a város­robbanás, amikor a városok száma és mérete rendkívül gyorsan növekszik. Ezt gyakran dekoncentráció követi, amikor az emberek az elõvárosokba és kisvárosokba költöznek. Itt fontos szerepet kap a közlekedés, mert a város és az elõvárosok között állandó az ingázás. A dezurbanizáció során a népes­ségnövekedés súlypontja áthelyezõdik a falvakba. Az informatikai urbanizáció azt jelenti, hogy a hagyományos városi funkciók az otthonokban található személyi számítógépekkel végezhetõk el. Az urbanizációt kísérõ jelenség, hogy a társadalmi csoportok területi elkülönülése, a szegregáció általánossá válik. A hagyományos közösségek és értékrendek felbomlanak, s új kulturális sokszínûség alakul ki. Az urbanizáció során az egész településhálózatban fokozatosan a városi civilizáció és életforma jelenik meg. A NASA kutatásai szerint a városiasodás hozzájárul a globális felmelegedéshez is, mivel annak a légkörben található szén-dioxid az egyik kiváltója. Ezt figyelték meg újabban például Kína délkeleti részén, ahol ún. városkörnyéki forró pontok alakultak ki. A barcelonai Kulturális Világfórum keretében 2004. szeptember 14. és 17. között zajlott az ENSZ Urbanisztikai Világfóruma.

Civilizáció – a latin civis (»polgár«) szóból. A 18. században közel egy idõben jelenik meg Franciaországban és Angliában a viselkedés kifinomultságának és pallérozottságának jelölésére. Elõször melléknévi alakban használják, korabeli francia felfogásban az számít civilisé (»civilizált«) módon viselkedõ embernek, aki tud uralkodni érzelmein, választékosan társalog, egyszóval betartja a királyi udvarban szokásos udvarias magatartás szabályait. A 18. század második felében már fõnévi formában is elõfordul. A fiziokratáknál az erkölcsök, szokások és intézmények tökéletesedésének folyamatát jelenti. Német nyelvhasználatban gyakori a kultúra és a civilizáció szembeállítása: az elõbbit az intellektuális-morális-mûvészi teljesítményekkel hozzák össze­függésbe, míg az utóbbit egyaránt vonatkoztatják gazdaságra, politikára és technológiára. A történelemtudományban általában azt a társadalmat nevezik civilizációnak, amelynek városai vannak, államszervezetet és írásbeliséget alakított ki, tehát elért egy bizonyos fejlettségi szintet. Kezdettõl fogva szo­rosan összekapcsolódik a fejlõdés és a hanyatlás gondolatával: Spengler sze­rint a civilizáció a kultúra pusztulás elõtti, utolsó stádiuma, míg Toynbee-nél a történelem a civilizációk története. Globális fogyasztói civilizáció és nemze­ti kultúra utóbbi idõben megjelenõ szembeállításában a civilizáció gyakorta a modernizáció folyamatának szinonimájaként használatos.

Kultúra – a latin colere (»mûvelni«) igébõl származó kifejezés. A földmûvelés (agricultura) példájára utalva ír Cicero a lélek mûvelésérõl (cultura animi). Ezen az emberi képességeknek a filozófia segítségével történõ kifejlesztését érti. A reneszánszban hasonló értelemben, a természettel vagy a barbársággal szembeállítva használják. A 18. században Kant az ember belsõ képességei­nek kifejlesztésében, erkölcsi és szellemi tökéletesedésében, az emberi au­tonómia kiépülésében látja a kultúra lényegét. Német nyelvterületen Kantig visszanyúló hagyománya van annak, hogy a kultúrát szembeállítsák a civi­lizációval mint tisztán külsõdleges dologgal, míg a francia, de különösen az angol nyelvhasználat a kettõt gyakran egymás szinonimáinak tekinti. Herder kiterjeszti a kifejezés jelentéstartományát: nem az egyén, hanem a nemzet fogalmával köti össze. Egy nemzet kultúráján az általa létrehozott szellemi és anyagi javak összességét, illetve életformáját érti; az emberiség törté­nelme nála a nemzeti kultúrák összefüggõ láncolata. Ezáltal lehetõség nyílik arra, hogy a fogalmat ne normatív, hanem deskriptív, leíró értelemben hasz­nálják. Így honosodott meg a történelemtudományban, a régészetben vagy a kulturális antropológiában: jelentheti egy társadalom életmódját (pl. folyam­menti kultúrák), egy adott lelõhelyre jellemzõ leletanyagot vagy a vizsgált közösség anyagi és szellemi struktúráinak, viszonyainak teljességét.