| (Cseh Tamásnak ajánlottam ezt a verset egyszer, akinek szerettem volna megmutatni, arról álmodva, hogy megtetszik neki és talán elénekeli. Kimaradt a lehetõség. Megint egy kimaradt lehetõség. Találkoztunk. Néhányszor. A rendszerváltás után járta végig a kisebb városokat, koncertezve Mártha Istvánnal, énekelve, koboldkodva, éjszakákat átvirrasztva, beszélgetve, nevetgélve, semmit arról nem is sejtve, ennyi volt csak, ennyi volt csak. Ennyi lehetett. Nem köszönök el. Nem fogadnád úgyse, mondanád, nézd azt a vonatot, megint jövök majd, sejtheted, tudhatod, leszállok vidáman, hátamon gitárral s nevetünk. Hozz egy üveget, meglátod, kedvem is felderül, majd a napot leénekeljük az égrõl, s odafent majd csak a dal ragyog, tétován elgurul, felébreszt, tudhatod...) itt a vers
így gagyog télvégi song hullafoltos alumínium
kávéfõzõn
fõztél kávét
egy szép havas
februári délelõttön
kávét fõztél
mire kész lett
dél lett éppen
éppen dél lett
vonat indul
Pozsony felé
Prágán túlra
vonat indult
Pozsony felé
Miskolc felõl
Szeged felé
hangszóróba lett bemondva
hóba gyúrva
száz pár lábnyom
pár száz láb nyom
mintha menne végtelenbe
sínek szélén vége
ott hever egy szakadt zacskó
fagyott szendvics
szakadt zacskó
zsebkendõ is
rúzsos széllel
rátapodva hosszú márkás cigaretta
agyonnyomott hosszú csikkje
rúzsos kenyér félrenyomva
zakatoló vasárnap van
elment megint
elment
húzza
délutáni álom
holnap megint
holnap
kitalálom mi az újság
húz az álom
kávét fõzz még
hullafoltos kávéfõzõn
húslevesnek csillogását
tükrözd vissza elmenõ tél
eljön a nyár
elvisz a nyár(én meg valaki vagyok Szászi Zoli)
„EGY INDIÁN LIDÉRC KÍSÉRT ITT BENNEM”
(Quimby)
Mikor Cseh Tamás fénykorában volt, én épp a Bach – Mozart – Bartók szentháromság intenzív bûvöletében éltem. Így aztán egyszerûen nem állt módomban méltányolni õt. Nem tartottam zenei élménynek. Gõgös voltam.
„Nem nyafognék, de most már késõ” – koncertjeirõl immáron végérvényesen lemaradtam. Pedig „most látom, milyen óriás õ”.
Ugyan csak áttételesen és távolról, de közöm lett az általa elindított indiánosdihoz, és ez egész pályájának újragondolását váltotta ki belõlem.
Sokáig úgy gondoltam, hogy a szövegek átütõ ereje nélkül akár érdektelennek is lehetne nevezni a dalokat. De nagyon furcsa dolog ez, hiszen valamiképpen fordítva is igaz. Bereményi szövegei kötetbõl, versként, magányosan olvasva – nem az igaziak. Pedig a szövegek a Kádár-korszak városlakó fiatal értelmiségének, a sodródva-töprengve lázadóknak az életérzését tökéletesen fejezik ki. De Cseh Tamás nélkül valahogy mégsem ugyanazok.
Bereményi maga mondta, hogy szerzõtársa egészen másként érti a szövegeket, mint õ. Tehát Cseh Tamás sajátos értelmezésében, de fõleg az õ személyes varázsa által lettek a dalok jelenséggé. Úgy valahogy, éppen azon a módon, ahogy Viszockij dalai is. Hallatlan szenvedélye, a mûvészetnek való teljes önátadása átlényegítette õt: Cseh Tamás lett nálunk a szabadság hangja.
És a szabadságról szól az indiánosdi is, amit a 60-as évek elejétõl élete végéig játszott.
Eleinte csak néhány fickó vett benne részt, aki nem nõtte ki a Cooper-rajongást. A fõvárosiak örök természet utáni nosztalgiája, valamint a gyermeklelkû fickóknak a létezõ szocializmus reménytelenül hazug szürkesége iránti viszolygása a nomád tábori életformában öltött testet. A néprajzi hitelesség kizárta a civilizáció minden vívmányát, a szabadság – mint tiltott gyümölcs – mámora szigorúan titkossá tette ezt az egyre terebélyesedõ, szinte mozgalommá növõ játékot.
Életképességét bizonyítja, hogy mára a Bakony valóságos mesebeli négyszögletû kerekerdõvé vált, ahol a játékot halálosan komolyan veszik, és a szabályokat önként tartják be – különben megszûnne az indián lét.
A bakonyi falucska megszokta az évrõl évre visszatérõ indiánokat. Cseh Tamást pedig – lakota nevén Füst A Szemében törzsfõnököt – nemrégiben díszpolgárrá avatta. „Füst nagyapó” pedig újabban már nem titkolózott. A vele készült életrajzi interjúkötetben, a sajtóban és a televízióban szívesen beszélt indián mivoltáról, és az õ népérõl. Nagybetegen is, ha csak egy-egy napra is, meg-megjelent a táborban, a Bakony erdejében.
Vigyázzatok az indián harcosra, Föld, Ég – óvjátok és kísérjétek, Jószellemek!
Veress Zsuzsa |
