Curaçao |
|
| szerző: oszi | 2011-05-29 |

A korábbi, Amszterdamról szóló cikkemben utaltam az egykori holland gyarmatra, Curaçao szigetére. Ezúttal erre a karib-tengeri szigetre kalauzolom el a kedves olvasót.
Hajóútjaim során sikerült eljutnom Curaçaóra, és megnéznem ott néhány érdekességet, például a helyi múzeumot, az akváriumot, ahol cápákat és teknősöket lehet etetni víz alatt, illetve egy cseppkőbarlangot, és nem utolsósorban azt, amiről híres a sziget, az itt készített likőr főzdéjét.
Lássunk előbb néhány adatot: a sziget területe 444 négyzetkilométer, lakossága meghaladja a 140 ezret.
A nevének eredete nem egyértelmű. Az egyik magyarázat szerint a portugál illetve spanyol curação szóból ered, amelynek jelentése „gyógyult“. A több hónapon át utazó tengerészek ugyanis sokszor szenvedtek a C vitamin hiánybetegségében, skorbutban, ami többek közt ínysorvadással és akár fogkihullással is járt. A hosszú hajóút után partra szálló portugál tengerészek meggyógyultak itt – több mint valószínű, hogy a sok C vitamin tartalmú gyümölcstől.
Egy másik verzió szerint a sziget a nevét a portugál coração szóról kapta, ami szívet jelent – révén hogy a hely kereskedelmi központ volt.
A szigetet a spanyolok fedezték fel, 1499-ben. Az őslakosokat más szigetekre hurcolták el, olyanokra, ahol épp akkor munkaerőre volt szükség. A gyarmatosítókat nem hozta lázba ez a hely, mivel nem találtak aranyat. Végül 634-ben hollandok telepedtek itt le, és létrehozták a fővárost, Willemstadot. A szigetbe benyúló kikötő hamar közkedveltté vált, ideális kereskedelmi központ és kalózparadicsom is lett egyben.
Willemstad volt a rabszolga-kereskedelem központja is: a piacán Afrikából elhurcolt embereket adtak el a karib-szigetekre illetve Dél-Amerikába. Hogy ez a tevékenység mennyire jövedelmező volt a város számára, az meglátszik pazar, holland és spanyol kevert stílusú épületein. A rengeteg történelmi épületnek köszönhetően Wilhemstad a világörökség része lett. Szigetszerte fellelhetőek még a nyugat-afrikai kultúra nyomai is.
1795-ben hatalmas lázadás tört ki Curaçaón, amelyben csaknem 4000 rabszolga vett részt. Egy hónapnyi kemény, fegyveres harc után a lázadást leverték. A 18. és 19. század folyamán a sziget hol angol, hol francia, és pedig holland fennhatóság alá került, míg végül 1815-ben véglegesen holland gyarmattá lett. 1863-ban véget vetettek a rabszolgtartásnak, ami komoly gazdasági gondokat okozott. Sokan költöztek innen Kubába illetve más szigetekre. Akiknek nem volt hová menniük, maradhattak, és földet bérelhettek a tulajdonosoktól, kemény feltételek mellett, így a „rabszolgamunka” továbbra is megmaradt, csak más formában. Ez így ment egészen a 20. század elejéig.
A sziget gazdaságában fordulatot jelentett, amikor 1914-ben olajlelőhelyre bukkantak itt. A holland állam hatalmas olajfinomítót épített a volt rabszolga-kereskedelmi központ helyén. Dél-Amerika közelsége miatt és mert a sziget kikötője hatalmas olajszállító hajókat volt képes befogadni, Curaçao felvirágzott. A rengeteg új munkahelynek köszönhetően megindult a bevándorlás is. A sziget népesedésének megnövekedése azonban belső zavargásokat, majd 1969-ben felkeléseket okozott.
Mára Curaçao kedvelt idegenforgalmi központ lett, rengeteg látnivalóval. A búvárokat szintén vonzza a sziget, mivel nemcsak hajóról, hanem a partról beúszva is nagy mélységekbe végezhetnek merüléseket.
Curaçaón az évi átlaghőmérséklet 26-28 °C. Szerencsés fekvésének köszönhetően a hurrikánok többsége elkerüli.
Megjegyzés: az itt látható képek karácsony előtt készültek, így ne lepődjön meg senki a díszítések láttán!
Willemstad, Curaçao |
Az összes kép megtekintése: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=358 |
Curaçao people |
A galéria megnyitása: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=359 |
Curaçao museum |
A galéria megnyitása: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=360 |
Ez egy cseppkőbarlang. Kissé más a klímája, mint például a mi karsztbarlangjainkké. Érdekes képződmények találhatók itt, többek között egy „Jézus-szobor“, vagy ki mit vél felfedezni ezekben a képződményekben...
Curaçao cave |
A galéria megnyitása: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=361 |
Ami számomra igazi élményt nyújtott, az az akvárium volt. Sokféle hal és korall tekinthető meg az üvegen át, de az igazi buli a cápák és óriásteknősök etetése volt. Rövid búvárkiképzés után, max. 5 méter mélyen akcióba léptünk. Persze nem közvetlenül a cápák között úszkáltunk, hanem egy üvegfalon keresztül történt az etetés, de azért ez így is elég izgalmas volt. Rengeteg halacska és sok szemtelen rája úszkált körülöttünk. A ráják érintésre puhák, mint a tinorrú gomba, ha hasonlítanom kéne valamihez... ;-), csak a farkukkal kell csínján bánni (nem megfogni!), mert az éles, mint a penge. Amúgy barátságosak, csak kajaszagot érezve kicsit szemtelenné váltak.
Curaçao aquarium |
Az összes kép megtekintése: http://www.rovart.com/hu/gallery.php?id=362 |










