Egy családkutató emlékezete

Tarnów. Lengyelhon. Egy jeles gömörinek állítottunk itt emléket. Mihályfalusi Forgon Mihály e városban halt meg 1914. október 9-én. A 202-es temetõben nyugszik. Emlékoszlopa a Petõfi parkban áll június másodikától.

Egy családkutató élõ emlékezete

Tarnów, Dél–Lengyelország, Krakkó megye, 2006. június 2., péntek délután négy óra. A történelmi városmagtól alig pár száz lépésnyire, a Krakowska utcán másfélszáz fõs tömeg gyülekezik. Az utcáról egy kicsi, de szép és rendezett parkba lehet lemenni, egy székelykapun át.

A Petõfi parkba. Baloldalon egy kopjafa, Gömörország zászlajába burkolva várja leleplezését. Annak a Mihályfalusi Forgon Mihálynak állítottak vele emléket a miskolci Kézmûvesek Házában dolgozó alkotók és Gömörország polgárai, aki 1914-ben ebben a galíciai városban halt bele a csatatéren szerzett sebeibe a nagy háborúban, ahogy errefelé mondják.

A vidék csodálatosan szép. A Tátra hegyeinek árnyékát észak felõl láthatod, lankás dombok, szinte gömörszerûen gömbölyded és kellemes táj. Befogadónak tûnik. Az is! Szinte mindegyik faluban katonai temetõ, emlékmûvek, mementók, kiáltó oszlopok és keresztek: vigyázzatok emberek, a háborúnak fõként ez az eredménye.

 Holtak emléke, szelíd szomorúság. Az egykori 202-es temetõ, ahol a neves csaldáfakutató és genealógus porai ténylegesen pihennek a 70-es számú sírban, jelenleg park. A szocialista városfejlesztés eltüntette a temetõt. Jókora nyírfák vigyáznak susogó lombjukkal a holtakra.

Lengyel vendéglátónk, Andzej Szpunar ide is elvitt. Muzeológusként, régészként él és dolgozik itt. Kiváló ember. Miként barátai is, Claudius, a múzeum mindenese, Adam Bartusz, az igazgató, meg mind-mind a többiek. Ahogyan kiváló emberek és igaz jó gömöriek a Balázs István, „címzetes király“ által beszervezett küldöttség miskolci és a valóságban is gömöri tagjai. Mariola, a tolmácsunk, Stiegelmayaer Sándor, a kopjafa faragója, Sanyikám, a nótafa, Robi, a népmûvész, Zsíros Gábor, fõpolgármester, meg mind a többiek. Szép kis ünnepség, igaz szavakkal, igaz érzésekkel. A kései leszármazott, a rokon Forgon Andor elszoruló szívvel szórja szét a mihályfalusi temetõbõl hozott földet a kopjafa körül. A gömörországiak kijelentik, az országuk mûködését lengyel testvéreik nélkül nem tudják elképzelni. Polak venger dva bratranki i do szklenki i do sabli – hangzik el ezerszer is a régtõl ismert mondás. A mihályfalusi tudós ember emlékoszlopot kap. Nyüzsögnek a médiák, kérdezgetnek, katonalányok állnak õrt egy 28 évesen meghalt önkéntes fõhadnagy emlékoszlopánál.

Mintha Európa lenne. Mintha valami csoda történne. Tarnów szakadó esõben is csodálatos. Van Petõfi parkja, van Mihályfalusi Forgon Mihály emlékét õrzõ kopjafája, van lengyel–magyar baráti klubbja, emberek vannak a városban. Ott, ahol Bem József tábornokot az égbe temették. De ez már egy másik történet.