Egy faun délutánja

Egy faun délutánja. Nem, nem a híres zenemûrõl kívánok itt értekezni, de egy kis klasszikus veretet utánzó kis verssel hódolok a nyár, a szerelem, az ifjúság, a természet, a klasszikusok elõtt. Talán néhány meleg húrt megpendít a lélekben, egy-két olvasóban. Íme hát, egy faun délutánjáról, itt a világhálón egy vers.

s ni hát mi ez
mi fodrozza lassú léptei megett
csillanó víz fodrozását
tán halak raját riasztotta fel
vagy rákok úsznak bûzlõ dög nyomán
a partvonal felé
de ugyan egyik sem
sem halak raja mely riadt lenne
lassú léptei nyomán
se rákok
hogy húst szabdaljanak ollóik között

nem bizony
mert lenge kis nimfák csapata libbent
ifjú faun után
kilesni tán titkát
incselkedni véle csalni parti füzesbe
dévajkodni apró sikkanásokkal
borzolni dús haját
csókolni ajkától rabolni el a szusszanásnyi léget
vagy csak bosszantani benne a férfierõt
csak csábosan libbenni elõtte
mutatva minden bájt
de titkon nehogy fent istenek
megkívánják õket
s magukévá téve
terhet lopjanak szívük alá

mert oly jó még ifjan
gázolni szûzi folyóban
lesni ifjú faun lépteit
mint pihenni készül
vízparti sziklán
mohás kõ árnyát keresve a vízben
s kivel tán egyszer majd
ölelkezni lehetne
de csak bújva
kettesben
jaj ne tudja meg a többi
mit rejt a dévaj mosoly most