Ezért is tartom fontosnak egy olyan kiállításról írni, amely rendhagyó módon, nagyon személyes hangvétellel közelíti meg 1956 eseményeit. Látható Rimaszombatban még 2006. október 6-ig, a Gömör–Kishonti Múzeumban Budapesti hõsök nyomában címmel.
A történet egy lány sorsán, Sponga Jutka életén át mutatja be 1956 eseményeit. Pompás ötlet! 1956-ban a budapesti harcokban meghalt egy sajtófotós. Jean-Pierre Pedrazzini. Az õ halála elõtt tisztelegve kollégái minden aznapi fotójukat elhunyt társuk nevével szignóztak, azok úgy jelentek meg a nyugati lapokban. Köztük az a fotó, amely egy sebesült arcú, vöröskeresztes munkáslányt és egy jasszos arcú, jóképû fiatal férfit ábrázol, valahol a harcok közepette egy napsugaras pillanatban. A Paris Match és az Epoca címû lapokban is megjelentek a fotók, ezeknek a régi felvételeknek az alapján pedig egy csodálatosan megkapó kiállítást készített Balázs Eszter és Phil Casoar, akik több mint öt év kitartó és ugyancsak fáradtságos munkájával nyomozták ki a fényképeken szereplõk nevét, sorsát, további életének alakulását. Jól tessék figyelni, nem a nagypolitika szemszögébõl látszik most a forradalom, hanem igazi, apró, egyéni sorsok tükrében. A story fõhõsnõje az a Sponga Jutka, aki a forradalomban mint alig 19 éves fonógyári munkáslány vett részt. Ez a lány egy alkoholista apa és cselédsorban élõ anya gyermekeként, igazi lázadó fiatalként élt ebben a korban. Bátyja, József ekkor AVH-s tiszt, õt pedig az akkori ismert kategória, a közveszélyes munkakerülés miatt többször is letartóztatták. Öccse, Sponga Feri 1956 októberében egy szovjet tank sortüzének áldozata lett, alig tízévesen. Érdekes kis családtörténet, ugye? Nos ennyit ízelítõnek a kiállítás storyjáról. Aki erre jár, Rimaszombatban, okvetlenül nézze meg. Annyit még el lehet árulni, a fényképek nem egy happy end-es családregényt mutatnak be, hanem a tipikusan XX. századi magyar sors egy nagyon személyes szeletét. Ez a vándorkiállítás Vilnuisból érkezett Rimaszombatba, innen Brüsszelbe megy tovább. Rimaszombat a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet munkatársainak köszönheti a rendkívüli tárlat bemutatásának lehetõségét. Annyit megjegyeznék, a kiállítás megnyitóján a múzeumi alkalmazottakon és az intézet munkatársain kívül valójában alig húsz–huszonöt igazi érdeklõdõ vett részt. A miértre, hogyhogy csak ennyien, nem tudom a választ. Sajtó, rádió, meghívó szólította meg a kedves közönséget. Amerikából ma bejön a zene, de a közönség az nem jön be – jut eszembe a Bizottság egyik régi száma. Nem baj! Csak annyi a kár, hogy Sponga Jutka, aki idén még csak alig 69 éves volna, már 1990 óta egy idegen földrész vöröses földjében nyugszik. Valahol Európában született, ott harcolt a saját és mások szabadságáért. Nyugszik valahol Ausztráliában. Ki lehet számítani a csillagok ívét... |
