| Csehy Zoltán HELIOGABALUS
(Egy portréregény romjai) Levél Aelius Lampridiushoz
Az egésznek nem sok tétje van, hogy úgy látjuk-e
Zoticus szerepét, ahogy volt, vagy úgy,
ahogy látni engedik. A Nagy Füstárus,
a Legparáznább Gyönyör mégis
csak a szóban élt, s nem a nászszoba,
a császár, az ifjú Heliogabalus ágya tette boldoggá,
pedig hitvesként közösült vele, hanem a szó,
hogy szóval ölelkezhetett s akár egy
univerzális szervvel, bárkit megerõszakolhat vele.
Nem az üzekedés, az üzelmek tisztátalansága
nyûgözte le, a fallosz mérete, ahogy írod, hanem az,
amit a szája tesz és tehet a leggyalázatosabb
percben. A szavaiból épültek paloták, koppant
a rágalom fémje a láda fenekén, s beragyogta
a szögletes ûrt, ahogy a szó tölti
ki a száj üregét, vagy ahogy a császár tölti
be fajtalan vágyát. Nem érdekes, barátom, hogy
írod le Zoticust. Kitérsz-e a
féktelen és beteges szavakra: ugyanúgy
nem ér majd semmit, Aelius,
ahogy a kinevezések sem, szégyenletes-e hát, ha udvari
történetíró vagy,
hogy pajzán anekdotákra vágysz, mint Suetonius?
A testõrgárda élén a lõcsös Cordius, a gabonáért a jól
megtermett Claudius borbély felel, s ezt egyetlen tagjuk
méretének köszönhetik, de fõként Zoticus szavának.
Ne, Aelius, ne szidd a császárt s a hízelgõ
Zoticust, aki oda-vissza hordta pénzért a szót,
s szavakból építkezett. Írd meg, nagy
császár volt: befejezte Caracalla fürdõit,
restauráltatta a Colosseumot, s templomot emelt a
felséges Napnak, mely azóta is méla fényt
bocsát a megváltoztatott feliratokra,
melyek még manapság is
Tractaticusnak, végighurcoltnak és Impurusnak,
mocskosnak mondják õt, épp õt,
akinek még velünk ellentétben, értek valamit a szavai.
Vallás, származás
De térjünk vissza Antonius Variushoz: vajon tényleg
Antonius Bassianus volt az apja? Vagy úgy akarta hinni
Róma? Oly elviselhetetlen zsarnokság után, ha új császár kell,
hajlamos ilyesmire a szenátus, s kapóra jön a „tisztes”
származás, mely istenekig nyúlik vissza, s nem hozza zavarba
a jóst, papot, és valóban ékes oltárt szül, gallyaktól, hájtól illatost. Hinni akarták, s hitték: a nemzés nem testhez kötött.
S bár aki kihordja magzatát, többet árul el önmagáról,
mint vallatáskor a megnyúzott rabszolga, mégsem látszott, hogy
Heliogabalus, a majdani cézár arcátlanul hazudik: származása
lenyúzott bõr, a másé, de csupasz húsa mégse védtelen. Aztán a Nap fia lett, s egyesítet minden húst a bõrrel, minden származást.
Elrendelte, s hozták sorban végig a fórumon Salambo szobrát,
képeit, sõt a szentséges Palladiumot, a Salius-pajzsokat,
mindent, mi Rómának egykor tiszta volt, és hozták hosszú sorban díszes
keresztjeiket, kelyheiket a keresztények, s végül jöttek
a zsidók és a szamaritánusok is, hogy egyesítsék vérük
a Napisten legszentebb templomában, az egyetlen igaz oltárnál,
hogy többé ne legyen gond, ne lehessen gond vallással, származással. |
