„A mi utcánk“ utcakövei Léptem nyomon rajtuk taposunk, kik elõttünk jártak. Tulajdonságaikat örököljük, hetvenhétíziglen. „A Természet a gúny tövisét oltja a gyermekekbe apáik hibái iránt“ – hittem én sokáig. De nem, az apák hajlama fertõz. „Az ember semmire se megy. Aki intakt az mûveletlen, aki mûvelt az korrupt.“ A világ romlott, de a mindennapi kenyér kényszere senkit nem mentesít. A végtelen alkalmazkodás nem más, mint korrupció, a világ megrontása. A morális tunyaság a kísértés könnyû zsákmányává tesz. Végül is mindenki behódol, de nincs jogunk nem megbocsátani. Persze nehéz...  Kimondhatatlan csalódás a gyarlóság tetten érése, a bizalom elvesztése észt bontó. Botrány! Elégtételt! De a bosszú nem oldja a bûnt. A rossz lelkiismeret feloldozást kíván. Ha nincs rossz lelkiismeret, csak a bûn elkendõzésére tett kísérlet, önsajnálat, akkor az ilyen lélek megnyomorodik, kitaszítottá válik, bolyong, elkallódik számára a megbocsátás reménye. Bomlasztó betegség tünetei ezek, melybõl ki lehet gyógyulni, ha van közösség, mely segít oszlatni a kórt, tisztulni a lelket.
Minden ember, kihez valaha közünk volt (és akihez nincs semmi közünk) egy kõ a mi utcánkban. Nem áshatjuk ki, nem vethetjük ki mindennapjainkból, mert mások esendõsége is életünk része.
 Szofizma
a madár elrepült
átadván egy lónak egy madárnyi tért
kínos
a park kihalt
patahegyen állva bánatosan szorong a jó állat
reggel öttõl énekelnie kell mert nem elég
egy madár objektív helyére fészkelnie magát
tudatunk madárhiányát egy illúziót is
be kell töltenie énekével tettével
csak így maradhat ló
és így lehet madár Tar Sándor hátrahagyott versei... A fenti írást egy "apróság" provokálta. Az Új Szó honlapján február elsõ hetében a következõ közvéleménykutatási kérdést tették fel :
A vasárnap elhunyt író, Tar Sándor volt az egyetlen a magyarországi nem közszereplõk közül, aki elismerte, hogy együttmûködött a titkosszolgálattal. Szerinted a szlovákiai magyar mûvészek soraiban levõ volt besúgóknak is vállalni kéne ©tB-s múltjukat?
Vajon hogyan élték meg Tar Sándor és kortársai a titok kitudódását? Ennek próbáltam utánajárni. A litera portál-on, valamint az Élet és Irodalom 1999-es számaiból értesültem Tar Sándor leleplezõdésének részleteirõl és az ezt követõ vitáról. Az Élet és irodalom 2005/05 számában található egy kiegyensúlyozott nekrológ. Végül itt a Tar Sándor ravatalánál elmondott egyik beszéd, mellyel írótársai nevében Závada Pál búcsúzott.
Az interneten megjelennek az emberi gyarlóság örök jeleképei, egy nagy közös faliujság továbbálló vendégei. Felvillanak korunk átmeneti dokumentumai, melyeket elõbb-utóbb szétmar az idõ, rátemetkeznek a virtuális térben megjelenõ új történetek. Ásni kell, néha koppan a csákány... Hanesz Zoltán, Kassa 2005. febr. 10. Tar Sándor néhány írása :
Frédi a fotográfus
Zoli gyermekkora
Naposoldal
Túlélési gyakorlatok
|
