Elvérezni egy gondolaton

Az 1848. március 15-én kirobbant forradalmi eseményekre emlékezünk, amikor is a magyarság újra rálelt nemzeti missziós tudatára, amelyet a török kiûzése után teljesen elvesztett. Tudniillik, hogy a magyar a szabadság nemzete!

Párizsból indult el újra vértõl sáros útjára a modern ember legdémonibb és egyben legmagasztosabb bálványa, a Szabadság, aki a francia forradalom gyalázatos és gyönyörû napjai óta ezer alakban tûnt már fel közöttünk. Volt, hogy gyõzelmes építõk húzták kocsiját, volt, hogy részeg félvadak serege. Van, hogy koldusasszony képében kéreget városok terein, van, hogy babérkoszorút tart a magasba és villámokat szór a tekintete…
Mûvei sokszor rosszabbak minden elnyomásnál és csapatai gyakran egymást dúlják fel és civileken erõszakoskodnak…
Szabadság, ki vagy te, fenséges istennõ? Ki nevében gyilkolják egymást nemzetek? Kinek a torzszülött ábrázata a kopaszra borotvált bakancsos, elálló fülû serdülõ? Ki vagy te, hogy csak úgy dobálózol egyéni sorsokkal?!
Szabadság!
Kereslek régóta és nem talállak. Kutatom nyomaidat, de nem találok egyebet, mint mások nyomait, akik szintén téged kerestek. Negyvenvalahány évesen azt hiszem, ráleltem hiányodra. Rájöttem, hogy a sok borzalomért nem Te vagy a felelõs, hanem a keresõk, akik adandó alkalmakkor felébresztik a lelkük mélyén szunnyadó láncravert állatot… A Szabadság nevében  fel is szabadítják, hogy a Góliát ellen vívott hatalmas küzdelemben a segítségükre legyen. Ekkor azonban a szabadság már öncél. Siker, dicsõség, egyéni felemelkedés.

Ó, Szabadság, szálljon a legjobb szívek legdrágább tömjénje feléd…!

A szabadság-eszme magyar földön két dolgot jelentett, és a romantika érzelmi káoszában nem lehetett tudni, melyiket értik alatta:
– a nemzet szabadságát az osztrák Habsburg-házzal szemben
– vagy a nép szabadságát a nemesekkel szemben – akik élén Habsburg-házi király állt
A nemesség a szabadság alatt az elsõt értette, ezért áldozott annyi életet és vért 1848-ban.
Az írók, akik a kor hangadói voltak, inkább a másodikat értették alatta – és itt találták meg a közös hangot az európai szabadság-mozgalmakkal.
A magyar szabadságvágynak azonban van egy specifikusan magyar aspektusa, amely rendre elkerüli a külföldi elemzõk figyelmét vagy szándékosan próbálják agyonhallgatni. A nemesség ugyanis a sorsdöntõ pillanatban önként mondott le elõjogairól, a költõ pedig – félretéve a polgári–nemesi ellentétet – az egész nemzet mártír dalnoka, bárdja, örök szimbóluma lett.

A magyar szabadságvágyat nem lehet értelmi úton analizálni, ugyanis az egész a „magyarnak lenni” végzet tiszta, érzelmi vetülete. Õsi és alapvetõ függetlenségi vágyának leképezése az eszmék síkjában. Olyan ez, mint egy vallás.

„Magyarnak lenni, az embernek lenni egyik akcentusa” – monda egykor Tõkés László – és bizony ezt a nyelvet akcentussal beszéli angol, francia és német, szlovák, szerb és román… Mi magyarul vagyunk emberek.
Ezzel a kultúrával, örökös szabadságvágyunkkal, büszke tartásunkkal, éles eszünkkel, tudományos eredményeinkkel, mûvészetünkkel, olimpiai érmeinkkel, romantikus lelkivilágunkkal járultunk hozzá Európa születéséhez.
Ady szerint Õs Napkelet álmodta ilyennek: derûsnek, búsnak és büszke szertelennek. Kegyetlennek! De aki elvérzik egy gondolaton!
Nos, sok vér és könny és szenvedés írta piros betûvel március idusát történelmünkbe. A haza végülis mindig életeket követel. Akkor is, de most is – ez március üzenete. Akkor életeket áldoztak a haza oltárán, most életeket kell szentelni!
Meg kell maradni!