Elõrebocsájtom, hogy az esszé a Pozsonyból Kassa felé vezetõ vonatúton születik, pontosan Nagyszombat elõtt némivel íródott az iménti mondat. Ennek értelmében mellõzve lesznek a következõkben az évszámok és a felhasznált irodalom feltüntetése. Eszmefuttatást készítek, egy bizonyos témával kapcsolatosan olvasmányaim, film- és képzõmûvészeti élményeim összegzését. Lendüljünk! (vonat lassul, Nagyszombat közeleg)
Úgy vélem az utóbbi ötven évben megindult egy mûvészeti program Krisztus ábrázolásával kapcsolatban. Jézus lényének kettõs (isteni-emberi) egységébõl csak az emberi, tehát a hozzánk hasonló, rokon részének felerõsítése és vizsgálata a tárgya a fent említett jelenségnek. Mintha a huszadik század emberének már érdektelenebb, kevésbé hihetõ lenne a transzcendens. Olyan nyelven kell hozzászólni, amelyet ért, a hús nyelvén.
Francis Bacon híres triptichje az ötvenes évekbõl azért kavart akkora port, mert a kép mûfaja klasszikus Jézusábrázolást kívánt volna, ehelyett a tradicionális kompozíciót egy megkínzott fúriaszerû lény alkotja egy vérvörös háttéren. A hús, a fizikai fájdalom ilyen nyers kifejezése a megváltóra való kacsintással (maximum utalással) elég merész megközelítésnek bizonyult, bele is véste magát Bacon neve a köztudatba. Bacon nem Krisztus emberi egyéniségével foglalkozott, hanem csak húsával és érzeteivel (nem érzéseivel). Kommunikálni akart a befogadókkal, bûntudatot akart bennünk kelteni az elszenvedett kínokért.
Mintha nagyon hasonló elve lenne Gibson Passiójának, bár véleményem szerint ez álszent, hatásvadász alkotás. Gibson hús-Krisztusa is nyög, nyüszít és a film nézése közben hol fájdalmat, hol undort érzünk, s nem marad el a mûen keltett bûntudat érzése sem, mégis morális szempontból Krisztus személyiségének ilyen mértékû kurtítása kérdéses. (Leopoldov és kávészünet a büfékocsiban). Alapvetõ különbség a két mû között, hogy Bacon triptichjénél csak egy utalás, míg Gibson filmjében maga a Megváltó (ill. a Megváltó húsa) szerepel. Érzõdik egy fondorlat is Gibson témaválasztásában és megfogalmazásában. Témaválasztás: kín, vizuálisan könnyen, hatásosan megoldható (Gibson nagyon ért a véres jelenetekhez pl.: Rendíthetetlen), megfogalmazás: megjátszott dokumentarizmus -- két órán keresztül nézzük a Kiválasztott kínját, fájdalmát, gyötrelmét, gubanc csak akkor támad, amikor azt kezdjük érezni, hogy fizikai képtelenség ennyire szétmetélt testtel, agyba- fõbe verve fölvinni a keresztet a Golgotára folyamatos ostorozás közepette. Apropó, dokumentarizmus! Ha a film arra játszik, hogy korrekten, maniér nélkül ábrázolja a tényeket, akkor az antiszemitának vélhetõ mondatok is jelentõssé és sértõvé válnak, s az ebbõl fakadó viták is csak a film hírét öregbítik, s tömik Mel bukszáját.
Ugyancsak ember-Jézust készített Scorsese a Krisztus utolsó megkísértése c. filmjében, de itt inkább a megváltó lelkével, emberi részének Isten akarata ellen való lázadozásával foglalkozik, s a film elején kijelenti, hogy nem az evangéliumból indul ki, hanem saját gondolati játékát látjuk. Így Krisztus ismét utalássá, motívummá alakul, nem azonosul a Megváltó személyével. Hasonlóan fogalmazta meg Jézus emberi lelkének gyengeségeit Norman Mailer a Fiú evangéliuma c. könyvében, bár itt nem bõsz ellenállás, vagy lázadás tombol Krisztus lelkében, hanem kétely. Maileren is érzõdik, hogy nem magabiztos, félve, pinzettával nyúl a témához, nemhogy rossz fát tesz a tûzre.
Bajkeverõ viszont Dan Brown, aki bukszája teletömködése érdekében kemény gyûjtõmunkába fogott, összeszedett jópár Krisztussal kapcsolatos hipotézist, össszegyúrta és ultrakommersz detektívesdi formájában létrehozta A da Vinci-kódot. Brown Krisztusa nõs, királyi leszármazott és rokoni kapcsolatban áll Boticellivel, da Vincivel, Newtonnal, Beethovennel meg Donald kacsával (az utóbbiban nem vagyok biztos, hogy szerepelt-e a könyvben, de hirtelen nem tudok utánnanézni így, Zsolna elõtt). Brown könnyen emészthetõ stílusával (stílus?) és orvtámadásával a katolikus egyházra majd minden harmadik emberrel elolvasatta könyvét, akivel nem, azzal pedig a filmet nézeti meg. Szerintem a da Vinci kód azért veszélyes, mert Gibson filmjéhez hasonlóan eljátsza a történelmi korrektséget, az egyházat igazságot eltitkoló sötét szervezetnek állítja be és megsúgja nekünk az igaz titkokat egy hulla, egy rejtvény meg sok-sok üldözés között. Brown, a kókler, csak akkor nyilatkozta, hogy regénye fikció, miután elbizonytalanította, felháborította, zavarba ejtette, vagy (ami a legrosszabb) félrevezette olvasóit.
Véleményem szerint Krisztus emberi vagy isteni személyisége fölöttébb érdekes téma. Elkerülhetetlennek tartom viszont az alázatot ilyen töltetû alkotásoknál. Különösen szimpatikusnak bizonyult Mailer zavara a nagy témától, felháborított viszont Brown hozzáállása, akinek Jézus egy utolsó társadalmi tabut jelentett, akirõl még érdemes „leszedni a keresztvizet“ (mit szólna ehhez szent János), illetve megfosztani isteni mivoltától.
Zsolna.
Szerzõ: Gyenes Gábor
|
