Emlékezés a gömöri Ikaroszra

Nem voltam a barátja. Csak ismertem. Néha ittunk egy sört a tornaljai Centrálban vagy a Dzsungelban. Képem sincs tõle. Egyszer kimentem hozzá. A sírját ásta éppen, aztán sörre mentünk és élet volt megint. Rá egy évre agyonverték. Dúdor Pistára emlékeznék...

Mintha az Isten tartaná tenyérében õket. Huzatos völgy ez itt, Gömör hûvös csücske. Nadrágszíjparcellák csíkjai a falu felett. Lemeszelt Szent Mihály arkangyal a templom falán. Várja, várhatja a jobb  idõk értékfeltáró kezeit. (Kérdés: lesznek-e jobb idõk?) Ódon kövek néznek a falu házaira, mögöttük a régen voltak csontját ringatja a föld. Ez a köves, veres, agyagos föld. Mártonnapi libaveszedelem után kutyák marakodnak a cupákokon. Búcsú volt, vendégség.Vagy inkább csak annak halvány maradéka. A mise után szétszéledt nép elballagott haza, jó levesek, ludaskásák lucskos illatába merülközni. Délután meg estefelé be a kocsmába a férfinép, a törzshelyre, billiárdasztalhoz, a heti focit megbeszélni. Meg a holnapot, meg a tegnapot. Embereket, történéseket, hajdani legendákat és anekdotákat. Száll a füst, komótosan habzik a sörital, koppannak a korsók, itt-ott nevetés, nehéz sóhajtások szele kavarja meg a levegõt. Emlékszel még? – hangzik el ezerszer, s jön a gyámoltalan kérdés, ugyan miért nem jöttek idén haza a búcsúra. Mert egyre kevesebben vannak már ott otthon. Nehéz a kenyér, elmentek a fiatalok, be városra, el máshová. A festõ, az is eltûnt öröker. Emlékszik-e még rá valaki? Pedig Õ hazajött annak idején. Látni akarta dombokat, a Kakashegyet kékleni fent a bányavidék felett. Nézni az öregeket, hogy veszik kezükbe a kapát, hogy formálódik a liszbõl kenyér a kezük alatt. Hazajárt látni, megfesteni, belekarcolni a papírba, cserbahegyû tustollal, vagy kézzel felcsapkodva a nyers festéket, ferdére formálva a tornyot, kajlára a villanyoszlopot. Isten tenyerébe tenni a temetõ végében álló három fenyõt, lebegtetni õket, s hagyni szétfolyni gyökerüknél a sûrû fekete tintát, hadd szívja a papír, hadd szívja be õket, úgy mint a föld szívta be a festõt. Fölötte nehéz kõ, az is repedezik már. Fáradt angyalok tartják éjjel, ne nyomja szegényt oly nagyon. Kövön a betûk sora. Két szó csak: „élni kell“. Meg álmodni még.  Azt az õszi –téli tájat, oda Dúdor Pista, az angyalfestõ köré. Megfagytak már rég a krizantémok. Aludj, festõ, aludj! Húsz év is elfutott, húsz év is elfutott...