Emlékezés Fecsó Pálra

"Menj fel egyszer a tornai várba, mikor a nap nyugovóra tér, az ég palástja vonja föl a sátrad, a köveken búcsúzik a fény, akkor találsz végre önmagadra lábad alatt csobban a patak, a halakat látod a patakban a halakat és nem önmagad."

Közös felelõsségünk, hogy emlékezzünk a régiekrõl, hogy közösségi mértékben is hitet tegyünk minden érték, különösen a humánus értékek mellett. Egy 1900-ban Kassán született polgár szerint "végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erõvel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra."

Fecsó Pál ugyan Kassán született 1933-ban, ám mindenkor tornai születésûnek vallotta magát, és éppen a Márai Sándor által megfogalmazott ideák szerint élt! 2002-ben írt Egyedül címû versébõl valóak a gondolatok: "Magammal küzdöttem, világ életemben harcoltam, hogy jobb legyek, magam maradtam, mint fölöttem az embertiporta vén hegyek." Igen, Pali bácsi élete folytonos küzdelem volt önmaga jobbításáért, családjáért, az õt befogadó, az általa elérni szándékozott közösségek jobbá tételéért.

Értemiségi polgár családban született, az akkori idõk körülményei között élete alig különbözött a kortásaiétól. Testben és lélekben megszenvedte a történelmi sorsfordítókat. Volt csehszlovák, magyar és szlovák állampolgár. Hol kilátástalannak látta a maga és vérei életét /"Minket mindenkor mérnek, számon tartanak, örömrügyet fakaszt a szenvedésünk, várják, ezer éve várják, hogy végleg elvetéljünk..."/, máskor remélt /"Emberi gondok között élek, néha talán boldog is vagyok..."/. Eszmélésétõl kezdve tudta, feladatai vannak /"ha vacogva is, hinnünk kell magunkban, érteni jelenünk minden villanását, hogy parolánkat elfogadja a jövõ!"/, rövid élete egészében változtatni akart /"megtanított az élet sokra: munkára, harcra, idegsokkra."/, tette a dolgát önmagával perlekedve, ám mások javára /"Életmorzsám csipkedik elõlem, én hagyom, mert adni szeretek, körhintában ülök, s buta lemondásom hajtja, hajtja ezt a kereket."/

Én jóval a bársonyos forradalomnak nevezett valami elõtt ismertem meg Õt. Az elsõ találkozástól csodálattal adóztam humorának, élet- és emberismeretének, kapcsolatteremtõ képességének, mûveltségének, a vézna és esendõ embertõl nem feltétlenül várt életszeretetének. Élete minden percéért hálás volt a Teremtõnek! Örült a puszta létnek, a felkelõ Napnak, a stószi fenyveseknek, a görgõi izmos parasztlegényeknek, néhai Kovács István barátságának, a Torna-pataknak, az anyja testének, amelybõl kiszakadt, párjának, akiért megölte az élet. A mindig mosolygó szemû embert kétszer láttam sírni: amikor átadtam neki a magyarigazolványát, s amikor a Tengerszeme kiapadt, mert lehúzta a hínár, a gyötrelem.

Pali Bácsi! Az emberi szerencsétlenség, nyomorúság, a reménytelen, szégyenletes és baljós emberi helyzetek igazi oka nem a gonoszság, hanem a jóra való restség. Te egész életedben jó voltál és sosem rest. Te eredményesen hadakoztál a nyomorúságot és tragédiát tenyésztõ tunyákkal, az udvariasan sunyikkal, a politikai széljárásokhoz hümmögve igazodó középszerûekkel, ám hagytál nekünk is feladatot! Mert közöttünk-mellettünk is tenyészik a jóra rest embertoprongy, aki történelmet gyárt, álnokul cigányoz, leparazitáz, letótoz, ütlegel, együgyûen, kárörömmel és önhitten ítélkezik elevenek és holtak fölött. A Te életedet és példádat követve fogunk, akarunk tenni ellenük a Duna mindkét oldalán.

Pali Bátyám, Öreg Barátom! Nyugodj békében és abban a tudatban: Te tényleg termékennyé tetted a tornai köveket, Te valóban felépítetted a Bódva-völgyben a Béke várát, könnyed acéllá ötvözted Kelet-Szlovákiában az agyagot! Végül egy befejezõ mondat a Te stílusodban. Adjon megnyugvást, amit haló poraidban, az égi magasokból biztosan látsz: hat a flastromod e földi siralomvölgyben a szellemi vakok tyúkszemén!    

Tóth Pál, tanár, Hídvégardó  /Elhangzott 2006. augusztus 29-én, Tornán, Irodalmi délután: Megemlékezés Fecsó Pálról, Bódva-völgy költõjérõl/