Ephraim Kishon

Január 29-én a svájci Appenzelle-ben 80 éves korában elhunyt Ephraim Kishon, magyar származású izraeli író, humorista és forgatókönyvíró. Ariel Saron, izraeli kormányfõ és Mose Kacav elnök szerint Kishon a mai izraeli kultúra legjelentõsebb egyéniségei közé tartozott.

Ephraim Kishon (eredeti nevén Hoffman Ferenc, Magyarországon Kishont Ferenc ), 1924 augusztus  23-án született Budapesten. Apja bankigazgató volt. Érettségi után zsidó származása miatt nem kerülhetett  egyetemre. A II. világháború alatt munkaszolgálatra vitték. Elbeszélése szerint  a csodával hatráros  módon sikerült megszöknie. Ezt annak köszönhette, hogy kitûnõen sakkozott, s  szakaszparancsnoka  is szenvedélyes sakkozó volt.

Amikor a szakasz a lengyel határon volt, Kishon egy fiatal sakkmesterrel játszott partit, melyet a parancsnok is figyelt. Kishon egyik lépését rossznak vélte, ám miután a szakirodalomban meggyõzõdött az író igazáról, szimpátiából irodájába helyeztette át. Itt sikerült  ellopnia egy szlovák munkás okmányait,  vonatra szállt, s hosszú,  kimerítõ út után  Budapestre, szülei házába jutott, ahonnan a család épp akkor készült elmenekülni.

Többek között annak köszönhetõen is sikerült túlélnie, hogy nem voltak  tipikus zsidó vonásai. Az utcai ellenõrzéseknél   nem igazoltatták (abban az idõben okmányai sem voltak), s ha mégis, csak  morgott valamit, s  továbbment. Mivel nem vélték zsidónak,  a hadseregbe sem hívták vissza. Késõbb a Hárec napilapnak nyilatkozta: „hibáztak, hisz életben hagytak egy humoristát.“

Sok rokona koncentrációs táborban vesztette életét. A háború végét egy lebombázott ház pincéjében várta ki, ahol 35 napig bujdosott. Egyedüli tápláléka a ház lakói által hátrahagyott paradicsomlé volt, mely gyógyíthatatlan beteggé tette gyomrát.

A háború után Magyarországon  újságíróként kezdett dolgozni, de 1949-ben Csehszlovákián keresztül Ausztriába szökött,  onnan  Izraelbe, ahol  nevet változtatott. Megtanulta az újhéber nyelvet, s egy kibucban élt, ahol mezõgazdászként dolgozott.              1952 - 1984 között a Maariv napilap humoristaként alkalmazta. 1957-ben Tel Avivban szatirikus színházat alapított, 1964-74 között Hollywoodban  forgatókönyv-íróként és rendezõként dolgozott (9 filmet forgatott). Forgatókönyveit kétszer jelölték Oscar-díjra,  1964-ben Arany Glóbusz-dijat is kapott.

Több mint 50 könyvet, 10 színjátékot és 25 egyfelvonásos mûvet írt. Könyvei 37 nyelven jelentek meg s mintegy 43 millió példányban adták ki õket. Ebbõl csak Németországban több mint 32 milliót adtak el, melyért elismerésként a  német Szövetségi Érdemkeresztet is megkapta.  2002-ben Izraelben  életmûve elismeréseként a legmagasabb állami kitüntetést adományozták neki.

Háromszor nõsült,  második hazája Svájc volt, melyért Izraelben sokan kritizálták.  Szívesen és sokszor látogatott el szülõhazájába is.

„Nem vagyok író, humorista vagyok,“ állította magáról. Véleménye szerint azonban vannak olyan témák, melyekrõl nem lehet humorral írni. Ezek közé tartoznak a holocaust eseményei is. Nem írt róla könyveket, de sokat beszélt  a történelem e fájdalmas oldaláról.
Élesen birálta nyugati demokráciát. Ahogy egyik könyvében írta,  - a politikus azt teszi, ami jó számára, és szerencsét jelent, ha ez véletlenül jó a társadalomnak is. De a gyenge demokrácia is jobb, mint a diktatúra, például azért is, mert a gyenge demokráciát a diktatúrától eltérõen lehet szabadon kritizálni.

Az „Alma a fa alatt - A Tizparancsolat használati utasítása“ címû könyvét a Biblia inspirálta, amit maga is nagyszerû mûnek tarott. Ezt a könyvet, mint  néhány elõzõt is, elõször héberül írta, majd magyar és német nyelvre forditotta. Ezt írja: „Ma már mindenre van törvényünk. Sajnos a politikai átlagosságra egyelõre nincs.“  És sajátos iróniával teszi hozzá: „Legfõbb ideje, hogy a jogászok felülvizsgálják, vajon a politikai átlagosság nem    alkotmányellenes- e?“

                                                                                Balázs Keresztelõ János