Fénykép egy régi nyárról
Alig múlt négy éves még. A csodásan finom gyümölcsöt hozó, a nagypapa által ültetett vajkörtefa alatt, kései kiscsibékkel játszik. Ragyogó napfény, idilli csend, a léckerítésnek fáradt fejû napraforgók támaszkodnak. Aztán zúgás. Halkból fültépõvé fokozódó repülõgépzúgás. Riadt állatok rikácsolása, hatalmas, viharszerû légvonat, fején, vállán koppanó vajkörték pufogása. Az utcai kapun egy negyven körüli, ziháló férfi rohan be. Az apja. Arcán félelem. A férfi félelme. Szinte dadogva zavarja be a kisgyereket az udvarról. Talán háború – villan át a gyerek agyán a gondolat. Talán meghalunk, mert ilyen zajt csak a pokolbéli bukott angyalok pikkelyes szárnyának csattogása tud csak csinálni, így mondta a nagymama is. Ilyen lenne hát a világvége? De nem, nem, mert bent ott vár egy karéj baracklekváros kenyér, ami jó és biztos. Meg a pohár tej hidegsége. Bent a zaj is elviselhetõ. Nem bukott angyalok azok, hanem a szocialista testvéroszágok MIG 21-es vadászbombázói. Valami ilyesmit mondott az apja. Rádiót kapcsolnak be, csavargatják a gombokat, keresik a hírt, mi is történt, mi ez, mi lesz holnap, holnapután?Alig hallhatóan és kicsit recsegve szól a nagy, lámpás rádió. A negyvenes férfi szó nélkül feláll a híradás végén és megy a kamrába. Leltárt csinál. Van-e gyufa, só, cukor, és egyébb alapvetõ dolgok. Meddig lehet kihúzni? Egész éjszaka vonulnak a páncélosok. A közvilágítás ki van kapcsolva, az aszfaltot tépõ nagy lánctalpak zakatoló moraja, a tompított kísérteties fények ott villognak a szoba falán. Aludni nem lehet, csak félálomban félni és remélni. Hogy lesz holnap és holnapután. A kisfiú szorongatja a szürke macit, a gombszemeken megcsillan félpercenként az elmorajló gépek fénye. Arcok villannak elé, újságok, melynek címlapján az a bácsi van, aki a dubcsekkiflirõl kapta a nevét. Vagy a kifli õróla? Ehhez még túl kicsi a kisfiú. Csak azt látja, az apja három napja nem borotválkozott, ideges és megint egyre többet cigarettázik. A bátyjai sem játszanak vele, valahogy magára maradt ebben a nagy forgó történelemben. Négy éves alig múlt és már emlékei vannak. Harckocsikról, repülõgépek morajáról és zagyva hangfoszlányokról a rádióban. Meg olyan hírekrõl, hogy ezután másképpen kell hívni a dubcsekkiflit. 40 éve történt. Azóta sem ettem olyan jó kiflit.
(fotók: L. Bielik és internet) |
