Festészettel az idõ ellen

Egy kis utazásra invitálok mindenkit egy egészen közeli városba, amelyben az épületek nem szégyellik a korukat, de nem félnek megújulni sem, kortárs hozzá- és újjáépítések által.

Picasso: Festészettel az idõ ellen

    Egy kis utazásra invitálok mindenkit egy egészen közeli városba. Ennek a városnak érdekessége számomra a meglepõ természetességben rejlik, amellyel egymásra kapcsolódik a monumentális barokk pompa, a játékos szecessziós pompa, melyet az elegáns ízlésvilágú kortárs pompa integrál a MÁba, csúcstechnikával, modern formanyelvvel. Az épületek nem szégyellik a korukat, de nem félnek megújulni sem, kortárs hozzá- és újjáépítések által.
   

Már a vonatról leszállva,  a pályaudvarra érkezve az elsõ meglepetés, ami az embert éri, hogy nem Coca-Cola plakátokkal rakják tele a falakat, hanem múzeumok, galériák kapnak itt reklámfelületet. Akarva-akaratlanul is átengedem magam „a hát igen ez nem Pozsony” jellegû turistamegjegyzéseknek.
    

Bécsbe manapság érdemes utazni. Érdemes menni egyszerû turistaként, sétálóként, karácsonyi vásárra éhezõként és nem utolsó sorban pedig múzeum- vagy galérialátogatóként. Franz Gertsch hiperrealizmusa; Erwin Wurm mindenáron abszurditásra törekvése; Egon Schiele megrázó tragédiája, Gustav Klimt asszonyai; az ilyen kontextusban kissé felejthetõ német expresszionisták; Tiziano, Brueghel meg Rembrandt a Kunsthistorische Museumban; ismert és kevésbé ismert modern amerikai festõk; építészeti kiállítások; majd Picasso kései korszakának dinamikus csatája az idõvel, Andy Warholé meg a Rolling Stones-szal, mikközben Marc Chagall-ra már el sem jut az ember...
    

Talán ennyi elég is lesz felsorolásnak, bemutatandó az erre járókra leselkedõ gazdagságot. Kevés volt rá az idõnk, hogy mindent megnézzünk, néhány kiállítást azonban sikerült abszolválnunk, amikor a minap Bécsben jártunk.

Az ilyen benyomások után jutottam el a Picasso életének utolsó éveiben készült munkáit bemutató Malen gegen die Zeit címû kiállításra (Albertina).
A képek története röviden ennyi: 1961-ben Picasso vett egy falusi házat a francia Riviéra közelében, hogy itt töltse életének utolsó éveit. Festett, rajzolt, grafikákat készített. S közben tartott a haláltól. Ez az érzés sarkallta õt arra, hogy folyamatosan dolgozzon. Szigorú napirendet alakított ki magának, ugyanannyi idõt szánt minden munkájának elkészítésére. Nap mint nap új és új alkotás került ki a keze alól.
     Ez az életérzés megjelenik, amikor a képeket látjuk. Befejezetlennek hatnak. A grafikákon és rajzokon a lenyûgözõ technikai tudás, precizitás mellett a vonalkezelésben ott a lendület, amely helyenként erõteljes dinamikával hat, helyenként elsietettnek, befejezetlennek tûnik. Ez a jelenség a festményein mutatkozik meg egyértelmûen.
    

A színek nem tiszták, nincsenek kikeverve, Picasso csupán jelzi õket a vásznon. Sokszor hatnak piszkosnak, bennük van a rohanás, az ezt még meg szeretném csinálni a halálom elõtt. Tematikailag kicsit ismétli önmagát, ugyanazt a motívumrendszert használja: nõ, férfi, együtt, hangszerek, stb.
     Lehet, hogy ez Picasso festõi maniérje. Mindenesetre felmerül bennem az a gondolat, hogy ez a fajta alkotási mód nem festészet, hanem autoterápia.
     Érdemes elmenni Bécsbe, utánajárni. Sietni kell azonban, mert értesüléseim szerint csak január 7-ig tart nyitva a tárlat.

Szerzõ: Václav Kinga