Francia letargia

Az angolok és a franciák a második világháború elején nagyon szerény teljesítményt nyújtottak. Folytassuk egy kicsit az elõzõ cikk egyik gondolatsorát. Mi lehetett ennek az oka? Két nagyhatalom, kiterjedt gyarmatbirodalommal...

Két nagyhatalom, kiterjedt gyarmatbirodalommal, melyen ugyan mutatkoztak már repedések, de még szilárdan kézben tartották õket. Iparilag fejlett országok, 50 milliót jócskán meghaladó hazai lakosságszámmal. Hitler 1933-as hatalomrajutása után a megváltozott, agresszív német politizálásra nagyon bátortalanul reagáltak, tulajdonképpen jelentõsen hozzájárultak a "hitleri tévedhetetlenségi" mítosz kialakulásához (saar-vidéki népszavazás, rajnai övezet militarizálása, általános hadkötelezettség, flotta, hadseregfejlesztés, müncheni egyezmény 1938). A németek számos ponton megszegték a versailles-i békét, s annak kiagyalói ezt lenyelték. Ennek csúcsa München, ahol hozzájárultak egy általuk létrehozott, szuverén állam, Csehszlovákia feldarabolásához. (A kis népek, országok és a nagypolitika összefüggéseit most ne feszegessük.) Az angolok a "békét mindenáron" elvhez ragaszkodtak, s meglepõ, a nagymúltú, magas politikai kultúrájukról híres britek naivitása: Chamberlain Londonban a repülõrõl leszállva lobogtatta a müncheni egyezményt, s azt mondta, 100 évre elhoztam nektek a békét (1938!)! Olvasták vajon a Main Kampf-ot? Persze, ha ismerték is, ki gondolhatta volna, hogy egy politikus teljesen komolyan gondolja a programját..! Ezért talán nem is lehet õket hibáztatni. Érdekes jelenség a történelemben, a stabil, demokratikus államok nagyon keményen tudnak idõnként fellépni egy hasonló állammal szemben, de az agresszortól megriadnak. A franciák durván bántak a teljesítés politikáját folytató weimari köztársasággal, az antant nem is tárgyalt Magyarországon a Károlyi-féle demokratikus kormánnyal, de Kun Béla kommunista diktatúrájával, mely kemény hangot ütött meg velük szemben, azonnal felvették a kapcsolatot. Az angolok, franciák ha vonakodva is, de hadat üzentek a németeknek Lengyelország lerohanása után. De..! Nem történt semmi. Ez volt az úgynevezett "furcsa háború". Hitler kényelmesen visszavonatoztatta a nyugati határra a hadosztályait. A német-francia határon állomásozó francia katonák parancsba kapták, még a puskájukat se tartsák Németország felé, nehogy véletlenül elsüljön (!). Az összes hadicselekmény röplapok szórására korlátozódott. Meddig is tartott ez? 1939 szeptember 1-tõl 1940 május 10-ig. (Kivéve az angolok norvégiai tûzkeresztségét.) Végül megvárták a német támadást, és két hét alatt vereséget szenvedtek. Ne keressünk felelõst. De mi lehetett az ok? A németeknek jó volt a taktikájuk, valamennyivel a technikájuk is jobb ekkor, de kevesebben voltak. Nagyon lényeges különbség a harcoló felek között nem mutatható ki. Illetve igen: a németek akartak harcolni, az angolok, franciák nem. De ne higgye senki, hogy most a száraz szakmai felvezetés után átcsapunk valamilyen irodalmi-filozófiai "akarat" síkra. Az angolokat a franciaországi hadjáratban már felvillanyozta kissé a norvégiai kudarc, s Churchill bemutatkozó beszéde (pont a német támadás napján, május 10-én választják meg) politikai irányváltást jelentett: "...nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket!". A franciák továbbra is letargiában voltak. Ellentétes utasításokat adtak a seregnek, fejetlenség uralkodott. Bíztak elsõ világháborús taktikájukban, mely akkor is kudarcot vallott. Szinte mindenhol megfutottak. Dunkerque után már szinte semmi ellenállást nem fejtettek ki. Párizsban például egy parkban állomásoztattak 100 harckocsit, melyekrõl elfejelkeztek! Érintetlenül kaparintották meg a németek. Van ugyan irodalma, de a közvélemény nem tud róla, jó néhány francia településen üdvözölték a németeket! Sokan persze menekülõre fogták. Zsúfoltak voltak az utak a délfranciaország felé áramló tömegekkel. Ezek között rengeteg volt a katona, és legtöbben ép egyenruhában, épen egészségesen, fegyverrel vagy anélkül. Szemtanú írja le, hogy egy idõsödõ tûzoltó öreg tûzoltó autójával menekült feleségével, hét gyermekével. Lerobbant az autó. Katonák megfogták, letolták az árokba, tûzoltóstól, feleségestõl, gyerekestõl. És a katonák röhögtek. Ugyanez elõfordult sebesülteket szállító teherautóval..! A franciák elfogadták, szinte elébe mentek a vereségüknek. Franciaország politikai élete a két világháború között zavaros volt. A gazdaság is döcögött. Sztájkok, merényletek, utcai csetepaték zajlottak nap mint nap. A politikai garnitúra lejáratódott. Érdekes, a házasságok száma, gyermekvállalás drasztikusan zuhant. Nehéz elvonatkoztatnunk korunktól, mi már tudjuk, mit tett Hitler, vagy Mussolíni. Próbáljuk beleélni magunkat, mit láthatott a két diktatórikus államból a '30-as évek embere: rendet, fegyelmet teremtettek, munkát adtak az embereknek és, ami talán a legfontosabb, önbecsülést. Mussolíni koorporatív államáról nagyon elismerõen nyilatkozott ekkor -Churchill! Ha a '30-as évek végén végigsétált két német turista (akár egyenruhában, akár nem) a pesti korzón, az Akropoliszon, a Champs-Elysees-n akkor tisztelettudóan félrehúzódott mindenki. A két diktátor hatalomra jutása után országaikban megduplázódott a házasságkötések száma (!), s ezzel párhuzamosan a gyermekvállalás is. Tény, hogy ezek az adatok akkor nõnek, ha egy népnek van jövõképe. Ez lehet nagyon jó helyzetben, de nagyon rosszban is. Az angoloknál ezek az adatok a német bombázás alatt (ill.utána) ugranak meg. El lehetne ezt bagatellizálni azzal, hogy az emberek az óvóhelyen összebújnak...Nem errõl van szó, ha már meg kell halnom, valakinek tovább kell vinni a stafétát. A franciák nem hittek vezetõikben, így magukban sem. Beletörõdtek. A Vichy-kormány behódolt a németeknek. Még a flottát sem adták át az angoloknak, pedig ezt a németek nem tudták volna megakadályozni. Egy nagy múltú nép agóniáját láthatjuk 1940-ben. A francia nép nagyon gyenge történelmi pillanata, mely mára elfelejtetett. Köszönhetik ezt De Gaulle-nak, aki a késõbbi gyõztesek mellé állt maroknyi hívével. Így Franciaország a gyõztesek padjára ülhetett 1945-ben.