Friedrich Nietzsche

"...És bármikor is örvendezik az ember, mindig ugyanazt az örömöt éli át: mûvészként örvend önmagának, élvezi a hatalmát, hatalomként élvezi a hazugságot..."

Friedrich Nietzsche  (1844 – 1900)

Mintha napjaink hanyatló erkölcseirõl, elértéktelenedett értékeirõl, kiforgatott és kibelezett etikájáról prófétálna, mintha megérezte volna mindazt, ami most, mindennapjainkat jellemzi. Mint aki látta az emberiségre váró pusztulást, és beleõrült az összefüggések keresésébe.

Az ún. irracionális létfilozófiák egyik képvise­lõje, költõ, Schopenhauer kritikus-tanítványa, a modernitás* szellemiségének reprezentánsa. Lázadó hangvételû, ironikus, szépirodalmi stílusban íródott mûveivel »minden érték átértékelésének« szükségességét hangsúlyozva üzen hadat az elaggott európai civilizáció* üressé és formálissá vált értékeinek. Bírálata a kultúra* szinte valamennyi területét érinti (teológia, filozófia, jog- és politikatudomány, mûvészetelmélet). Ezért nem véletlen, hogy nézeteit a legkülönbözõbb célok nevében aktualizálták, értelmezték, vagy a metaforikus nyelvezetet kihasználva félreértelmezték (nácizmus), valamint hogy filozó­fiájának recepciója éles viták kereszttüzébe került. Nietzsche szerint a modernitás legfõbb sajátosságai a következõk: nagymértékû laicizálódás (»Isten halott«), a megkövesedett, a valóságtól elszakadó, álságossá vált erkölcsi rítusok (kereszténység- és morálkritika), a dekadencia mint kortünet, illetve az ember valódi »felnõtté válásának« szükségessége. Az önteremtõ, önmagá­nak értéket adó, törvényt szabó, mind az élethez, mind a halálhoz új módon viszonyuló ember (Übermensch) fõmûvében (Így szólott Zarathustra), illetve thanatológiájában lép színre. Nietzsche korának számos kiváló személyiségével állt kapcsolatban (Wagner, Burckhardt, Paul Rée, Lou Salomé), s szellemi hatása is igen jelentõs (például Rilke, Thomas Mann, Freud, Stefan Zweig, Gide, Jaspers, Deleuze, Ady Endre, Babits Mihály, Szabó Lõrinc).

*Külön írásként taglalva a Társadalomtudományok rovatban